Karl von Geringer

Karl von Geringer
Született	1806. Nagyszeben
Elhunyt	1889. szeptember 24. Heeresdorf
Állampolgársága	osztrák Ciszlajtánia
Foglalkozása	politikus
Sablon Wikidata Segítség

Karl von Geringer, (Karl Gabriel Freiherr von Oedenberg Geringer) egyes forrásokban Geringer Károly (Nagyszeben, 1806. – Heeresdorf, 1889. szeptember 24.) báró, Magyarország helytartója.

Élete

Származása

Erdélyi szász család gyermeke volt. Édesapja, Gabriel Geringer, sikeres császári tisztként és a Mária Terézia-rend lovagjaként 1802-ben osztrák, majd 1808-ban – Sophie Brukenthal bárónővel kötött (1803-as) házasságát követően – magyar bárói rangot nyert. 1825-ben, röviddel halála előtt, az apa tábornokként meghívást kapott a magyar országgyűlés felső táblájába.

Forradalom előtti pályafutása

Jog- és államtudományi tanulmányainak befejezése után a bécsi egyetemen G. 1829-ben belépett az osztrák államszolgálatba, és már 1831-től a bécsi Általános Udvari Kamarában (Hofkammer) foglalkozott magyar ügyekkel. Mint udvari fogalmazó, titkár és kormánytanácsos a pénzügyi törvényhozás különböző ágait illető reformok tárgyalásainak résztvevője volt. 1843-ban az Udvari Kamara megbízásából beutazta a Monarchia közös határain inneni és túli, az Oszmán Birodalomhoz tartozó balkáni tartományokat, hogy tanulmányozza az ottani kereskedelmi és közlekedési viszonyokat. Az általa - az Ausztriának Törökországgal folytatott kereskedelme fellendítése érdekében - javasolt isztambuli osztrák főkonzulátus felállítását 1846-ban maga kapta meg végrehajtásra, és annak első vezetésével is őt bízták meg. Egy újabb, szintén kereskedelempolitikai jellegű, 1848-as frankfurti (Frankfurt am Main) küldetést követően még ugyanazon év decemberében őt szemelték ki az erdélyi császári biztos tisztségére, ám ezt a tervet a forradalom meghiúsította.

Helytartóként

Átmenetileg a Belügyminisztériumban bízták meg a magyar–erdélyi ügyek intézésével, majd I. Ferenc József császár Alexander Bach báró belügyminiszter javaslatára 1849. június 4-én „Magyarország polgári közigazgatásának teljhatalmú császári biztosává” nevezte ki Geringert. A kinevezésnél döntő szerepet játszott az ország viszonyainak és nyelveinek alapos ismerete, a pártok és társadalmi csoportok felett álló politikai és társadalmi függetlensége, nem utolsósorban pedig a német érzelmű főnemes feltétlen hűsége a kormányhoz és a dinasztiához.

Feladata rendkívül kényes volt: meg kellett akadályoznia, hogy a miniszteri irányítással makacsul szembeszegülő katonai főparancsnok, Julius von Haynau báró táborszernagy önkényes intézkedései veszélyes akadállyá váljanak Magyarország kormány által tervezett és végrehajtott birodalmi integrációja útjában. Közvetlenül Bach belügyminiszternek volt alárendelve, akinek utasításait a magyarországi polgári közigazgatás vezetőjeként végre kellett hajtania, ugyanakkor minden jelentősebb ügyben Haynauval való egyetértésre is kötelezve volt.

E kettős kötöttség – amely szükségszerűen számos kölcsönös súrlódáshoz és akadályhoz vezetett – ellenére Geringernek sikerült Magyarország teljes polgári közigazgatási apparátusát újjászerveznie és működőképessé tennie, így megbízatását a bécsi kormány teljes megelégedésére teljesítette. Az államigazgatás e reorganizációja magában foglalta Magyarország törzsterületének öt közigazgatási kerületre való felosztását (Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyvárad és Pest-Buda központokkal), valamint az újonnan létrehozott – különösen a felső- és középszintű – hivatalnoki állások betöltését többnyire az osztrák örökös tartományokból származó, a bécsi udvar számára megbízható és kipróbált állami tisztviselőkkel. Ugyanakkor ésszerűsítette a járások beosztását, hozzáigazítva a nemzetiségi összetételhez, valamint szem előtt tartva, hogy a járás székhelye - oda-vissza - egy napon belül elérhető legyen.

Geringer - Haynauval együtt - 1849. november 20-án elsőként kelt át a Lánchídon.

Neki címezték azt a levelet, mely 1850. szeptember 21-én beszámolt a Haynaut ért londoni incidensről, megveretéséről.

Haynau bukását követően – aki a kormánnyal szemben túlságosan önkényessé vált – Geringert 1850 novemberében Magyarország helytartóságának ideiglenes vezetőjévé nevezték ki. 1851. április 10-től Geringer báró központi irodáját helytartósággá szervezték át. A helytartóság Budán székelt, élén ideiglenes helytartóként Geringer báró 1852 tavaszáig. Nagy tettereje és szorgalmas munkavégzése ellenére azonban hamarosan kiderült, hogy magyarországi pozíciója tarthatatlanná vált. Ennek okai kevésbé politikai természetűek voltak, sokkal inkább Geringer túlságosan tárgyilagos, száraz, kizárólag a hivatalnoki munkának élő személyisége határozta meg ezt a folyamatot. Szerény, túlságosan visszafogott és társadalmilag kissé nevetségesnek ható fellépése – amely miatt a nép körében a „gyalogos nádor” gúnynevet kapta – olyan tekintélyvesztést eredményezett, amely hosszabb távon összeegyeztethetetlenné vált a kormány és a király képviselőjeként betöltött tisztségével.

Későbbi pályafutása

Az 1851 őszén kinevezett új polgári és katonai kormányzó, Albrecht főherceg, mellett Geringer egy ideig még a polgári közigazgatás segítőjeként (adlatusaként) működött. 1852-ben végre elérte a számára olyannyira vágyott visszahívást Bécsbe, ahol a Belügyminisztériumban osztályfőnökként továbbra is a magyar ügyekkel foglalkozott. 1853-ban a kereskedelemügyi miniszter helyettesévé, majd 1855-ben a Birodalmi Tanács tagjává nevezték ki. E testületnek az Államtanáccsá való átszervezése után is tagja maradt egészen annak 1868 nyarán bekövetkezett feloszlatásáig, ezt követően pedig – számos kitüntetéssel elismerve – nyugállományba helyezésével visszavonult a közélettől.

Források

• A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  
• Haza és haladás
• Geringer, Karl Gabriel Freiherr von Oedenberg