Kakas (állatjegy)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kínai asztrológia a kínai kultúrában gyökeredző sok ezer éves ezoterikus hagyomány és tan, mely a világ alapelemeinek viselkedését, a természet rendjét, körforgását magyarázza.

A kínai asztrológia Nyugaton elsősorban a 12 állatjegyről ismert, de ezek a horoszkópnak csak egyetlen, első közelítését jelentik. A kínai naptár ugyanis a holdfázisokra épül: a holdévben 12, nagyjából 29 és fél napos hónap van. A kerekítés kedvéért hasonlóan a nyugati naptárhoz, 6 darab 29 napos kishónap, és 6 darab 30 napos nagyhónapra tagolódik. Körülbelül 3 évenként pedig megtoldják egy kiegészítő hónappal, de ezek nem szabályosan követik egymást. A kínai holdév általában később kezdődik, mint a nyugati napév.

A kínai asztrológia az időt 60 éves ciklusokra osztja, ezen belül minden év egy bizonyos Égi Törzs és egy Földi Ág kombinációjából alakul ki. Másfelől az Égi Törzsek (az elemek, sorban: Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz mind a Yin illetve Yang formájukban) és a Földi Ágak (az állatjegyek) a holdhónapokhoz, holdnapokhoz, az órákhoz és a 12 állatjegyhez is kapcsolódnak, tehát az egyéni sorsra és jellemre is kihatnak.

Tulajdonságok[szerkesztés]

Kínai papírkivágás a Kakas jeggyel

Társaságban elbűvölő, szereti vendégül látni barátait, új emberekkel ismerkedni. Élvezi a reflektorfényt és semmi sem tudja jobban elkeseríteni mint, ha kiesik ebből a szerepéből és mellőzötté válik. Az állatjegyek szülöttei közül a Kakas a legelegánsabb, legápoltabb: nemcsak saját megjelenésére figyel, hanem másokéra is. Sok dologban konzervatív, de nagyon érdekli például a divat, a ruhák, a színek, a kiegészítők. Könnyed beszélgetésre mindig hajlik, látszólag felületes, mégis erős az intellektusa. Az önmutogató felszín alatt bölcsesség, jóság és együttérzés rejlik, és e tulajdonságai nyomban előtérbe kerülnek, ha valaki segítségre szorul. Ám képes megítélni, hogy a segítség kérés valódi, vagy csupán a jóhiszeműségét akarják kihasználni.

Dolgait szereti a saját szája íze szerint intézni, bízik ítélőképességében, rendkívül független szellem. Ami a szívén, az a száján, így gyakran sértő az őszintesége, egyenessége. Szeszélyesen, néha könnyelműen viselkedik, de lelke mélyén sebezhető, és a humorral, a fecsegéssel inkább csak védelmezi magát. Érzékenységét és bátorságát csak válsághelyzetben lehet észrevenni, de barátai nagyra becsülik e jellemvonásai miatt.

Hódító egyéniség, mondhatni ajtóstól rohan a házba. Profi szívrablónak is tartják. Szenvedélyes, élvezi a széptevést, így számos szerelmi ügybe bonyolódhat élete során. Különleges kisugárzással bír, amivel ugyan nem él. Segítik a hódítást szép ruhái, kedvező megjelenése, társasági lénye és intelligenciája. Elsősorban a hódítás izgatja, de ha már megszerzett magának valakit, hamar unatkozni kezd, és újabb kalandot keres. Bár őrzi függetlenségét, mozgásszabadságát, igen féltékeny, jóllehet ezt titkolja. A Kakas jegyében született nők az érzelmi viharok közepette is megőrzik józan eszüket, gyakorlatiasságukat. Ha a Kakas megtalálja az igazit és elkötelezi magát, képes lemondani a kalandozásról, s végre megtalálni azt a boldogságot amire mindig is vágyott egy személyben. E miatt nagy forduló ponton esik át.

Amikor munkáját nyugodt tempóban végezheti, van ideje gondolkodni és képzeletét működtetni, komoly sikerekre képes, kreatív ötletekkel bizonyíthatja tehetségét. A reklámmal, kereskedelemmel, politikával kapcsolatos foglalkozásokra különösen alkalmas, de lehet belőle kiváló író, előadóművész, kozmetikus, rendőr és katona is.

Világosan és logikusan gondolkodik, nehezen viseli a kényszert, a sürgetést, a feszültséget. Véleményét, azonban, az idő formálja, képes mások helyzetébe bele látni, és elismerni mások céljait, ötleteket is meríthet belőle. Álmodozó típus és mások irányítását rosszul tűri, ilyenkor előtérbe kerül bíráló hajlama. Az a legjobb, ha szabadúszó lesz belőle, mert bármilyen kötetlen foglalkozásban képes kibontakoztatni tehetségét. Ha nem is a szerencséjével, de a kitartásával sokra viheti. Amilyen állhatatos a munkájában, olyan nehezen tud bánni a pénzzel. Hajlamos arra, hogy a kemény munkával megszerzett anyagiakat hirtelen elverje.

Színe a fehér, amely a kínai hagyományok szerint az ősz, az érettség jelképe, egyben az érintetlenség, a tisztaság és az üdeség színe is. Bár Kínában az emberek fehér ruhában gyászolnak, ez a szín a szerencsét is jelezheti, főként ha fehér madarak képében jelentkezik. A Kakas a nyugati irányhoz, tehát az alkony óráihoz, a napnyugtához kapcsolódik.

Helye a csillagjegyek közt 11.
Uralt órák 20:00-04:00
Irány Dél-Délnyugat
Eleme Fém
Évszak, hónap Ősz, október
Drágakő Gyémánt, Ónix, Rubin, Topáz
Szín fehér, sárga, nagyarcs sárga
Durván vele azonosítható

nyugaton

Polaritás Yang
Pozitív tulajdonságok óvatos, bátor, hűséges, alapos, intelligens, család szerető, nagyra hivatott, segítőkész, mély érzésű, céltudatos, igazságos
Negatív tulajdonságok becsmérlő, kakaskodó, kritikus, túlzottan szókimondó,
Csillag párok (Tigris-Bivaly-Sárkány-Kígyó)


További információk[szerkesztés]