Az igenév igéből képezhető átmeneti szófaj, amely az ige sajátosságait más szófajok tulajdonságaival ötvözi. A vonzatait, bővítményeit gyakran örökli az eredeti igétől, viszont a mondatban, amelybe kerül, a névadó másik szófaj tulajdonságait mutathatja. Személye, száma többnyire nincs (hacsak a másik szófaj ezt meg nem követeli), de lehet ideje, ill. aspektusa (egyidejű, előidejű, utóidejű), valamint igeneme (cselekvő vagy szenvedő). Alkalmas mondatrövidítő szerkezetek létrehozására.
Elvétve további olyan, igéből képzett főnevek is előfordulnak, amelyek gyakran az igenevekhez hasonló funkciót töltenek be (többek közt ‑tán/‑tén,‑at/‑et és ‑t képzővel). Ezek igenévi besorolása nem lehetséges olyankor, ha nem őrzik meg eredeti igei vonzataikat (tárgy és/vagy határozó), hanem az igei tárgy birtokos jelző formájában kapcsolódik hozzájuk (vö. dalt énekelni, dalt éneklő, dalt énekelve, viszont a dal[nak a] hallatán), illetve ha -ás/-és képzős főnevekkel helyettesíthetők.
Némelyek magukban is megállnak, ragozhatatlanok és határozói jelentésűek (hazafelé menet, visszafelé jövet),
mások kötelezően a tárgyra vonatkozó birtokos személyjelet viselnek, és jellemzően egyféle rag kapcsolódik hozzájuk (valami láttán, hallatán, olvastán, illetve feladata végeztével),
megint mások pedig az alanyra vonatkozó birtokos személyjelet viselik, és opcionálisan vagy akár kötelezően ragokat hordoznak (jártamban-keltemben, ott jártunkkor,röptében kapja el a legyet, valaki főztje, valaki léptei, valaki tudtával vagy tudtán kívül).
Ez a nyelvészeti tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
