Igenév
Ugrás a navigációhoz
Ugrás a kereséshez
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Az igenév igéből képezhető átmeneti szófaj, amely az ige sajátosságait más szófajok tulajdonságaival ötvözi. A vonzatait, bővítményeit gyakran örökli az eredeti igétől, viszont a mondatban, amelybe kerül, a névadó másik szófaj tulajdonságait mutathatja. Személye, száma többnyire nincs (hacsak a másik szófaj ezt meg nem követeli), de lehet ideje, ill. aspektusa (egyidejű, előidejű, utóidejű), valamint igeneme (cselekvő vagy szenvedő). Alkalmas mondatrövidítő szerkezetek létrehozására.
A magyarban négy fajtáját ismerjük:
- főnévi igenév (énekelni) – vö. infinitivus
- melléknévi igenév (éneklő, [el]énekelt, [el]énekelendő) – vö. participium
- határozói igenév ([el]énekelve, [el]énekelvén) – vö. gerundium
- igenévi ige (anyám énekelte dal)
Elvétve egyes további, rögzült igenévi alakok is előfordulnak ‑tán/‑tén, ‑at/‑et és ‑t képzővel:
- Némelyek magukban is megállnak, és ragozhatatlanok (hazafelé menet, visszafelé jövet),
- mások kötelezően a tárgyra vonatkozó birtokos személyjelet viselnek, és szintén ragozhatatlanok (valami láttán, hallatán, olvastán),
- megint mások az alanyra vonatkozó birtokos személyjelet viselik, és opcionálisan vagy akár kötelezően ragokat hordoznak (jártamban-keltemben, ott jártunkkor, röptében kapja el a legyet, valaki főztje, valaki léptei, valaki tudtával vagy tudtán kívül),
- míg máskor a tárgyra utaló birtokos személyjel található a szó végén, s ezt szintén rag követi (feladata végeztével).
|