Heurisztika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Heurisztika gör. heureszisz (rátalálás) szóból származik. Az új igazságok módszeres fölfedezésének művészete, az a folyamat, amelynek során nem szigorúan szabatos logikai következtetéssel jutunk el a premisszáktól a konklúzióig, ám az eredmény helyes lesz. Másképpen: az egyértelmű algoritmusok helyett próbálkozásokkal, korábban megszerzett tapasztalatok felhasználásával működő feladatmegoldási módszer. A mesterségesintelligencia-kutatásban a szónak ennél szűkebb, precízen definiálható értelme van (ld. heurisztika (számítógéptudomány)).

A heurisztika a jelenkori filozófiában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenkori filozófiában azokat a fogalmakat, tételeket, eljárásokat és módszereket nevezik heurisztikusnak - ill. tulajdonítanak nekik heurisztikus értékeket -, amelyek hozzájárulnak ismereteink bővítéséhez, ám anélkül, hogy képesek volnának megalapozni az így szerzett ismeret bizonyságát.

Matematikai heurisztika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A matematikában heurisztikusnak az olyan gondolatmenetet nevezik, amely még nem bizonyított állítások mellett érvel, tapasztalati tényekből megfogalmazott tulajdonságok segítségével. Híres művek, amelyek részben vagy egészben e témakörrel foglalkoznak: René Descartes Szabályok az értelem vezetésére, ill. Pólya György A gondolkodás iskolája c. könyvei.

Heurisztikus problémamegoldás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha heurisztika útján sikerül egy problémát megoldani, akkor a bizonyítás már szigorú logikai úton is elvégezhető, az eredeti heurisztikus módszerek feleslegessé válnak.

Heurisztika az oktatásban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az az eljárás, amely szerint a tanító az ő kérdései, valamint a tanulóknak e kérdésekre adott feleletei segítésével törekszik tanítványai tudatában általános ítéleteket, igazságokat, szabályokat, törvényeket megállapítani. A heurisztika az erotematikus vagy másképp párbeszédes tanalaknak egyik fajtája s így ellentéte az akroamatikus vagy előadó tanalaknak, amely szerint a tanító maga beszél, magyaráz, közöl s adja készen a tudásanyagot. A heurisztika természetesen nem alkalmazható ott, ahol merőben új anyagnak a közvetítéséről van szó, de ott igen, ahol a tanulókat önállóságra akarjuk szoktatni a képzetek és fogalmak összefűzésében. Nagy haszna a heurisztikának, hogy

  • ezáltal a tanító könnyen kipuhatolhatja tanítványai képességeit és ismereteit, ami arra nézve nagyon fontos, hogy növendékei egyéniségéhez igazítsa a tanítási módszerét;
  • felkelti és ébren tartja a tanulók figyelmét és érdeklődését;
  • a tanulót tevékenységre ösztönzi és beszélőképességét fejleszti.

Heurisztika a retorikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az a rész, amely az invencióról, a szónoki beszéd anyagának és alapgondolatának feltalálásáról szól. Lásd: invenció

Heurisztika a művészettörténetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd a művészettörténet cikket.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kiss Olga: A matematikai heurisztika és a felfedezés hermeneutikája
  • Kupcsikné Fitus Ilona: Problémamegoldás. Budapest : Számalk, 2006