Ugrás a tartalomhoz

Hattyúdal (legenda)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hattyúdal egy metaforikus kifejezés egy végső gesztusra, erőfeszítésre vagy teljesítményre, amelyet közvetlenül a halál vagy a visszavonulás előtt tesznek. A kifejezés arra az ősi hiedelemre utal, hogy a hattyúk közvetlenül a haláluk előtt énekelnek egy gyönyörű dalt, miközben életük nagy részében hallgatnak.[1]

Időnként valakinek a minden addigit felülmúló legutolsó színpadi vagy drámai megjelentésére, vagy a halála előtt alkotott legutolsó művére (pl. versére) utal.[2][3] Egy másik meghatározás szerint a hattyúdal "az utolsó színpadi, drámai fellépés, vagy bármilyen utolsó munka, amikor az előadó tudatában van annak, hogy ez lesz élete utolsó fellépése, és emiatt mindent belead egy utolsó, nagyszerű próbálkozásba."[4]

A kifejezés eredete

[szerkesztés]

A kifejezés metaforikus használata - egyesek szerint - az ókori Görögországig, a Kr. e. 3. századig nyúlik vissza. A hattyú nem bánatában énekel, hanem dala a túlvilági boldogság előérzete. Ovidius így ír: "végső, bús panaszát haldoklón zengi a hattyú".[5] Aesoposnak az egyik meséjében is szerepel a hattyú éneke. Ezzel szemben az Oxford English Dictionary az angol "swan song" vagy "swan-song" kifejezést a német schwanen(ge)sang vagy schwanenlied szavakból vezeti le.[6]

A kifejezés előfordulása a művészetben

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]