Hattyúdal (legenda)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A hattyúdal egy idióma, valakinek a minden addigit felülmúló legutolsó színpadi vagy drámai megjelentésére, vagy a halála előtt alkotott legutolsó művére (pl. versére) utal.[1][2] Egy másik meghatározás szerint a hattyúdal "az utolsó színpadi, drámai fellépés, vagy bármilyen utolsó munka, amikor az előadó tudatában van annak, hogy ez lesz élete utolsó fellépése, és emiatt mindent belead egy utolsó, nagyszerű próbálkozásba."[3]

A kifejezés eredete[szerkesztés]

A kifejezés metaforikus használata - egyesek szerint - az ókori Görögországig, a Kr. e. 3. századig nyúlik vissza. A hattyú nem bánatában énekel, hanem dala a túlvilági boldogság előérzete. Ovidius így ír: "végső, bús panaszát haldoklón zengi a hattyú".[4] Aesoposnak az egyik meséjében is szerepel a hattyú éneke. Ezzel szemben az Oxford English Dictionary az angol "swan song" vagy "swan-song" kifejezést a német schwanen(ge)sang vagy schwanenlied szavakból vezeti le.[5]

A kifejezés előfordulása a művészetben[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]