Gyökérgubacsképző fonálféreg
_penetrates_a_tomato_root_-_USDA-ARS.jpg)
Bevezetés, történeti áttekintés[szerkesztés]
Világszerte elterjedt fonálféreg genus a Meloidogyne, amelybe gyökérgubacsképző (root-knot nematode), obligát endoparazita életmódot folytató fajok tartoznak. 1877-ben Brazíliában Jobert figyelt meg először kávécserje gyökerein borsószem méretű vastagodásokat, melyek tojásokat és „fonálféreg-szerű” élőlényeket tartalmaztak. Tíz évvel később Goldi készített egy tanulmányt a kávécserje-betegségről, amelyben először leírta a Meloidogyne exigua fonálféreg által okozott növényi kórképet.[1] Európában elsőként a 19. században észlelték, de sokáig nem tudták megkülönböztetni a cisztát képző Heterodera fajoktól.[2]
Magyarországi Nematoda kutatások vonatkozásban Dr. Örley László és Prof. Andrássy István nevét kell megemlíteni. Örley László használta elsőként a fonálféreg kifejezést, Andrássy István átfogó taxonómiai munkássága világszinten elismert. Nevéhez fűződik a kertészeti és szántóföldi növényi kártevő fonálférgek morfológiai vizsgálata és hazánkban előforduló fajok azonosítása.[2]
Kártétel[szerkesztés]
A gyökérgubacsképző fonálférgek, ahogy magyar elnevezésük sejteti, a növények gyökerén képeznek fürtszerűen elhelyezkedő megvastagodásokat, avagy gubacsokat. A fiatal gubacsok csupán borsószem méretűek, míg az idősebb vastagodások elérhetik nemegyszer az ököl nagyságot is. A paradicsom, dinnye, uborka, dohány, tápnövényeken akár csicsókára emlékeztető képződményeket hoznak létre, míg a paprikán és több dísznövényen (pl. gerberán) alig észrevehető.
A fertőzött növény a növekedésben visszamarad, levelei sárgulnak, virága/virágzata elszárad, de akár súlyosabb esetben el is pusztulhat. Gyakran a fonálféreg fertőzés elősegíti más kórokozó fertőzését.
A kártétel mértéke szabad földön általában nem haladja meg a 20%-ot, ám üvegházban a hőigényes növények (mint a paprika, paradicsom, uborka) esetén elérheti a 100%-ot is. Ebből adódóan számos kutatás irányul napjainkban ezen növényi kártevő fonálféreg fajokra.[3][2]
Életciklus[szerkesztés]
Életciklusa során az adult (vagyis ivarérett) nőstény körülbelül 1000 tojást helyez kocsonyás tömegben a gyökér felszínére. Két vedlés után a második stádiumú lárvák a tojást elhagyva a gyökér belsejébe hatolnak kitines szájszuronyuk, azaz styletjeik és sejtfalkárosító enzimeik (celluláz, pektináz) segítségével. A lárvák a gyökéren belül először a gyökércsúcs felé haladnak, majd a merisztematikus régióban megfordulnak és a növény szállítószövetei felé mozognak. Az állandó táplálkozási hely kiválasztása után fejüket a szállítónyalábba helyezve rögzülnek.[4] A lárvákkal érintkező növényi sejtek számos sejtosztódás nélküli magosztódáson mennek keresztül, melynek hatására megduzzadnak és úgynevezett "gyökérgubacsot" képeznek. A fertőzés szövettani megnyilvánulása a denz citoplazma, a fejletlen sejtfal, a kisméretű vakuolák és mitokondriumok magas száma.[5] Az adult alak három vedlést követően alakul ki. A 3. és 4. lárvastádiumban nincs táplálkozás, és nem fejlődik szurony. A Meloidogyne genusban jellemző az ivari dimorfizmus. Az érett nőstények megduzzadnak, körte alakúak, átlátszók vagy legfeljebb halványsárgák, és a gyökéren belül táplálkoznak. A hímek teste hosszúkás, kifejlődés után elhagyják a gyökeret. Gyakori a parthenogenesis (vagyis szűznemzés), a hímek többnyire csak kedvezőtlen környezeti feltételek mellett alakulnak ki.[2][6]
Védekezés[szerkesztés]
Napjainkban a gyökérgubacsot képző fonálféreg jelenti az egyik legnagyobb mezőgazdasági kártételt, így egyre több vizsgálat irányul a vele szembeni védekezés fejlesztésére.[4]
A növényi patogén fonálféreg fertőzések ellen a leghatékonyabb módszer a megelőzés. Fontos a növénytermesztés során fertőzésmentes vetőanyag használata. A fitopatogén nematodák ellen való védekezésre fizikai, kémiai és biológiai megoldások alkalmazhatók.
Fizikai védekezés a vetésforgó, a talajgőzölés, a melegvizes csávázás, az elektromos sugárkezelés és az árasztás. Ezek használata időigényes, és hatásuk nem specifikus.[3]
A kémiai kezelések alkalmazása költséges volta, toxicitása és bizonytalansága miatt napjainkban egyre inkább háttérbe szorul.[7] A 19. században fontos mezőgazdasági módszer volt a talaj mésszel vagy folyékony ammóniával való kezelése. Természetes nematicid a zöldtrágya és az állati trágya, hiszen a bomló szerves anyagok aktiválják a fonálféreg-pusztító gombákat, a széndioxid-tartalom pedig serkenti az anhydrobiosisban lévő fonálféreglárvák kelését, illetve csökkenti az ellenálló képességüket.[3]
Egy kísérlet során paradicsom ültetvényeket trágyáztak komposztált és nem komposztált állati trágyával. Két éven keresztül vizsgálták a talaj kémiai tulajdonságait, illetve nematoda és mikrobiális összetételét. A trágyázott területen megnőtt a gombaevő, baktériumevő és ragadozó fonálférgek egyedszáma, míg a növényparazitáké csökkent. Az össz-nematoda egyedszám nőtt a kontrollhoz képest, legmagasabb a komposztált trágya használata esetén volt.[8] Továbbá trágyában magasabb volt a biokontrollként is használt csapdázó és endoparazita nematofág gomba spórák mennyisége is.[9]
A mesterségesen előállított nematicid vegyszerek hatásuk szerint lehetnek maró, deplazmolizáló, légzésbénító, tápanyagfelvétel-gátló, vedlést gátló, és szaporodást gátló anyagok. Egy csoportjuk közvetlenül a fonálférgekre hat, míg más készítmények általános inszekticidek, illetve fungicidek, melyeknek fonálféregölő mellékhatása van. Az utóbbiak kevésbé drasztikusak a környezetre nézve, hatásuk azonban rövidebb ideig tart.[3] A peszticidek használata gyakran nemcsak a célzott kártevő fajokat érinti, mérgező hatása széles spektrumban érvényesül, így emberre és a környezetre is igen káros lehet. Ezért is fontos egy környezetre kártékony, megbízható és specifikus védekezés alkalmazása.[10][2]
A biológiai védekezés (vagy biokontroll) során valamely specifikus kártevő denzitásának csökkenése más élőlény felhasználásával érhető el.[11] Növényi patogén fonálférgek ellen gombákat, baktériumokat, ragadozó fonálférgeket, vírusokat és protisztákat alkalmaznak.[2]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Sasser, J. N. (1980. május 2.). „Root-Knot Nematodes: A Globe”. Plant Disease 64 (1), 36. o. DOI:10.1094/pd-64-36. ISSN 0191-2917.
- ↑ a b c d e f Balog, Luca Eszter. Növényi patogén fonálférgek jelentősége Európában, 48. o.. Hozzáférés ideje: 2017.
- ↑ a b c d Andrássy István: Kertészeti növények fonálféreg kártevői : agronematológiai kézikönyv. Farkas Károly. 1988. ISBN 963-232-498-6 Hozzáférés: 2020. június 11.
- ↑ a b Jones, John T., Etienne G. J. (2013. július 1.). „Top 10 plant-parasitic nematodes in molecular plant pathology”. Molecular Plant Pathology 14 (9), 946–961. o. DOI:10.1111/mpp.12057. ISSN 1464-6722.
- ↑ Sijmons, Peter C., Nicola (1991. szeptember 1.). „Arabidopsis thalianaas a new model host for plant-parasitic nematodes”. The Plant Journal 1 (2), 245–254. o. DOI:10.1111/j.1365-313x.1991.00245.x. ISSN 0960-7412.
- ↑ D. J. Chitwood – R. N. Perry: Reproduction, physiology and biochemistry. 182–200. o. ISBN 978-1-84593-492-7 Hozzáférés: 2020. június 11.
- ↑ Nádasy I. (2001. május 2.). „Apró, de alattomos kártevőink a növényparazita fonálférgek”. Országos Mezőgazdasági Szakfolyóirat (39).
- ↑ Nahar, M.S., S.A. (2006. december 1.). „Differential effects of raw and composted manure on nematode community, and its indicative value for soil microbial, physical and chemical properties”. Applied Soil Ecology 34 (2-3), 140–151. o. DOI:10.1016/j.apsoil.2006.03.011. ISSN 0929-1393.
- ↑ Dackman, Carin, Hans -Börje (1987. január 1.). „Quantification of predatory and endoparasitic nematophagous fungi in soil”. Microbial Ecology 13 (1), 89–93. o. DOI:10.1007/bf02014965. ISSN 0095-3628.
- ↑ BATHON, H. (1996. szeptember 1.). „Impact of Entomopathogenic Nematodes on Non-target Hosts”. Biocontrol Science and Technology 6 (3), 421–434. o. DOI:10.1080/09583159631398. ISSN 0958-3157.
- ↑ Eilenberg, J., C. (2001. május 2.). „{{{title}}}”. BioControl 46 (4), 387–400. o. DOI:10.1023/a:1014193329979. ISSN 1386-6141.