Gránátvető

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
MK19 típusú állványra helyezett automata gránátvető
M79 gránátvető
Kovás elsütőszerkezetű gránátvető a régebbi időkből

A gránátvető olyan tűzfegyver, amely töltettel és gyújtóval ellátott robbanó lövedéket, vagyis gránátot lő ki.

Története[szerkesztés]

A gránátvetőket már a 16. században is használták. Ezek a fegyverek tulajdonképpen rövid csövű, nagy űrméretű puskák voltak. A lövedék egy feketelőporral megtöltött vasgolyó volt, melyből kilógott egy kanóc. A gránátot elölről töltötték a csőbe, majd amikor kilövésnél a lövedék mögötti indítótöltet meggyulladt, a lőpor égése a kanócot is elérte. A lövész egyébként az ég felé tartotta csövet, ezért a gránát meredek röppályán hagyta el a fegyvert. A lövedék becsapódás után robbant, a szétrepülő vas repeszek és a detonációt követő lökéshullám óriási pusztítást végzett az ellenség sorai között.

Ezek a fajta feketelőporral működő gránátvetők hasznosak voltak, ám sokszor megbízhatatlanok. Jellemző probléma volt, hogy a gránát valamilyen oknál fogva beszorult a csőbe, azonban a kanóc meggyulladt, így a robbanás a fegyvercsőben történt, ami értelemszerűen használhatatlanná tette a gránátvetőt, ráadásul a kezelőikre is veszélyes volt.

Az első világháborúban a gránátvetők helyett puskagránátokat alkalmaztak. Ezek a lövedékek a puskacsőre kívülről ráhúzható, és onnan indítható fegyverek voltak. Alkalmazásuk körülményes volt és bár második világháborúban is szinte valamennyi hadviselőfél alkalmazott puskagránátokat, a mozgóháború nem kedvezett ennek a fegyvertípusnak.

A második világháborúban már megjelentek kísérleti gránátvetők, ám ebben az időszakban főleg a rakétameghajtású, páncéltörő fegyverekre fektették a hangsúlyt.

A gránátvetőkre a hidegháború évei alatt lett szükség, az amerikaiak 1961-ben rendszeresítették az M79 puskaalakú 40 mm-es gránátvetőt. Ezt követően mindkét fél részéről ment a kísérletezés újabb, modernebb és hatékonyabb gránátvetők elkészítésére.

Napjainkban a gépkarabélyok csöve alá felszerelt egylövetű gránátvetők és a automata, géppuska szerűen működő gránátvetők jellemzőek.

Jellemzése[szerkesztés]

A modern gránátvetők sokféle kialakításban létezhetnek. Van, amelyik külön fegyverként funkcionál, de akad olyan is, amelyet egy, már meglévő lőfegyver (jellemzően gépkarabély) csöve alá lehet helyezni. A gránátvetők nagyobb változatai az automata gránátvetők, melyek inkább géppuskákra emlékeztetnek, méretűk és tömegük nagy, ezért állványra helyezik őket. Ezek teljesen önműködő fegyverek, az elsütőbillentyűt csak nyomva kell tartani, és a gránátok egymás után kirepülnek a csőből. A gránátvetők egy speciális fajtája a rakétameghajtású fegyverek, melyek egy nagy vetőcsőből állnak, és a rakétára emlékeztető, hosszú gránátokat elölről töltik be. A legismertebb ilyen fegyver az RPG–7 kézi páncélelhárító gránátvető. A magyar terminológia szerint a Honvédség új Carl Gustaf M4 hátrasiklás-nélküli fegyverei is gránátvetőnek minősülnek.

Ma is használatos gránátvetők
Típus Gyártó ország Űrméret Működés Gyakorlati tűzsebesség Hatásos lőtávolság
M79  Amerikai Egyesült Államok 40x46 mm egylövetű 5-7 lövés / perc 350 m
M203  Amerikai Egyesült Államok 40x46 mm egylövetű 5-7 lövés / perc 350 m
GP-25  Szovjetunió /  Oroszország 40 mm egylövetű 5-6 lövés / perc 400 m
GP-34  Szovjetunió /  Oroszország 40 mm egylövetű 5-6 lövés / perc 400 m
MK19  Amerikai Egyesült Államok 40x53 mm automata 60 lövés / perc 1500 m
H&K GMG  Németország 40x53 mm automata 60 lövés / perc 1500 m
AGS-17  Szovjetunió /  Oroszország 30x29 mm automata 50-100 lövés / perc 1700 m
AGS-30  Oroszország 30x29 mm automata 50-100 lövés / perc 2100 m

Források[szerkesztés]

  • Fegyvertípusok enciklopédiája: hét évezred fegyvereinek kézikönyve. (Szerkesztette: Reviczky Béla. Fordította: Dezső Tamás, Kondorosi Ferenc, Pásztor István és Várhegyi Tamás) Gemini Kiadó, Budapest, 1995.