Gerd Heidemann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gerd Heidemann
Született 1931. december 4. (87 éves)[1]
Altona
Állampolgársága német
Élettárs Edda Göring
Foglalkozása újságíró

Gerd Heidemann (szül. 1931. december 4-én Altonában, Hamburg kerületében) a német Stern magazin valamikori riportere, aki kulcsfigura volt a Hitlernek tulajdonított hamis naplók körüli botrányban, s csalásért börtönre ítélték, de utóbb kiderült, Konrad Kujau, a naplók előállítója, egymaga hajtotta végre az egész hamisítást és az ebből származó nagy összegű pénzeket eltette.

Heidemann a Sternnek többek között hadi tudósítója volt, egyebek mellett angolai, ugandai, vagy burundi háborús területekről tudósított, 1970-ben meg is mentette Randolph Braumann hadi tudósító életét Jordániában. Annyira népszerűvé vált, hogy 1967-ben ötrészes dokumentumfilmet készített róla Jürgen Goslar, amelyben Heidemann maga is szerepelt.

Élettársa volt öt évig Edda Göring, Hermann Göring marsall lánya. Apja jachtját Heidemann saját lakása árán vásárolta meg, s némely fotón büszkén pózol is a hajón, vagy annak környékén. A Sternnek 1949-től kezdve dolgozott: előszeretettel kutatta a nácizmus korát, interjúkat készített hajdani vezetőkkel, sőt sokszor merész vállalkozásokba fogott. Végül a hamis Hitleri-naplók okozták csúfos bukását.

Ma nyugdíjasként Hamburgban él.

A hamis naplók[szerkesztés]

A naplókat 1983. április 25-én kezdte el a Stern nyilvánosságra hozni, amelyeket Heidemann Konrad Kujautól szerzett meg. A hamisítóval Fischer álnév alatt ismerkedett meg egy volt náci révén. Heidemann meggondolatlanul belerángatta a lap főszerkesztőjét Peter Kochot, aki szintén az állásával fizetett ezért: a csalónak 9 millió márkát adtak a hamisítványokért.

Az óriási hírveréssel beharangozott felfedezést a néhány héten belül elvégzett szakszerű vizsgálatok nyomban megcáfolták, Heidemannt és Kochot kirúgták a Sterntől, a riportert és a csalót pedig letartóztatták csalásért. Az arcátlan Kujau ügyesen belekeverte Heidemannt a csalás kitervelésébe, emiatt Heidemannra négy év nyolc hónapnyi börtönbüntetést szabtak ki, míg Kujau csak négy év hat hónapot kapott, de annak is csak a felét ülte le gégerákja miatt. A nagy összegű pénzek sosem kerültek elő és Heidemann ártatlanságát nem tudta bizonyítani, mivel az adásvételről hivatalos dokumentumot nem állítottak ki.

Heidemann 1986-ban próbált fellebezni, de eredménytelenül. A börtönből való szabadulása után dokumentumokat kezdett gyűjteni ártatlansága alátámasztására. Csak Kujau halála után kerültek elő azok a szalagok, melyek egyértelműen bizonyították, hogy Heidemannak semmi köze nem volt a hamisítványok gyártásához, csupán naiv áldozat volt. A felvételeket már az 1983 és 1985 között zajló bírósági tárgyalásokon is próbálták felmutatni, de a bíróság nem látta indokoltnak mindezt.

A botrányról 1992-ben Schtonk! c. filmszatírát is készítettek.

Heidemann kapcsolata a Stasival[szerkesztés]

2002-ben a Der Spiegel olyan cikket tett közzé, miszerint Heidemann Gerhard fedőnéven a Stasinak dolgozott. Heidemann ezt részben elismerte, de azt állította, hogy kettős ügynök volt és a keleti blokkban is éppúgy kémkedett a nyugat számára.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)

Irodalom[szerkesztés]

  • Peter-Ferdinand Koch: Der Fund. Die Skandale des „Stern”. Gerd Heidemann und die Hitler-Tagebücher. Facta, Hamburg 1990, ISBN 3-926-82724-6.
  • Ulrich Schnappauff: „Wir wollten, dass es echt ist”, FAZ vom 24. April 2008, S. 40
  • Michael Seufert: Der Skandal um die Hitler-Tagebücher, Frankfurt a.M. 2008, ISBN 978-3-502-15119-7