Felső-Zeja-síkság
| Felső-Zeja-síkság (Верхнезейская равнина) | |
| Közigazgatás | |
| terület | Amuri terület |
| Népesség | |
| Teljes népesség | ismeretlen |
| Földrajzi adatok | |
| Hosszúsága | 300 km |
| Szélessége | 100 km |
 Felső-Zeja-síkság
Pozíció Oroszország térképén
| |
 é. sz. 54° 40′ 12″, k. h. 128° 40′ 12″Koordináták: é. sz. 54° 40′ 12″, k. h. 128° 40′ 12″ | |
A Felső-Zeja-síkság (orosz nyelven: Верхнезейская равнина, Verhnyezejszkaja ravnyina) hegységközi medence Oroszország távol-keleti részén, az Amuri terület Zejai járásában, a Zeja felső folyása környékén.
Ismertetése[szerkesztés]
300–500 m tengerszint feletti magasságban elterülő hegységközi síkság az Amur-vidék északi részén. Északon a Sztanovoj-hegylánc, délen a Tukuringra-, a Szoktahan- és a Dzsagdi-hegység határolja. Az északi és a déli hegykeret közötti szélessége legfeljebb 100 km, hossza nyugat-keleti irányban kb. 300 km.
Sűrű vízhálózatának tengelye a Zeja, az Amur mellékfolyója. A sok helyen erősen mocsaras medence alacsonyabb, nyugati részét a Zeja felduzzasztásával létrehozott Zejai-víztározó foglalja el. Széles öblei a beömlő mellékfolyók alsó szakaszából alakultak ki.
A síkságon általános az állandóan fagyott talaj (permafroszt). Az éghajlat zord, kontinentális, a januári átlaghőmérséklet (–31–32 °C) még alacsonyabb is, mint a környező hegygerincek lejtőin.[1] A víztározó északi partján fekvő Bomnak falunál pl. a levegő évi középhőmérséklete –4,5 °C; a legalacsonyabb hőmérséklet –52,1 °C, a legmagasabb 35,8 °C volt.[2] Az évi 500-600 mm csapadék legnagyobb része nyáron érkezik, a medencében ilyenkor érződik a keleti monszun hatása.
A felszín legnagyobb részét tajga borítja, főként a dauriai vörösfenyőből álló tajga. A sík területeken a vörösfenyő gyakran nagylevelű nyírrel (Betula platyphylla) keveredik. Az alacsonyan fekvő térszineken sokfelé tőzegmohalápok alakultak ki.
A mellékfolyók mentén számos aranylelőhely található, ezeket néhol bányásszák. Korábban a síkság területe gazdaságilag igen fejletlen volt, az erdőgazdálkodást az utak hiánya akadályozta. Napjainkra ez annyiban változott, hogy létrejött a Zejai-víztározó, és a síkságot északnyugat–délkeleti irányba átszeli a Bajkál–Amur-vasútvonal.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ N. A. Gvozgyeckij, N. I. Mihajlov. Fizicseszkaja geografija SZSZSZR (Aziatszkaja csaszty) – Verhnyezejszkaja oblaszty (orosz nyelven) (1978). Hozzáférés ideje: 2021. november 13.
- ↑ Бомнак (climatebase.ru)
Források[szerkesztés]
- Bolsaja szovjetszkaja enciklopegyija, 3. kiadás (orosz nyelven) (1970–1977)[halott link]
- Székely András. Szovjetunió (I. kötet). Budapest: Gondolat Kiadó, 481. o.. ISBN 963-280-303-5 I. kötet (1978)
- Геологическая история, строение и рельеф Archiválva 2021. november 16-i dátummal a Wayback Machine-ben (amurobl.ru, hozzáférés: 2021-11-13)