Farkas Gábor (botanikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Farkas Gábor
Született 1925. június 15.
Budapest
Elhunyt 1986. április 23. (60 évesen)
Szeged
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása botanikus,
növényfiziológus,
biokémikus

Farkas Gábor (Budapest, 1925. június 15.Szeged, 1986. április 23.) botanikus, növényfiziológus, biokémikus. Személyében tisztelik a növénybetegségek élettani-biokémiai vizsgálatának egyik úttörő magyarországi alakját. A biológiai tudományok kandidátusa (1957), illetve doktora (1962), 1964-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-tól rendes tagja.

Életútja[szerkesztés]

Az Eötvös Kollégium tagjaként 1948-ban végezte el a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemet, 1949-ben természetrajz–kémia szakos tanári oklevelét is megszerezte. Már 1947-től demonstrátorként tevékenykedett két tanéven át, 1949-ben pedig gyakornoki kinevezést nyert az egyetem növényélettani intézetében. Időközben, 1947–1948 között – a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ösztöndíjával – módja nyílt növényélettani kutatásokat végezni a római Sapienza Egyetem növénytani intézetében, illetve a nápolyi biológiai állomáson (Stazione Biologica di Napoli). 1950-től a martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet tudományos segédmunkatársaként, 1953-tól munkatársaként dolgozott. Időközben világnézeti kérdésekben támadt konfliktusa miatt 1951-ben távoznia kellett fővárosi egyetemi katedrájáról.

1957-től a budapesti Növényvédelmi Kutatóintézet kémiai osztályának tudományos munkatársa volt. 1957–1958 fordulóján a kanadai Nemzeti Kutatási Tanács (National Research Council) ösztöndíjával a saskatooni kutatóintézetben (Saskatoon Research Centre) végzett vizsgálatokat. 1962-ben a budapesti Növényélettani Kutatócsoport tudományos főmunkatársává nevezték ki, 1964–1969 között az intézmény osztályvezetője is volt. A kutatócsoportban töltött évek során többször alkalma nyílt külföldi kutatóhelyeken dolgozni: 1963-ban a versailles-i Mezőgazdasági Kutatások Nemzeti Központjában (Centre national de recherche agronomique) dolgozott, 1964–1965-ben pedig az amerikai Wisconsin Egyetem vendégtanára volt.

1970-ben a Növényélettani Kutatócsoportból az MTA Szegedi Biológiai Központ Növényélettani Intézetének igazgatói posztjára került. Először 1975-ben, majd 1977–1978 között a Szegedi Biológiai Központ főigazgató-helyettesi tisztét is betöltötte. Tizenhárom év után, 1983-ban az igazgatói széket átadta Solymosy Ferencnek, s haláláig mint a Növényélettani Intézet tudományos tanácsadója tevékenykedett. Szegedi évei alatt a József Attila Tudományegyetem növényélettan-tanára is volt.

Munkássága[szerkesztés]

Kutatásainak középpontjában főként a növényi anyagcsere-folyamatok élettani-patológiai vizsgálata állt. Jelentős eredményeket ért el a növényi fertőzések virológiai diagnosztizálása, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség élettani-biokémiai okainak kutatása, valamint az anyagcsere enzimatikus szabályozása terén. Elsőként mutatott rá a megbetegedett növényi szövetek enzimjeinek elszíneződésére, s ennek szerepére a növények kóros életfolyamataiban. Behatóan tanulmányozta a beteg növények respirációját és fenolanyagcsere-folyamatait, ezenkívül megalapozta a sejtfaluktól megfosztott növényi sejtek, a protoplasztok hazai kutatását is. Részben a nevéhez fűződik a nukleinsavbontó növényi enzimek biokémiai tulajdonságainak és hormonális szabályozásainak leírása.

Tudományos eredményei elismeréseként 1964-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották, 1973–1976 között az MTA Biológiai Osztályának elnökhelyettese, valamint a Biokémiai Bizottság elnöke volt. Az MTA mellett 1970-től tagja volt a hallei Leopoldina Német Természettudományi Akadémiának, valamint elnöke a Federation of European Societies for Plant Physiology (FESPP) magyar nemzeti bizottságának.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Növényi anyagcsereélettan. Budapest: (kiadó nélkül). 1968.  
  • Növényi biokémia. Budapest: (kiadó nélkül). 1978.  
  • Növényi sejtgenetikai és szövettenyésztési módszerek alkalmazása. Budapest: (kiadó nélkül). 1979.  

Felhasznált forrás[szerkesztés]