Emilio Mola
| Emilio Mola | |
 | |
| Beceneve | Direktor (El Director) |
| Született |
1887. június 9. Placetas, Villa Clara, .svg){kind=small} Kuba |
| Meghalt |
1937. június 3. (49 évesen) Alcocero de Mola, _alternate_colours.svg){kind=small} Spanyolország |
| Sírhely | Sala de Exposiciones Conde de Rodezno |
| Állampolgársága | spanyol |
| Nemzetisége | spanyol |
| Szolgálati ideje |
1904–1932 1933–1937 |
| Rendfokozata | Tábornok |
| Egysége | Északi hadsereg |
| Csatái | |
| Kitüntetései | Medalla Militar |
| Iskolái | Toledói Gyalogosakadémia |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Emilio Mola témájú médiaállományokat. | |
Emilio Mola y Vidal, Mola 1. hercege, Spanyolország Grandéja (1887. június 9. – 1937. június 3.) spanyol katona, a nacionalisták egyik szervezője és vezetője volt a spanyol polgárháború elején. Harcolt a Rif háborúban az afrikai spanyol gyarmatokon a reguláris hadsereg tisztjeként. 1927-ben léptették elő dandártábornokká, 1930-ban Primo de Rivera bukása után a belbiztonság igazgatója lett. Erősen antiszemita volt, aki a lázadásokat és a második köztársaságot a zsidóknak tulajdonította.[1] Miután 1936-ban a Népfront került kormányra, hazahívták Marokkóból és Pamplona katonai kormányzójává nevezték ki. Jelentős része volt a polgárháborút kirobbantó katonai puccs megszervezésében és a harcokban az északi hadsereg vezetését bízták rá. Madrid ostroma során ő használta az ötödik hadoszlop kifejezést.[2] 1937. június 3-án halt meg repülőgép-balesetben, aminek következtében Francisco Franco maradt a nacionalisták egyetlen prominens vezetője.
Életpályája[szerkesztés]
1887. június 9-én született az akkoriban spanyol gyarmat Kubában egy ott állomásozó katonatiszt gyerekeként. 1907-ben beiratkozott a toledói Gyalogsági Akadémiára. Részt vett a Spanyol Marokkóban folyó Rif háborúban, ahol megkapta a Medalla Militar Individual kitüntetést. 1927-ben dandártábornokká léptették elő. 1930-ban a belbiztonság igazgatója lett és elvei miatt összeütközésbe került a liberális és szocialista politikusokkal. Az 1936-os választást követően ezért Marokkóból Pamplonába vezényelték katonai kormányzónak, mivel azt a pozíciót jelentéktelennek tekintették.[3] Mola azonban ennek köszönhetően könnyebben tudta megszervezni a katonai puccsot és kapcsolatot tarthatott a karlistákkal. A szervezkedésben „Direktor” fedőnéven vett részt.
Manuel Azaña elnök július 18-án megpróbált megegyezni a tábornokokkal és Mola számára hadügyminiszterséget ajánlott a kormányban, azonban ők eddigre már elhatározták a puccs véghezvitelét, és másnap Mola bejelentette Navarrában a lázadást. A puccs sok sikertelenséggel indult; 20-án lezuhant a vezetőnek szánt José Sanjurjo gépe és a lázadók csak kevés helyen tudták sikeresen átvenni a hatalmat, a Népfront-kormány pedig a helyén maradt. Szeptember végére sikerült stabilizálni a nacionalisták pozícióit, és Mola 9 másik tábornokkal együtt elfogadta Franco katonai és államfői vezetését. Mola az északi hadsereg irányítását kapta meg. Októberben sikertelen támadást vezetett Madrid ellen.[3]
1937. június 3-án repülőgépe a rossz időjárási viszonyok miatt lezuhant és Mola életét vesztette a balesetben. Miután a nacionalisták másik prominens vezetője, Sanjurjo is így halt meg, és ezt követően Franco maradt az egyetlen jelentős vezető, így hamar felmerült a gyanú, hogy része volt ezen balesetek előidézésében. Erre azonban nem sikerült bizonyítékot találni.[3][4] Halála után Franco posztumusz Mola 1. hercegévé és Spanyolország Grandéjává tette, amit fia, Emilio Mola y Bascón örökölt meg.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Paul Preston, The Theorists of Extermination, pp. 52-57 in Unearthing Franco's Legacy, University of Notre Dame Press, 2010
- ↑ Dwight L. Bolinger: Fifth Column Marches On. Yake University. (Hozzáférés: 2012. július 31.)
- ↑ a b c Emilio Mola. Spartacus Educational. [2013. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 27.)
- ↑ Jackson, Gabriel, The Spanish Republic and the Civil War 1931-39, New Jersey , 1967.
Források[szerkesztés]
- Antony Beevor: A spanyol polgárháború, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-07-7216-7
|