Damokos Kázmér

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Damokos Kázmér
Életrajzi adatok
Születési név Damokos Kázmér
Született 1606. szeptember 29.
Szováta
Nemzetiség magyar
Elhunyt 1677. szeptember 5. (70 évesen)
Csíksomlyó
Munkássága
Vallás keresztény
Felekezet római katolikus
Felavatás 1639. november 3.

Damokos Kázmér (Szováta, Marosszék, 1606. szeptember 29.Csíksomlyó, Csíkszék, 1677. szeptember 5.), katolikus püspök, Erdély apostoli helynöke, karizmatikus egyéniség, aki sokat tett az erdélyi katolicizmus megmentéséért a reformáció időszakában.

Mitráját és pásztorbotját a csíksomlyói kegytemplomban őrzik. Születésének 400. évfordulójára Szovátán ünnepségeket rendeznek.

Pappá szenteléséig[szerkesztés]

1629. március 24-én csatlakozott a mariánus rendhez, de csak laikus testvérként vették fel, mert hiányzott a bal mutatóujja. A rend tartományfőnöke azonban maga mellé vette, majd Szalinai (De Salinis) István boszniai ferences misszióvezetőhöz csatlakozott tolmácsként. Később megszerezte az Erdélyt kormányzó Brandenburgi Katalin támogatását a mikházi zárda felépítéséhez. Az építkezésen együtt dolgozott a munkásokkal. Végül Rómában szentelték pappá 1639. november 3-án.

Püspökké avatásáig[szerkesztés]

Damokos Kázmér 1654-től az erdélyi misszió főnöke volt. 1662 és 1668 között újjáépíttette a csíksomlyói templomot és rendházat, amelyeket 1661-ben egy tatár támadás lerombolt. Szelepcsényi György prímás felhívta rá a pápa figyelmét, Rómába küldte és 1668. június 10-én, miután IX. Kelemen pápa kinevezte, coronai címzetes püspökké szentelték. Nem lehetett püspök hazájában, mert a korabeli erdélyi törvények nem engedélyeztek katolikus püspöki széket a katolikusok számára. Ehelyett gyulafehérvári és erdélyi apostoli helynök lett, ténylegesen az erdélyi katolikus egyház feje. A püspöki címet nem használta és mindig egyszerű ferences rendi ruhában járt.

Újjászervezi az egyházat[szerkesztés]

Kázmér helynök újjászervezte és önbizalmában megerősítette az erdélyi egyházat, végiglátogatta az erdélyi plébániákat, sőt, mivel kevés volt a pap, a gyergyófalvi plébánosi kötelezettségeket maga látta el. Sok reformátussá vált erdélyit visszatérített a katolikus hitre.

A nagy pestisjárvány idején maga is részt vett a fertőzést megkapók ápolásában. Ő is elkapta a ragályt, és meghalt.

Források[szerkesztés]

  • Magyar katolikus lexikon
  • Marton József – Jakabffy Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai. Gloria Kiadó, Kolozsvár, 1999; ISBN 9739203485