Cucui Tokudzsiró és színtársulata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cucui Tokudzsiró
Cucui Tokudzsiró és társulata egyik színésznője koccintanak az 1930-as budapesti fellépés után
Cucui Tokudzsiró és társulata egyik színésznője koccintanak az 1930-as budapesti fellépés után
Életrajzi adatok
Született 1881
Oszaka, japán
Elhunyt 1953
japán
Pályafutása
Aktív évek 18971941

Cucui Tokudzsiró – idegen nyelvű szakirodalomban Tokujiro Tsutsui - (Cucui Tokudzsiró - 筒井徳二郎 - つつい とくじろう; 1881 – 1953) japán színész, rendező. A Ken-Geki (kard-dráma) megalkotója és első nyugati terjesztője.[1] Nihon-Geki-Kjókai („Japán színészei”) nevű színtársulatával 1930-ban keltek útra Japánból, s két év alatt 22 európai és amerikai nagyvárosban mutattak be kabuki és kard-drámákat.[2]

Cucui Tokudzsiró rövid életrajza[szerkesztés]

Cucui Tokudzsiró 1881-ben született Oszakában, egy fűrészáru-kereskedő fiaként.[1] 1897-től egy kiotói színház növendéke volt, majd 1900-tól Toshizo Sato simpa iskolájában játszott. 1904-ben bevonult a hadseregbe és gyalogos katonaként részt vett az orosz-japán háborúban, de egy sérülés miatt hamarosan haza kellett térnie. 1907 és 1913 között színtársulatával beutazta Koreát, Mandzsúriát és Tajvant, majd Japán városaiban folytatták turnéjukat. Kétszer nősült, első feleségétől, akivel 1915-ben kötött házasságot, egy év elteltével elvált, majd 1920-ban újranősült. 1923 után épültek be azok a meghatározó elemek színpadi művészetébe, melyek később meghatározták azt: a tradicionális, történelmi eseményekről szóló kabuki történetekbe harcos kardviadal-jeleneteket tűznek be. 1930. január 20-án egy amerikai meghívásnak eleget téve Cucui társulata kikötött San Franciscóban, s az Egyesült Államok nyugati partvidékén és New Yorkban számos sikeres előadást tartottak[2] Még ez évben a társulat Európa szinte minden jelentős városában megfordult. 1931-es Japánba való visszatérésük után az anyaországban folytatták tevékenységüket. Cucui 1941-ben eljátszotta Ono Kurobe szerepét A 47 Ronin Mizogucsi Kendzsi rendezte legendás filmbéli interpretációjában. Oszaka Tennoji kerületében található otthonának 1945-ös lebombázása után Cucui a Kiotó prefektúra-béli Arasijamában folytatta életét. 1953-ban, 72 évesen hunyt el aplasztikus anémia következtében.

A Nihon-Geki-Kjókai[szerkesztés]

Huszonöt színészből és színésznőből állt társulata, menedzserük pedig Itó Micsio (1892-1961) volt, a huszadik század modern színházművészetének kiemelkedő alakja; előadó, tanár, koreográfus, rendező, díszlettervező.[3] Bár a legtöbb interjú Cucuival készült, és a kritikákban is az ő neve alatt emlegették leggyakrabban a társulatot, egységes csoportként kezelték őket, s Cucuit nem tüntették ki különösebb figyelemmel (ellentétben a Kavakami társulat kapcsán Szadajakkó esetében).[4]

Színészek[szerkesztés]

A különböző városok előadásaihoz kapcsolódó sajtóanyagban a következő nevek szerepelnek (Hepburn-átírással, nyugati névsorrendben):

Momoyo Chigusa, Tokujiro Tsutsui, Isaku Isumi, Minoru Yamanaku, Koro Yamada,[5] Kuzue Ueno, Tsuyako Misonon, Sumako Okada, Chozo Onada, Sumiko Suzuki[6]

Cucui és társulata a budapesti Hősök terén 1930-ban

Műfaji jellegzetességek[szerkesztés]

A társulat kabuki-csoportként hirdette magát, s bár az előadásaik a kabukiból származtak, messze jártak a tradicionális műfajtól.[4] Darabjai műfaját tragédiákként, komédiákként, melodrámákként, vagy táncokként adták meg. Pantomimre és táncra fektették a hangsúlyt, s bár a dialógusok mennyisége meghaladta a Szadajakko kapcsán ismertté vált Kavakami-produkcióét, még mindig alárendelt szerepet töltött be a mozgáshoz és a gesztusokhoz képest a nyugati közönség kedvéért.[7] Cucui társulata műsorát speciálisan kardcsatákra formálta, ezáltal új, kabukiból eredő műfajt, a Ken-Geki-t („kard-dráma”) hozva létre.[8]

Kosztolányi Dezső a következőképp írja le, amit a színpadon látott: "A hősök kardja vöröslakk hüvelyben nyugszik, akkora mint egy lándzsa s olyan éles, villogó, kifent mint egy titáni borotva. Ezek a derék „samurai”-k nem pacifisták. Nehezen tudom őket elképzelni egy világbékegyűlés vezérszónokaiul. Fejjel törik be a papírablakot, levágódnak a földre, aztán mintha koponyájuk gumiból volna, rugalmasan fölpattannak, egymást nyaktörő erőművészeti mutatványok keretében a terem egyik végéből a másikba hajítják, párducugrással támadnak és vívnak, guggon, hátvást, összeölelkezve, vércsorgó foggal, oly elszántan, oly hatalmas sujtással, hogy nehéz szablyájuk acélpengéje a színpad sötétjében ujjnyi szikrákat vet, valóságos csillagesőt szór. A hős a harakiri-t pedig szemrebbenés nélkül végzi el, mintha csak körmét vágná, lassan, majdnem bizonyos élvezettel s közben, hogy utolsó pillanatait megszépítse, egy óriás fehér krizantémre bámul."[9]

A produkcióban résztvevők nem voltak hivatásos kabuki színészek, a férfi szerepeket rendre férfiak, a nőieket pedig nők játszották, s a társulatban nem voltak onnagaták – a valódi kabukival ellentétben.[10] Az általuk használt színpadi dekorációt gyenge minőségűnek, „storage-warehouse”-nak titulálták egyes kritikák.[11] Vándortársulatról lévén szó valószínűsíthető, hogy csupán könnyen utaztatható háttérfüggönyöket használtak festett utcarészletekkel, enteriőrrel, természeti képpel, vagy különös helyszínre nem utaló díszítéssel. Erre példa a Kandzsin-csó előadásáról készült fénykép, melyen a szereplők háta mögötti függönyön csupán pár geometrikus mon (címermotívum) szerepel.[12] A színészek öltözékei megfeleltek a kabuki tradicionális kosztümjeinek.

Repertoár[szerkesztés]

A repertoár öt darabból állt össze, melyet a párizsi Pigalle-ban való fellépés (1930. május 2-5.) programfüzetéből, valamint a barcelonai Palacio de Proyecciones-béli fellépés spanyol nyelvű forrásaiból rekonstruálhatunk.[13] [3] A darabok címei a következők: Koi-no-Jozakura („A Cseresznyevirág köz románca”) – többszereplős táncdráma Tokió Josivara negyedében, Kjó-no-Ningjó („A baba”) – a Pügmalión-történet japán változata, Kandzsin-csó („A határátkelőhely”), mely valódi kabukiból átírt ötrészes harci dráma, Kage-no-Csikara („A rejtett gondviselés”), melodráma kardcsatákkal és a végén szeppukuval, Banzuin csóbei („A rablólovag”) – egy Robin Hoodhoz hasonló japán karakter története. Az első és harmadik darab kivételével létező kabuki művek átiratáról van szó, míg A Cseresznyevirág köz románca és A rejtett gondviselés Cucui és társulata neve alatt jelenik meg elsőként, s feltételezhetően olyan zsánerdarabokról van szó, melyek a nyugati közönség által elvárt „klasszikus Japán”-képhez minden részletet biztosítottak: cseresznyefákat, örömnegyedet, szerelmet, intrikát, kardpárbajt és rituális öngyilkosságot.

A nyugati turné (1930-1931)[szerkesztés]

Cucui és társulata 1930. január 14-én hajózott ki Jokohama kikötőjéből, s rövid hawaii-i tartózkodás után január 20-án kötöttek ki San Franciscóban.

Amerikai állomások[14][szerkesztés]

  • Honolulu
  • San Francisco
  • Los Angeles
  • New York (1930.03.04.)[15]

Európai állomások[16][szerkesztés]

  • Rouen
  • Párizs (1930. május 2-15, Théatre Pigalle)[17]
  • Brüsszel
  • Oslo
  • Stockholm (1930. június 13. - Dramaten Teater)[18]
  • Koppenhága
  • London (1930. július 1-5, Globe Theatre)[19]
  • Barcelona (1930. július)[20]
  • Genf
  • Berlin (1930. október, 1931. január)[21]
  • Prága[22]
  • Budapest
  • Bécs
  • München
  • Hága
  • Milánó
  • Torino (1930. december 17.)[23]
  • Róma
  • Königsberg
  • Tallin
  • Helsinki
  • Riga
  • Varsó
  • Krakkó
  • Bukarest
  • Belgrád
  • Zágráb
  • Ljubljana
  • Nápoly
  • Moszkva

Cucui és társulata Magyarországon[szerkesztés]

Cucui japán társulata 1930 novemberében lépett fel Budapesten, a Városi Színház színpadán.[24] A magyar közönség láthatta a díszletet és a gazdag jelmezeket, a színészek akrobatikus mozgását, s az ábrázolás hagyományos kifejezésmódját, a hosszan elnyújtott cselekvéseket, kimerevített, hatásos pózokat.[25] A társulat munkássága megosztotta a közönség véleményét: voltak, akik megvetéssel néztek a nem valódi kabukit előadó társulatra, valamint már nem találták korszerűnek a modern nyugati színházi tendenciákhoz képest.[26] Mások, Japánt megjárt emberek, akik jártasak voltak a japán színházművészetben, kifejtették ugyan a társulat játéka és a valódi kabuki közti különbségeket, de nem ítélték el tevékenységüket.[10] A közönség nagy része viszont továbbra is csodálattal fogadta a Kelet művészeit, van, aki újdonságereje miatt (hisz egy teljes generáció felnőtt már a Kavakami társulat sikere óta - ld. Szadajakko), s van, aki a nyugati színház fejlődésének lehetőségeit látta benne.

Források a budapesti előadás kapcsán[szerkesztés]

A japán művészek ügyességét csodálók táborába tartozik az a magyar kritika, melyet Kürti Pál közölt a Nyugat-ban: „A japáni színház előadása felidézte nekünk a színjátszásnak azt az ősi s igazabb állapotát, melyben a színész még "artista" is. (…) Egyik darabjukban a japánok legendás görbe kardjukkal vívnak. Eszményien kidolgozott küzdelem ez és sűrített művészi ábrázolása egy tömegmérkőzésnek: gyönyörű sportteljesítmény s egy roppant teátrális feszültség levezetése. Ez a mozzanata játékuknak nemcsak lélegzetfojtóan izgalmas, de majdnem fenséges. A japáni színháznak (s vele minden keleti színháznak), amely évszázadok óta, hűségesen őrzi hagyományos játékformáit, itt van az erőssége a mi «differenciált» színjátszásunk fölött: az érzéki megjelenítésnek ebben a vehemenciájában, amely esztétikus eszközökkel tud vad izgalmakat kelteni egy nézőtömegben. (…) A japáni színház egy európai vágyálom testetöltése... Tiszta "entfesseltes Theater" Sűrítés és absztrakt játékosság minden moccanásuk, táncos lebegés és gyermetegül kihegyezett páthosz. S az életérzés, amin ez a játék épül, mégis: telivér realizmus, hol vad, hol idillikus, hol adomázó emberábrázolás.[27]

Kosztolányi Dezső szintén csodálattal ír a japán színészek budapesti teljesítményéről az Új Idők lapjain: "Pár mozdulat a schizophreniás-ok merevségét, pipes, finomkodó keresettségét juttatja eszünkbe, kik az elmegyógyintézet kertjeiben érthetetlen szertartásossággal mozognak. A lovagok borotvált koponyáján fölfelé kunkorodó malac-farkinca kacérkodik. Szemük alját tulipirosra festik. (...) Amellett ez a csodálatosan művelt, hatalmas nyelv a torokhangjaival, az örökös selypeségeivel úgy hat ránk, mint a borsóhéj zörgése. Nem szabad eltagadnunk, hogy első pillanatokban valami bohókás, viszkető inger csiklandoz bennünket. De aztán hirtelenül végiglúdbőrözik hátunkon a hideg s a cikázó rémület fényében megsejtjük, micsoda lehet az ázsiai dráma, az ázsiai színjátszás. Amíg a színfalak mögött álmosítóan pöng a háromhúrú japáni lant s kopog a fazongora, a parasztlegény észreveszi, hogy apját megölték. Rámered a holttestre. (...) Majd bandzsít, fintorog, pityereg, mint egy csecsemő, rágja keserűségét, savanyúságát, nyeldekel, mintha köveket nyomkodna le a torkán, emészthetetlen köveket, aztán kibomlik egész mivoltában, elbődül, tombol. (...) Szakadatlanul ezt a részletező érzékletességet tapasztaljuk a japániak játékában. Nem elaprózás ez, még csak nem is európai reálizmus, vagy naturalizmus. Ennek a földi fájdalomkitörésnek rajza, mely több percig zajlik le a színpadon, fokozódó izgalommal, oly egységes, mintha pillanatok alatt folynék le. (...) Nincs az az európai színész, aki ezt az emberi valószerűséget csak meg is közelítené. Nem is „emberi” ez a  valószerűség, hanem kevesebb nála és több: állati-isteni." [28]

Takebajashi Funiko a Színházi Élet című folyóirat számára készített képekkel kísért interjút a Budapesten fellépő csoporttal, melyben maga Cucui is megszólalt.[29]

Cucui és társulata hatása a nyugati színházművészetre[szerkesztés]

Cucui a kengeki műfajának feltalálásával arra törekedett, hogy a kabuki műfaját a nyugati, japánul nem értő közönség számára is emészthetővé, érthetővé tegye. Eszköztáraként revü-szerű, dinamikus, táncos elemeket, erős mimikát és eltúlzott gesztusokat használt. Hatása Európa számos, ekkor úttörő színházi rendezőjének művészetén érezhető, főleg Jacques Copeau, Charles Dullin, Erwin Piscator, Bertolt Brecht és Vsevolod Meyerhold színházi reformjainak alapja, melynek során a látványvilágról a színészi játékra, a külsőségek helyett az emberi drámára igyekeztek a közönség figyelmét összpontosítani.[30]

A japán színészek inspirálták az 1936-ban színpadra állított A roninok kincse című drámát, melyet a darab egyes díszlet- és jelmezbeli vonásaiból ismerhetünk fel.[25]

Jaschik Álmos jelmezterve a Németh Antal rendezte A roninok kincse c. előadáshoz (Budapest, Nemzeti Színház, 1936.)

Kállay Miklós A roninok kincse című, a Nemzeti Színházban bemutatott sikerdarabja Japán első számú nemzeti legendájának, a Csúsingurának magyar nyelvű átdolgozása. Az uruk halálát megbosszuló 47 kóbor szamuráj igaz történetét több szerző is átdolgozta s legjelentősebb sikereit a kabuki műfajban érte el. A Cucui társulatáról fennmaradt archív fotókat vizsgálva látványos a jelmezek koncepciójának hasonlósága: a főleg nagy méretű geometrikus mintákkal, vagy ellenkező esetben igen apró motívumokkal szőnyeg-szerűen befedett textilek használata. A vetített háttérnek köszönhetően a figyelem nem a díszleten ragad meg, hanem az élénk színű ruhákban, nagy mozdulattal és erős gesztikulációval előadó színészekre vándorol – pontosan úgy, mint a kabuki, valamint az Európában turnézó japán társulat koncepciójának esetében.[31]           

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 筒井徳二郎 című japán Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

  • Dénes Mirjam: "Shades of Japonisme in Hungarian Set and Costume Design Around the Turn of the 20th Century." In: Tüskés Anna et al. (eds.): Hungary in Context. Studies on Art and Architecture, Budapest, CentrArt, 2013, 165-180.
  • Fischer-Lichte, Erika – Riley Jo: The Show and the Gaze of Theatre: A European Perspective. Iowa, University of Iowa Press, 1997.
  • István Mária: „A japán klasszikus csúsingura két magyarországi előadása.” Criticai Lapok (22/3), 2010, 33-36. http://criticailapok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=37857&catid=23 
  • Kosztolányi Dezső: "Ázsia színészei – Csucsui japáni társulata." Új Idők, 1930/II, 606-607.
  • Kurkinen, Marjaana: The Spectre of the Orient. Modern French Mime and Traditional Japanese Theatre in the 1930s. Academic Dissertation, University of Helsinki, Institute for Art Research, Theatre Research, Faculty of Arts, 2000.
  • Kürti Pál: „Japáni színház vendégjátéka a Városi Színházban.” Nyugat, 1930/22. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00502/15654.htm
  • Meseguer, Enric Gil: Tsutsui tardó treinta años en volver (la llegada del teatro japonés a Occidente, 2ª parte). Elérhető: http://revistadeoriente.wordpress.com/2011/03/28/tsutsui-tardo-treinta-anos-en-volver-la-llegada-del-teatro-japones-a-occidente-2%C2%AA-parte/
  • Tanaka, Tokuichi: "Itinerary of the European Tour of Tokujiro Tsutsui and His Troupe : Centered on the Baltic Countries and Eastern Europe." Studies in International Relations (Nihon University) Vol.26, No.2. 201-220 (2005).
  • Tanaka, Tokuichi: "Thomas Mann and Tokujiro Tsutsui's Theater Troupe in Geneva." Omonronsyu (Nihon University) Vol.60. 197-217 (2004).
  • Tanaka, Tokuichi: "Tsutsui Tokujiro's Theater Tour Abroad and Its Influence on Copeau, Dullin, Piscator, Brecht and Meyerhold." Theater Studies. Journal of the Japanese Society for Theater Research, 2004 (42), 89-114.
  • Tanaka, Tokuichi: Tokujiro Tsutsui - Document on an Unknown Sword Actor’s Life: His 22-Country Theatre Tour in 1930-31.Sairyusya Co.Ltd., 2013.
  • Thornbury, Barbara Ellen: Kabuki in New York, 1900-1969. The Developing American Interest and Response. A Thesis Submitted in Partial Fulfillment of the Requirements for the Degree of Master of Arts in the Department of Theatre, University of British Columbia, 1975.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az életrajz hivatkozással másként nem jelölt adatai minden esetben a következő műből származnak: Tanaka, Tokuichi: Tokujiro Tsutsui--Document on an Unknown Sword Actor’s Life: His 22-Country Theatre Tour in 1930-31. Sairyusya Co.Ltd., 2013, 462-470.
  2. Time Table, 20.01.1930. Online elérés: http://content.time.com/time/magazine/article/0,9171,738460,00.html
  3. Thornbury, Barbara Ellen: Kabuki in New York, 1900-1969. The Developing American Interest and Response. A Thesis Submitted in Partial Fulfillment of the Requirements for the Degree of Master of Arts in the Department of Theatre, University of British Columbia, 1975, 5.
  4. ^ a b Kurkinen, Marjaana: The Spectre of the Orient. Modern French Mime and Traditional Japanese Theatre in the 1930s. Academic Dissertation, University of Helsinki, Institute for Art Research, Theatre Research, Faculty of Arts, 2000, 58.
  5. A torinói előadás kapcsán megjelent újságcikkekből megismerhető színésznevek. Forrás, benne az egyes újságcikkek online elérésével: http://www.teatrotorino.unito.it/index.php/1930-1931/271-1930-12-17-teatro-giapponese-diretto-da-tokujiro-tsutsui
  6. A barcelonai előadásról született újságcikkekből megismerhető színésznevek. Forrás: Almazán Tomás, V. David: "Las exposiciones universales y la fascinación por el arte del Extremo Oriente en España: Japón y China." Artigrama, 2006/21, 104. Online elérés: http://www.unizar.es/artigrama/pdf/21/2monografico/03.pdf
  7. Thornbury 1975, 6, valamint Kurkinen 2000, 60.
  8. Jeltelen cikk: “Theatre: the players from Japan”. Time, 1930. március 17. Online elérés: http://content.time.com/time/magazine/article/0,9171,738836,00.html
  9. Kosztolányi Dezső: "Ázsia színészei – Csucsui japáni társulata." Új Idők, 1930/II, 606-607.
  10. ^ a b Kurkinen 2000, 60.
  11. Thornbury 1975, 6.
  12. A képet lásd: Fischer-Lichte, Erika – Riley Jo: The Show and the Gaze of Theatre: A European Perspective. Iowa, University of Iowa Press, 1997, 175. Online elérés: https://books.google.hu/books/about/The_Show_and_the_Gaze_of_Theatre.html?id=HF3wu1vVm2gC&redir_esc=y
  13. Kurkinen 2000, 60, valamint Almazán 1998, 342. A Pigalle színház programja elérhető: Le Théâtre Pigalle, Dossier Numérique Iconographie, Société d'Histoire du Théátre, Avril-Juin 2014-2, 39. Online elérés: http://www.sht.asso.fr/upload/dossier/theatre_pigalle_iconographie.pdf
  14. A másképpen nem hivatkozott amerikai turné-állomásokat Tanaka Tokuicsi professzor 2009-ben készített, saját kutatásain alapuló térképét használva rekonstruáltam. A térkép elérése: http://kenkyu-web.cin.nihon-u.ac.jp/Profiles/38/0003786/pct31066320091115190316.jpg
  15. http://ibdb.com/person.php?id=96291
  16. A másképpen nem hivatkozott amerikai turné-állomásokat Tanaka Tokuicsi professzor 2009-ben készített, saját kutatásain alapuló térképét használva rekonstruáltam. A térkép elérése: http://kenkyu-web.cin.nihon-u.ac.jp/Profiles/38/0003786/pct28917020091115191641.jpg
  17. Le Théâtre Pigalle, Dossier Numérique Iconographie, Société d'Histoire du Théátre, Avril-Juin 2014-2, 39. Online elérés:http://www.sht.asso.fr/upload/dossier/theatre_pigalle_iconographie.pdf
  18. Ek, Sverker R. (ed.): Teater I Stockholm 1910-1970. Almqvist & Wiksell International, Stockholm, 1982, p.102. Online elérés: http://umu.diva-portal.org/smash/get/diva2:692286/FULLTEXT01.pdf
  19. Fischer-Lichte – Riley 1997, 175. 
  20. Ismeretlen szerző: "Actualidade Teatrales" Blanco y Negro, 1930.07.27, 50. Online elérés: http://hemeroteca.abc.es/nav/Navigate.exe/hemeroteca/madrid/blanco.y.negro/1930/07/27/050.html
  21. Fischer-Lichte – Riley 1997, 130.
  22. http://host.divadlo.cz/gfx/attachments/hq6106_ENCYKLOPEDIE.pdf
  23. http://www.teatrotorino.unito.it/index.php/1930-1931/271-1930-12-17-teatro-giapponese-diretto-da-tokujiro-tsutsui
  24. Molnár Klára: „A Városi Színház.” In: Gajdó Tamás (szerk.): Magyar színháztörténet III (1920-1949).Budapest, Akadémiai, 2005. http://tbeck.beckground.hu/szinhaz/htm/01.htm 
  25. ^ a b István Mária: „A japán klasszikus csúsingura két magyarországi előadása.” Criticai Lapok (22/3), 2010, 33-36. http://criticailapok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=37857&catid=23 
  26. Thornbury 1975, 7.
  27. Kürti Pál: „Japáni színház vendégjátéka a Városi Színházban.” Nyugat, 1930/22.
    http://epa.oszk.hu/00000/00022/00502/15654.htm
  28. Kosztolányi 1930, 606-607.
  29. Takebajashi Funiko: "Intim beszélgetés a japán színésznőkkel a Városi Színház öltözőjében." Színházi Élet, 1930/47, 30-32.
  30. Lásd többek között: Braun, Edward: Meyerhold: A Revolution in Theatre. A&C Black, 2013, 316., valamint Tanaka, Tokuichi: "Tsutsui Tokujiro's Theater Tour Abroad and Its Influence on Copeau, Dullin, Piscator, Brecht and Meyerhold" Theater Studies. Journal of the Japanese Society for Theater Research, 2004 (42), 89-114.
  31. Dénes Mirjam: "Táncoló gésák és lopakodó szamurájok. A századelő magyar színháztörténetének rejtett japán kapcsolatai." In: Inter Japán Magazin, 2013. 01. 30. Elérhető:http://interjapanmagazin.com/denes-mirjam-lopakodo-gesak-es-tancolo-szamurajok/, valamint Dénes Mirjam: "Shades of Japonisme in Hungarian Set and Costume Design Around the Turn of the 20th Century." In: Tüskés Anna et al. (eds.): Hungary in Context. Studies on Art and Architecture, Budapest, CentrArt, 2013, 176.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cucui Tokudzsiró és színtársulata témájú médiaállományokat.