Ugrás a tartalomhoz

Concorde tér (Degas-kép)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Concorde tér (
  • La Place de la Concorde
  • Le Vicomte Lepic et ses filles traversant la place de la Concorde
)
MűvészEdgar Degas (1875)
Műfaj
Magasság78,42 cm
Szélesség117,5 cm
MúzeumErmitázs
GyűjteményErmitázs
Katalógusszám
  • 391 (Edgar Degas catalog raisonné, 1970)
  • MS-1144 (Edgar Degas : Digital Critical Catalogue)
  • 368 (Degas et son œuvre)
Anyag
A Wikimédia Commons tartalmaz Concorde tér témájú médiaállományokat.

A Concorde tér (Place de la Concorde) Edgar Degas alkotása, amely a szentpétervári Ermitázs gyűjteményének része.

Keletkezése

[szerkesztés]

A festményen Ludovic-Napoléon Lepic és két lánya, Eylau és Jeanine, valamint kutyájuk, Albrecht látható. A férfi Louis Lepic tábornok unokája volt, aki I. Napóleon francia császár alatt szolgált. Lepic maga is festő volt, részt vett az impresszionisták első két kiállításán. Barátságban volt Degas-val, akit társasági és nem művészi körökben ismert meg. Lepic legalább négy Degas-festménynek volt modellje, például a Lepic gróf és lányai címűnek.[1]

Lepic flâneurként, különösebb cél nélkül sétáló járókelőként jelenik meg Concorde téren, a kor tipikus figurájaként, akik benépesítették a Georges Eugène Haussmann báró tervei alapján kialakított új párizsi köztereket. A városközpont átalakítása társadalmi változással is járt, a korábban munkások által lakott területekre beköltözött a polgárság. Ezt a változást más festők is megörökítették, például Gustave Caillebotte Párizsi utca esőben című képén.[2]

Az alkotás bal oldalán látható figura szintén Degas barátja volt, Daniel Halevy író. A Lepic család valamennyi figurája mozog, de semmilyen interakcióba nem lépnek egymással, valamennyien különböző irányokba néznek. A festmény az elszigeteltség érzetét sugározza. Ezt a hatást erősíti a jól felismerhető tér kihaltsága, mindössze egy kocsi látható a bal felső sarokban. Ez az elszigeteltség más Degas-képen is megjelenik, például a Kávéházban címűn. A kompozíción, az alakok elhelyezésén és a figurák elvágásán érezhető a 19. század második felében népszerű japán nyomatok hatása.[2] Degas 1875-ben festette a képet, majd később, pénzszűke miatt, eladta Ludovic-Napoléon Lepicnek, és a festmény a 19. század végéig rejtve maradt a nyilvánosság elől.[3]

A kompozíció politikai üzenetére először Kirk Varnedoe amerikai művészettörténész mutatott rá: a Lepic által viselt cilinder eltakarja James Pradier 1830-as években átadott Strasbourg-szobrát. Strasbourgot a porosz–francia háborúban a németek elfoglaltak, és Elzásszal együtt elcsatoltak. 1870 szeptemberében, a város ostroma alatt, a párizsiak a szobornál imádkoztak a győzelemért. A képet a szovjet hadsereg hadizsákmányként elvitte.[3]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]