Olajfesték

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vincent van Gogh képe vásznon, olajfestékkel: Éjszakai égbolt a Rajna felett (1888)

Az olajfesték lenolajat, méhviaszt (paraffin), gyantát és porfestéket tartalmaz. Ezeket az anyagokat összekeverik és tubusokba töltik. A festék nem víz bázisú, tehát nem oldódik vízben. Lenolajjal, gyantával vagy terpentinnel hígítható.

Az olajfesték előnyei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olajfestékkel készített képek a legelterjedtebbek, hiszen ez az anyag a legnagyobb lehetőségeket nyújtja, mert utánozni tudja a többi technikával készült alkotásokat is. Akkor érvényesül a legjobban, ha erős színkontrasztot és éles fény-árnyék hatást akarunk vele kifejezni. Az olajfestékkel lehet lazúrosan, vékony áttetsző festékréteggel vagy pasztózusan, vastag festékréteggel dolgozni.

Az olajfestéket először a velencei festők alkalmazták a XVI. században, hiszen az ottani légkör elég párás, és az ottani freskók elég hamar tönkre mentek. ezért kezdték alkalmazni az olajt, mert ez az anyag időtálló, sokkal erőteljesebbek a szinei.

A festészet története a 15. század első felétől a 19. század végéig, sőt a századforduló idején (például nálunk Magyarországon a nagybányai művésztelep alkotói előnyben részesítették az olajfestéket) nagyrészt az olajfestés történetéhez kötődik, de mind a mai napig használatban van sok más divatba jött anyag mellett.

Az olajjal festők híres képviselőiből csak néhány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon III. (L–Q). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983.