Black Celebration

	Depeche Mode; Black Celebration
	nagylemez
Megjelent	1986. március 17.
Felvételek	Westside, London and Hansa, Berlin ; 1985-1986
Stílus	szintipop, gothic rock, darkwave, industrial
Nyelv	angol
Hossz	45 perc 27 mp
Kiadó	Mute Records UK; Sire Records US
Producer	Depeche Mode, Daniel Miller és Gareth Jones
	Kritikák
	AllMusic link;
	Depeche Mode-kronológia
	Sablon • Wikidata • Segítség

A Question of Time
A Depeche Mode 1986-os Black Celebration című nagylemezéről

Nem tudod lejátszani a fájlt?

A Black Celebration a Depeche Mode 1986-ban megjelent, sorrendben ötödik stúdióalbuma, melyet 2007-ben, újrakeverve ismét kiadtak.

Az album a rajongók egyik kedvence, annak ellenére (vagy talán pont azért), hogy ez egy sötét lemez. A három kislemez, amit kiadtak róla, nem lett túl nagy sláger, bár kiváló dalokat tartalmazott. Ez a Depeche Mode egyik legsötétebb albuma; az összes korábbi lemezükkel ellentétben ez a korong fókuszál a leginkább az együttes komor oldalára, ez talán a legkevésbé populáris.

A Depeche Mode legtöbb számát Dave Gahan énekli, de néha a dalszerző, Martin Gore áll a mikrofon elé. Ez az a Mode lemez, ahol a legtöbb Martin által énekelt szám van, ezek: "A Question of Lust", "Sometimes", "It Doesn't Matter Two", és a "World Full of Nothing". Martin erről így beszélt 1986-ban az MT-ben: "Az évek során észrevettük, hogy a hangom jobban illeszkedik a lassúbb, líraibb dalokhoz, mint Dave hangja." A többi számot a megszokott módon Dave énekli. A "Fly on the Windscreen" című szám már korábban megjelent az "It's Called a Heart" kislemez B-oldalán, de az együttes több effekttel látta el, feljavította, és kiadta ezen az albumon is (a "Final" jelzővel látták el). Ez a szám későbbi turnéikon is előkerült, például 1993-ban is, ez a "Devotional" című koncertvideón is látható.

A felvételek[szerkesztés]

Az együttes a Some Great Reward Tour sikeres befejezése után 1985 novemberében úgy vonult be a Westside Studiosba, hogy mindenkire meghatározott feladat várt. Martin dalszerzői stílusát ekkor a letisztultság és az eklektika jellemezte, és volt annyi önbizalma, hogy rábízza a dalokat azokra, akik a szerzemények zenei külsejét voltak hivatottak kialakítani. Alan Wilder ismét együtt dolgozott Daniel Millerrel és Gareth Jonesal, 1983-ban elkezdődött munkakapcsolatuk most ért be igazán. A Black Celebration az együttes első negyvennyolc sávos felvételeként ismert. Gore Paul Tingennek az MT-ben a munkamódszerükről így nyilatkozott: "A számokat egyetlen hanggal kezdjük a sequenceren, majd folyamatosan egyre többel gazdagítjuk. Nagyon sokat használtuk ezt a módszert ezen az albumon- ugyanazt a témát játszottuk föl többfajta hanggal is, hogy teljes és élénk legyen. Most először használtunk negyvennyolc sávot. Azelőtt huszonnégy sávval dolgoztunk, ami azt jelentette, hogy néha három- vagy négyfajta hangot is ugyanazon a sávon kellett játszani. Most ezt a minimumra tudtuk csökkenteni, a keverés sokkal könnyebb lett.

Mint közvetlen elődeinél, a technika -és különösen a sampling- a Black Celebration esetében is lényeges volt. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezt az albumot egy zenei korszak és egy kipróbált munkamódszer lezárásaként jellemezhetjük. Az album a "vegyünk hangmintát mindenből"-felfogás utolsó nagykövete a Mode életében. A hétköznapi használati tárgyak összeütközéséből származó hangok a későbbi lemezeiken is visszaköszönnek, de ez az időszak volt az utolsó, hogy a zenekar tagjainak fantáziája ennyire szabadon szárnyalt a stúdiómunka során. Az album az előzőekhez képest sokkal intimebb hangvételű. A "Fly On The Windscreen" elején egy Black&Decker fúró zaja hallható, a "Stripped" ritmusát pedig egy üresjáratú motorbicikli adja, amit eredeti hangmagasságánál fél oktávval lejjebb játszottak. Gareth Jones: "Ismét a legmesszebbre merészkedtünk a hangmintákkal. Csomó dolgot rögzítettünk – mindent magunk körül! Emlékezetes volt, amikor egy sor mikrofont állítottunk fel egy parkolóban, hogy tűzijátékhangot rögzítsünk, aztán felvettük Dave Porschéjének beindítását, lépcsőn leguruló fedők zaját vagy az illatosító spray sziszegését a férfivécében – hogy csak egy párat említsek!"

Mikor elérkezett a Black Celebration befejezésének komplikált folyamata, Martin inkább hátrébb vonult. Mire a berlini Hansa studiosba költözött a zenekar, köztük és mentoruk, Daniel Miller között nőtt a feszültség. Ő így beszélt erről: "Valójában igyekeztünk megtalálni az egyensúlyt, hogyan működhetnének jól együtt a stúdióban. Alan -aki elsősorban remek zenész, ugyanakkor imád a stúdióban dolgozni és a hangokkal kísérletezni- hatalmas részt vállalt a lemez felvételeiben, és a lemez végső hangzásának kidolgozásában. Lényegében úgy működött a dolog, hogy Martin elkészítette a demót, amiből rengeteg ötletet lehetett meríteni – néha egész konkrétat, néha elvontabbat, – és aztán Alan, és mindenki más, aki a stúdióban volt, továbbfejlesztette ezeket az ötleteket. Ahogy az idő telt, Alan egyre nagyobb mértékben határozta meg, hogyan fejlődjenek tovább az ötletek. Biztosan állíthatom, hogy ez volt a legnehezebb munka az összes album közül, amelyeken velük dolgoztam." Bár a feszültség nem vezetett vitához, ez az album volt az utolsó, ahol a Daniel Miller – Gareth Jones-féle producerkettős közreműködött.

Az album témája[szerkesztés]

Martin szövegei komorak, sötétek, de ott van bennük a remény is. Az album egyik alapkoncepciója az, hogy bár a kinti világ sötét és rossz, mi bent vagyunk egy meleg szobában a barátunkkal/barátnőnkkel, és próbálunk reménykedni. A téma bizonyos számoknál a természethez való visszatérés és önmagunk felfedezése. A "Stripped" szövege is erre utalhat: "Take my hand/Come back to the land/Let's get away/Just for one day" (Fogd meg a kezem/Vigyél vissza a szabadba/Tűnjünk el/Csak egy napra) vagy "Metropolis/Has nothing on this/You're breathing in fumes/ I taste when we kiss" (A metropolisz/Ehhez nem fogható/gázt lélegzel be/Érzem az ízét, mikor megcsókollak). Talán Gore a címet az érzelmi őszinteség metaforájaként használta, és a Gahan által énekelt "Let me see you stripped down to the bone" (Látni akarlak csontig lemeztelenítve) is erre utal.

Az album változatosságát a New Dresshez hasonló nagyszerű számok adják. A szám Gore életunt diagnózisa a média értékrendjéről, mely fontos globális ügyek helyett a jelentéktelen dolgokra fókuszál. Dave énekel a Korean Airlines KAL 007-es járatáról, melyet a szovjet légvédelem lőtt le – "Jet airliner shot from sky" (Utasszállító gépet lőttek le)-, Etiópiáról – "Famine horror, millions die" (Szörnyű éhezés, milliók halnak meg) – és az 1985. szeptember 19-ei Mexikóvárosbeli földrengésről – "Earthquake terror figures rise" (A földrengés áldozatainak száma nő) –, de mindezt elhomályosítja az emlékezetes sor: "Princess Di is wearing a new dress" (Diana hercegnő új ruhát visel). A szöveg a walesi hercegnő 1997. augusztus 31-ei tragikus halálával még ironikusabbá vált. A sor a rádiós közvetítést imitáló stúdiós trükknek köszönhetően már 1986-ban is szembeötlött. A szám zeneileg is felkeltette az érdeklődést: az egyszerű, öt hangból álló riffet különböző hangokkal fűszerezték, melyek elvezettek a szintén egyszerű, de felkavaró refrénig: "You can't change the world/But you can change the facts/And when you change the facts/You change points of view/If you change points of view/You may change a vote/And when you change a vote/You may change the world" (Nem tudod megváltoztatni a világot/De meg tudod változtatni a tényeket/és ha megváltoztatod a tényeket/Megváltoztathatod a nézőpontokat/És ha megváltoztatod a nézőpontokat/Megváltoztathatsz egy szavazatot/És ha megváltoztatsz egy szavazatot/Megváltoztathatod a világot). De a többi számban is ott van a nyílt, vagy burkolt társadalomkritika. A dalok jó része emellett az emberi lélek legbelső vívódásaival foglalkozik. A World Full Of Nothing az egész életre kiható árulásról, a Dressed In Black a csalódás okozta kínokkal foglalkozik (bővebben lásd: https://web.archive.org/web/20070823203139/http://slowblow.uw.hu/).

Az album fogadtatása[szerkesztés]

A lemez vegyes fogadtatásban részesült. Az NME-ben Sean O' Hagan így gúnyolódott: "A címadó dallal kezdődő Black Celebration-album – amelynek semmi köze a nemrégiben alapított Martin Luther King Naphoz, annál több a földhözragadt élettel szembeni sztoikus bölcsességhez – sötét, de ugyanakkor enyhén nevetséges".

Steve Sutherland a Melody Makerben agresszív hangon fejezte be kritikáját: "A Black Celebration lemezen a Depeche saját szabályait szegi meg, és az az igazi sokk, hogy bepillantást enged Martin Gore zaklatott lelkivilágába, aki a nyílt színen küzdött meg a felnőtté válással, de minden lehetősége ellenére csak nyomorúsággal és mocsokkal találkozott."

Chris Heath a Smas Hitsben kedvezőbben ítélkezett: "A Black Celebration albumon nemcsak Dave Gahan által énekelt nagyon sötét, titokzatos és ritmusos számok, illetve a Martin Gore által előadott meglehetősen baljós balladák eddigieknél furcsább hangvétele tűnik fel, hanem az is, hogy most először nem használnak másodrangú töltelékszámokat – ez eddigi legjobb lemezük (leszámítva a briliáns Singles 81-85 LP-t).

Az Egyesült Királyságban az album a 3. helyig jutott, bár nem igazán voltak a sötét, kísérletezgetős lemezen slágerek. Azoknak, akik szerették az együttest, ez a korong szilárdította meg a kultuszzenekar státust. Daniel Miller szerint a rajongók gy érezték, olyan album született, ami nem vette figyelembe a népszerűségi listákat, és ez bizonyos értelemben igaz is volt. Amolyan "kívülálló" korong volt kívülállóknak. Máig a Black Celebration Alan Wilder kedvenc nyolcvanas évekbeli Mode lemeze: "A keverés nagyon furcsa – túl sok a zengetés, nem elég mély és így tovább -, de a sok hiba ellenére az album sötét és összetett, és ezért szeretem." Andy Fletcher is nagyra értékeli az albumot: "Azt hiszem egyike azoknak a lemezeknek, amelyek Martin legjobb dalait tartalmazzák. Egytől egyig klasszikus, és egyik sem igazán kommersz – csupa remek dal és nagyszerű szöveg. Szerintem a hagyományos nagy Depeche Mode – rajongók is ezt tartják kedvenc lemezüknek." Martin Gore: "Számomra a Black Celebrationnel jött el a legdrámaibb változás a Depeche Mode életében. Azóta eléggé szeretem mindazt, amit kiadtunk."

A lemez tartalma[szerkesztés]

1986 MUTE / Stumm 26

Black Celebration – 4:55
Fly on the Windscreen – Final – 5:18
A Question of Lust – 4:20
Sometimes – 1:53
It Doesn't Matter Two – 2:50
A Question of Time – 4:10
Stripped – 4:16
Here Is the House – 4:15
World Full of Nothing – 2:50
Dressed in Black – 2:32
New Dress – 3:42

2007 MUTE / DM CD 5 (CD/SACD + DVD) / CDX STUMM 26 (CD/SACD)
Disc 1: SACD/CD – Black Celebration lemez anyaga.
Disc 2: DVD – Black Celebration lemez anyaga DTS 5.1, Dolby Digital 5.1 és PCM Stereo formátumban, + bónuszanyagok.

Black Celebration – 4:55
Fly on the Windscreen – Final – 5:18
A Question of Lust – 4:20
Sometimes – 1:53
It Doesn't Matter Two – 2:50
A Question of Time – 4:10
Stripped – 4:16
Here Is the House – 4:15
World Full of Nothing – 2:50
Dressed in Black – 2:32
New Dress – 3:42

Live in Birmingham, Apr 1986 (DTS 5.1, Dolby Digital 5.1 és PCM Stereo)

Black Celebration
A Question of Time
Stripped

Bónuszdalok (PCM Stereo):

Shake the Disease
Flexible
It's Called a Heart
Fly on the Windscreen (Original)
But Not Tonight
Breathing in Fumes (Remix of "Stripped")
Black Day
Christmas Island (Instrumental)

Egyéb anyagok:

Depeche Mode 85-86 (The songs aren't good enough, there aren't any singles and it'll never get played on the radio) [57 perces videó]

Valamennyi szám Martin Gore szerzeménye, kivéve a Black Day, mert azt Martin Gore, Alan Wilder és Daniel Miller írta.

Kislemezek[szerkesztés]

Stripped (1986. február 10.)
A Question of Lust (1986. április 14.)
A Question of Time (1986. augusztus 11.)
But Not Tonight (csak Észak-Amerikában jelent meg) (1986. október 22.)

Közreműködők[szerkesztés]

Érdekességek[szerkesztés]

A Black Celebration elején hallható hang Daniel Milleré, Winston Churchillt alakítva ezt mondja: "A brief period of rejoicing."
A Black Celebration az egyetlen olyan Depeche Mode album, amin van címadó dal. Viszont van három olyan Mode lemez, amelynek címe a rajta lévő számok dalszövegeiben van benne, ezek: Construction Time Again, Some Great Reward és Playing the Angel.
A Black Celebration az egyetlen olyan lemez, amelyről egy szám sem került fel a The Best Of: Volume 1 válogatáslemezre, viszont ennek a DVD kiadása tartalmazza a Stripped és A Question of Time című számokat.
A Black Celebration az utolsó Depeche Mode album, amelynek borítóját Brian Griffin készítette.
A Stripped című számot feldolgozta Scooter, a Rammstein, a Shiny Toy Guns és a Brainclaw.
A Dressed in Black szövege eléggé hasonlít a The Beatles Baby's in Black című dalára.
A hátsó borítón egy idézet olvasható a következő szöveggel: "Life in the so called space age" (Élet az úgynevezett űrkorszakban). Ez az idézet inspirálta a God Lives Underwater nevű zenekart, akik 1998-ban kiadtak egy albumot ilyen címmel.
A But Not Tonight intrójához hangmintát vettek a "Don't Get Your Hopes Up" című Dntel számból.
Az 1986-os Modern Girls című filmben szerepel a But Not Tonight, ez a Depeche Mode első filmzenéje is egyben. A számot csak Észak-Amerikában adták ki kislemezen, és a legtöbb külföldi kiadású Black Celebration albumon nem szerepel.
Az A Question of Timehoz készült klip volt az első videó, amit az elismert fotóművész, Anton Corbijn készített az együttesnek. Azóta még 20 klipet készített nekik, erősebb vizuális hatást adva az együttesnek.
Ugyanabban az évben, amikor a Black Celebration megjelent, Alan Wilder egy szóló lemezzel is próbálkozott álnéven. Az álnév: Recoil, az augusztusban megjelenő középlemez címe pedig: 1+2.

Források[szerkesztés]

Ez a zenei albumról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap