Bipoláris koordináta-rendszer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bipoláris koordináta-rendszer. A σ-körök pirossal, a τ-körök kékkel ábrázolva. Fókuszok a és az pontokban

A bipoláris koordináta-rendszer egy kétdimenziós ortogonális koordináta-rendszer, ami az Apollóniusz-körökön alapul.[1] Megtévesztő lehet, hogy különböző szerzők más koordináta-rendszereket is bipolárisnak neveznek, mint a kétközepű bipoláris koordinátákat (ahol a két középpontól mért távolságok adják a koordinátákat), és a hasonló elven alapuló kétszögű koordinátákat.

A bipoláris szót használják olyan görbék leírására, melyeknek két fókuszpontjuk van, mint ellipszisek, hiperbolák és Cassini-oválisok. Azonban nem nevezik bipolárisnak az ezeken az alakzatokon alapuló koordináta-rendszereket, mint például az elliptikus koordinátákat.

Definíció[szerkesztés]

A bipoláris koordináták geometriai jelentése. A σ szöget a két fókusz és a P pont alkotja, míg τ a fókuszoktól mért távolságok arányának logaritmusa. A σ és τ konstansoknak megfelelő körök rendre pirossal, illetve kékkel ábrázolva, és derékszögben metszik egymást, amit magenta doboz jelöl

A rendszert két fókuszpont, F1 és F2 határozza meg. Egy P pont σ koordinátája megegyezik az F1 P F2 szöggel, míg a τ koordináta a fókuszoktól mért távolságok, d1 és d2 arányának természetes logaritmusa:

Ha felveszünk egy Descartes-féle koordinátarendszert úgy, hogy a két fókusz koordinátái (−a, 0) és (a, 0) legyenek, akkor a P pont koordinátái:

τ értéke bármely valós szám lehet, míg a σ koordináta csak 2π periódus erejéig meghatározott, és többnyire és π között definiálják. Negatív értéket akkor vesz fel, ha a P pont az alsó félsíkon, tehát az F1F2 egyenes alatt van.

Koordinátavonalak[szerkesztés]

A konstans σ-nak megfelelő görbék nem koncentrikus körök:

amelyek a fókuszokban metszik egymást. A konstans σ-jú körök középpontjai az y-tengelyre esnek. A pozitív σ-jú körök középpontja az x-tengely fölött található, míg a negatív σ-hoz tartozó körök középpontjai az x-tengely alá esnek. A |σ|- π/2 mennyiség csökkenésével a körök zsugorodnak, középpontjuk pedig a (0, 0) origóhoz közelít; melyet akkor ér el, ha |σ| = π/2. A Thalész-tétel szerint, ha egy háromszög két csúcsa átellenes egy körön, és a harmadik csúcsa is a körön helyezkedik el, akkor a háromszög derékszög.

A konstans τ-jú görbék különböző sugarú, egymást nem metsző körök:

melyek körülveszik a fókuszokat, de szintén nem koncentrikusak. A konstans τ-jú körök középpontjai az x-tengelyen fekszenek. A pozitív τ-hoz tartozó körök a jobb félsíkban (x > 0), míg a negatív τ-jú körök a bal félsíkon (x < 0) találhatók. A τ = 0 egyenes az y-tengely (x = 0). Ahogy τ nő, úgy a körök egyre kisebbek, és középpontjaik megközelítik a fókuszokat.

Kapcsolat a Descartes-koordinátákkal[szerkesztés]

σ értékének változása 0,5-től (lila) π/2 (piros)-ig. Fókuszok a és az pontokban
τ értékének változása 0,5-től (lila) 2 (piros)-ig. Fókuszok a és az pontokban

Descartes-koordinátákról így lehet bipoláris koordinátákra áttérni:

és

A koordinátákra vonatkozó további azonosságok:

és

ami megkapható az x = 0 határértékként a fenti definícióból.

Skálázási tényezők[szerkesztés]

A skálázási tényezők kiszámításához vesszük egyenletének differenciálját:

Ezt az egyenletet komplex konjugáltjával szorozva

A szinuszokra és koszinuszok szorzatára vonatkozó azonosságok alkalmazásával

ebből

Eszerint σ és τ skálázási tényezői megegyeznek, és:

További eredmények kaphatók az ortogonális koordináta-rendszerek általános egyenletéből behelyettesítéssel. Az infinitezimális területelem:

és a Laplace-operátor:

A további differenciáloperátorok, mint és kifejezhetők a koordinátákkal úgy, hogy behelyettesítjük a skálázási tényezőket az ortogonális koordináta-rendszerek általános képleteibe.

Az ortogonalitás bizonyítása[szerkesztés]

Az x és y koordináták egyenleteit kombinálva:

[2][3]

Eszerint a σ és τ koordináták az x+iy analitikus függvény valós és képzetes része. A konform leképezések általános szerint és a Cauchy-Riemann-egyenletekből adódóan a σ és a τ koordinátagörbéi derékszögben metszik egymást.

Alkalmazások[szerkesztés]

A bipoláris koordináta-rendszer klasszikus alkalmazásai a parciális differenciálegyenletek megoldását segítik, például Laplace egyenletének vagy a Heimholtz-egyenlet, ahol is a bipoláris koordináták lehetővé teszik a változók szétválasztását. Egy példa a két, különböző átmérőjű hengeres elektromos vezető elektromos mezője.

A poláris nyomtatók bipoláris koordináta-rendszert használnak képek rajzolásához szükséges útvonalak kiszámításához.

Kiterjesztések három dimenzióra[szerkesztés]

A bipoláris koordináták többféleképpen is kiterjeszthetők három dimenzióra az ortogonális tulajdonság megőrzésével:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Eric W. Weisstein, Concise Encyclopedia of Mathematics CD-ROM, Bipolar Coordinates, CD-ROM edition 1.0, May 20, 1999 Bipolar Coordinates. [2007. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. december 9.)
  2. Polyanin, Andrei Dmitrievich. Handbook of linear partial differential equations for engineers and scientists. CRC Press, 476. o. (2002). ISBN 1-58488-299-9 
  3. Low Reynolds number hydrodynamics: with special applications to particulate media, Mechanics of fluids and transport processes. Springer, 497. o. (1983). ISBN 978-90-247-2877-0 

Források[szerkesztés]

  • "Bipolar coordinates", Encyclopedia of Mathematics, EMS Press, 2001 [1994]
  • Korn GA and Korn TM. (1961) Mathematical Handbook for Scientists and Engineers, McGraw-Hill.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Bipolar coordinates című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.