Berre-tó
| Berre-tó (Étang de Berre) | |
 | |
| Ország(ok) | Franciaország |
| Hely | Bouches-du-Rhône |
| Típus | lagúna |
| Elsődleges források | Touloubre |
| Elsődleges lefolyások | Caronte-csatorna |
| Felszíni terület | 155 km2 |
| Legnagyobb mélység | 9,0 m |
| Tszf. magasság | 4,0 m |
| Elhelyezkedése | |
 Berre-tó
Pozíció Franciaország térképén
| |
 é. sz. 43° 26′ 45″, k. h. 5° 06′ 50″Koordináták: é. sz. 43° 26′ 45″, k. h. 5° 06′ 50″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Berre-tó témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Berre-tó (franciául Étang de Berre) Franciaország Provence-Alpes-Côte d’Azur régiójában, a Földközi-tenger partvidékén elterülő sóstó, lagúna. Partjain a 20. század folyamán jelentős ipari övezet alakult ki.
A tó[szerkesztés]
A tó a Rhône deltájától keletre, az Arles–Aix-en-Provence–Marseille alkotta háromszögben terül el. Medencéje keleten a Crau-síksággal érintkezik, közigazgatásilag Bouches-du-Rhône megyéhez tartozik. Európa egyik legnagyobb kiterjedésű lagúnája (155 km²).
A lagúnát egy északon benyúló földterület két részre tagolja: a nyugati rész a központi tó, a keleti rész neve Vaïne-tó (étang de Vaïne), amely az összterület mintegy 20%-át teszi ki. A partvonal teljes hosszát kb. 75 km-re becsülik. A tó átlagos mélysége 6 m, legmélyebb pontja 9,5 m.
Közvetlenül a lagúna mellett terül el nyugaton az Olivier-tó (étang de l'Olivier), délen pedig a sekély Bolmon-tó (étang de Bolmon, 578 hektár ). Utóbbit 7 km hosszú keskeny homokos földnyelv választja el a központi tótól.
A Berre-tót három folyó táplálja: az Arc, a Cadière és a Touloubre; természetes vízgyűjtő területe 1700 km². Ezt kiegészíti a Durance-ból az Électricité de France (EDF) északi parti vízerőműjébe vezetett, majd abból a tóba bocsátott vízmennyiség. A tavat a Port-de-Bouc kikötővárosba vezető 6,5 km hosszú Caronte-csatorna (canal de Caronte) köti össze a Fos-öböllel és azon át a tengerrel.
Települések[szerkesztés]
A lagúna partvidékén tíz község osztozik.
- Északnyugaton egy ékalakú kis öböl partján található Saint-Chamas (a Touloubre torkolatában) és a parttól kissé távolabb Miramas.
- Északkeleten, a lagúna két részét elválasztó földterületen Berre-l’Étang, a tóval azonos nevű település.
- A keleti rész (a Vaïne-tó) partján: Rognac, Vitrolles – itt halad a Marseille-be vezető A7-es főút – és délebbre Marignane, itt van a Marseille Provence repülőtér.
- Marignan mellett délen Châteauneuf-les-Martigues terül el, nyugatabbra Martigues; innen indul ki a tengerhez vezető Caronte-csatorna.
- A nyugati parton fekszik Saint-Mitre-les-Remparts, attól északra Istres, mellette a kis Olivier-tóval.
Ipar és természeti környezet[szerkesztés]
A lagúna körzetében a 20. században jelentős ipari övezet alakult ki, partjain több nehézipari létesítmény is található, erőmű, olajfinomító, gáz- és olajtározók, kémények, irodaházak.
Már a római korban kiástak egy csatornát, amely a tavat időszakosan összekötötte a Földközi-tengerrel. A Caronte-csatornát 1863-ban hat méterre, később kilenc méterre mélyítették. A tavon az olajfinomítást az 1920-as évektől kezdve honosították meg. A tenger közelsége azóta is lehetővé teszi a Közel-Keletről származó kőolaj behozatalát és megkönnyíti az exportot. A berre-i petrolkémiai komplexumot (olajszármazékokra épülő vegyipart) az 1930-as években hozták létre, az 1960-as években épültek a közeli Fos-öböl és a Berre-tó medencéjének további ipari létesítményei. A növekvő szennyezés hatásait 1966-tól az EDF Saint-Chamas-i vízerőműveinek üzembe helyezése súlyosbította, amely a Durance-ból érkező hatalmas mennyiségű édesvíz és iszap beáramlásával felborította a lagúna ökoszisztémáját. A lagúna környéke ideális terep és régóta otthont ad a repüléstechnikai tevékenységeknek. A marignane-i repülőteret 1922-ben nyitották meg, mellette az Airbus Helicopters cég (korábban Eurocopter) a második világháború után választotta a helyszínt helikoptergyártás fejlesztéséhez. Istres mellett a légierő egyik bázisa és logisztikai központja működik.[1][2]
Az ipari fejlődés számos régi települést átalakított, pl. Miramast, ahol az eredeti falutól távolabb építettek várost. Miramas és Istres nagy lakótelepei hosszú sávot alkotnak, mely az 1960-as évektől épült ki a Fos-öböl menti és a tóparti iparban dolgozók befogadására.[3]
Az 1990-es évek végére sikerült elérni az EDF-erőműből származó kibocsátások korlátozását és az ipari eredetű szennyező anyagok csökkentését. A tóban hivatalosan is engedélyezték a korábban megtiltott halászatot.
A 21. század első évtizedeiben további jelentős lépések történtek a környezetet szennyező források csökkentésére és a tó eredeti ökoszisztémájához közelítő állapot megteremtésére. Az egyik olajfinomító beszüntette a termelést, a másikat ún. biofinomítóvá alakították át.[4]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ L'espace industriel de l'Étang de Berre (francia nyelven), 2014. (Hozzáférés: 2023. december 19.)
- ↑ Le Pôle Aéronautique Jean Sarrail d’Istres (francia nyelven). poleaeronautique-istres.fr. (Hozzáférés: 2023. december 19.)
- ↑ La plaine de la Crau (francia nyelven). atlas-paysages-paca.fr. (Hozzáférés: 2023. december 13.)
- ↑ Etang de Berre (francia nyelven), 2018. április 17. (Hozzáférés: 2023. december 18.)
Források[szerkesztés]
- L'étang de Berre (francia nyelven). vitrolles13.fr. (Hozzáférés: 2023. december 17.)
- Aperçu géographique (francia nyelven). etangdeberre.org. (Hozzáférés: 2023. december 17.)
- Etang de Berre (francia nyelven), 2018. április 17. (Hozzáférés: 2023. december 18.)
- Etang de Berre (francia nyelven). (Hozzáférés: 2023. december 17.)
