Bányászjárás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bukaresti bányászjárás 1990 februárjában

A bányászjárás (románul mineriadă) azoknak a romániai eseményeknek az összefoglaló neve, amely során elsősorban a központi román államhatalom hívására szervezetten beszállítva, felfegyverezve támadták meg a mindenkori államhatalom vélt ellenségeit a Zsil-völgyi román bányászok. Az 1990-es években hatszor is sor került bányászjárásra, a végső célpont mindig Bukarest volt. Az első négy megmozdulásról (1990-91) bizonyítható, hogy a Ion Iliescu-féle vezetés hívta be a bányászokat a rendszer ellenfeleinek megfélemlítésére, még az utolsó két alkalommal a kiindító okok elsősorban gazdaságiak voltak, ekkor nem is jutottak el a vájárok Bukarestig. A bányászjárások során a bányászok rengeteg embert megvertek, sok sok épületet feldúltak. A hivatalos adatok szerint a hat bányászjárásnak összesen 9 halottja és kb. 1250 sebesültje volt, miközben 605 letartóztatást regisztráltak. Az eseménysorozat súlyos bélyeget vetett Románia nemzetközi tekintélyére, jelentősen visszavetette az európai integrációhoz vezető utat. A bányászjárások legismertebb alakja Miron Cozma szakszervezeti vezető volt.

Előzmények[szerkesztés]

Románia Nicolae Ceaușescu hosszú uralkodása (1965–1989) után éppen csak felocsúdott a változások hatására. Az országban a diktatúra időszaka alatt gyakorlatilag nem létezett szervezett ellenzék, és az emberek nagy része nem élt még soha demokráciában. Ceaușescu bukását követő zűrzavaros napokban, 1989. december 24-én Ion Iliescu, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának (NMFT) elnöke vette át ideiglenesen a hatalmat, a demokratikus választások kiírásáig. Az első időkben a Front politikusai még úgy nyilatkoztak, hogy csak választásokig irányítja az NMFT az országot. Az új rendszer stabilizálódását követően 1990. január 23-án bejelentették, hogy Front indulni kíván a választásokon, amelyet 1990. május 10-re tűztek ki. A bejelentés jelentős törést idézett elő az NMFT-én belül, számos, a Ceaușescu-korszak prominens ellenzéki aktivistája rögtön ki is jelentette kilépését a szervezetből. Közben az egykori történelmi pártok is kezdtek megalakulni, konkurenciát jelentve a friss hatalomnak. Iliescu, aki egykori másodvonalas kommunista káder innentől kezdve már szilárd célja volt a friss hatalmának megtartása.

Háttér[szerkesztés]

A Zsil-völgye több szempontból is speciális terület volt Románián belül. Egyrészt itt volt az ország legnagyobb bányavidéke, vagyis egy helyen, nagy tömegben lehetett mozgósítani a bányászokat. Másrészről viszonylagosan közel feküdt a fővároshoz, Petrozsény, a központi település mintegy 300 km-re található Bukaresttől. Ezen felül 1977-ben egy jelentős sztrájk következményeként a Securitate beépült a bányavidék szakszervezeteibe, illetve a bányászok mindennapjaiba. Az államhatalom, amely 1989-et követően sem oszlatta fel a biztonsági szolgálatokat, pontosan tudta irányítani a zömében alacsony iskoláztatottságú, könnyen manipulálható nagy embertömeget, amely ráadásul elérhető közelségben is volt.

Az 1990. júniusi (3.) bányászjárás[szerkesztés]

Az 1990. június 13–15. közötti bányászjárás vált a legemlékezetesebbé. A Zsil-völgyi bányászok utaztak Bukarestbe, hogy „rendet teremtsenek” azok között akik a demokratikus választásokért és Ion Iliescu elnök leváltásáért tüntettek. A Nicolae Cămărăşescu mérnök és Miron Cozma almérnök vezette bányászok sok épületet feldúltak és összecsaptak a tüntetőkkel a bukaresti Egyetem téren, ahol öten meghaltak és sokan megsérültek. Az erőszakos események 1990. június 29-én értek véget.

Elszámoltatás[szerkesztés]

2015-ben vizsgálat kezdődött az 1990-es ügyben.[1] 2017. június 13-án, szimbolikusan a bányászjárás 27. évfordulójára időzítve vádat emeltek Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes, Virgil Magureanu, a Securitate utódja, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alapító igazgatója, Miron Cozma bányászvezér és mások ellen. (Az egyik érintett, Victor Stănculescu tábornok 2016-ban elhunyt.) A román legfőbb ügyészség Iliescut és 13 társát emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja.[2]

Az 1991. szeptemberi (4.) bányászjárás[szerkesztés]

1991. szeptember 24-én a Zsil-völgyi bányászok sztrájkba léptek, mivel a kormány nem volt hajlandó a szociális követeléseiket teljesíteni. Azt is követelték, hogy Petre Roman miniszterelnök utazzon Petrozsényba tárgyalni. Mivel ez nem történt meg, a bányászok indultak el Bukarestbe. Útközben erőszakkal kényszerítették a vasút alkalmazottait, hogy járműveket biztosítsanak számukra. Szeptember 25-én a bányászok körbevették a kormánypalotát és összecsaptak a rendfenntartó erőkkel. A kormányőrök tüzet nyitottak, több száz sebesült mellett 4-en meghaltak. Ion Iliescu államfő nyomására Petre Roman lemondott, Iliescu és Cozma pedig aláírt egy megállapodást, ami véget vetett a bányászjárásnak.

Cozmát 1999-ben az állam tekintélyének aláásása miatt 18 év börtönre ítélték, valamint kitiltották a Zsil-völgyből és Bukarestből. Iliescu 2004. december 15-én államfői kegyelemben részesítette, ám a felháborodás miatt néhány órán belül visszavonta határozatát. Cozma viszont bíróságon támadta meg a visszavonást, és 2005 júniusában szabadlábra helyezték.[3]

Az 1999. januári (5.) bányászjárás[szerkesztés]

1999. január 18. és 22. között Románia több megyéjét dúlta fel bányászjárás. Mintegy háromszáz embert – köztük hivatalos személyeket – bántalmaztak. A bányászok elégedetlenségét az váltotta ki, hogy elmaradtak a fizetésekkel, és magasabb végkielégítést akartak, de az akkori bukaresti kormány nem hagyta jóvá. A vájárok Miron Cozma és Romeo Beja szakszervezeti vezérekkel az élen megpróbáltak eljutni Bukarestbe, de a Vâlcea megyei Costestinél feltartóztatta őket a karhatalom. A súlyos összecsapásban 321-en sérültek meg. Végül Radu Vasile miniszterelnök megegyezett Cozmával, és a bányászok hazamentek.

Az 1999. februári (6.) bányászjárás[szerkesztés]

1999. február 16-án Miron Cozma 2500 fős menetet szervezett Bukarestbe, mivel a Legfelsőbb Bíróság 18 évre ítélte az 1991. szeptemberi bányászjárás szervezéséért. Február 17-én indultak el 50 busszal, de az Olt megyei Stoeneşti hídjánál a rendőrség megállította és szétverte a tüntetőket,[4] Cozmát és négy alvezérét pedig letartóztatták. Cozmát 10, Beját 5 év szabadságvesztésre ítélték 2005-ben. Beja, mielőtt börtönbe vonult volna, elmenekült Romániából és nyoma veszett. Csak 2016-ban fogták el, amikor fellebbezést nyújtott volna be az ítélet ellen.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]