Bányászhimnusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A bányászhimnusz Selmecbányán keletkezett, amely az egykori Magyarországon mindenütt elterjedt a magyar bányászok között. Selmecbányától, Tatabányán és Aknaszlatinán keresztül a székelyföldi Parajdig, a bányászok ezt énekelték. Nem tudni, mikor fordították szlovákra, de a felvidéki bányászok is himnuszként éneklik.

Története[szerkesztés]

A két dalból szerkesztett himnusz mai formájában először 1905-ben jelent meg Tassonyi Ernő Aki a párját keresi című selmeci diákregényében. Első részének szövege Kunoss Endre verse (1838), második része pedig a Felső-Sziléziában a 19. század eleje óta ismert ún. Tarnowitzi Bányászdal: „Schon wieder tönt von Thurme/Schachte/ her…” (Selmec, 1837). Valószínűleg A bányarém című regényes daljáték (Szerdahelyi–Vachot, 1855) révén vált ismertté. Ma elfogadott formája valószínűleg 1880 körül alakulhatott ki.[1]

Szövege[szerkesztés]

Szerencse fel! Szerencse le!
Ilyen a bányász élete.
Váratlan vész rohanja meg,
Mint bérctetőt a fergeteg.

Nem kincs után sóvárgok én.
Bányász kislányt óhajtok én.
Bányász kislányt óhajt szívem,
Ki szívében bányász legyen.

És hogyha majd a föld ölében végóránkat éljük,
Isten kezében életünk Ő megsegít reméljük!
S te kisleány ne bánkódjál,
Bányásznak halni szép halál,
Egekbe szállani fel, fel!
Szerencse fel! Szerencse fel! Szerencse fel!

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]