A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A 2024. évi nyári olimpiai játékokon az atlétika versenyeit 2024. augusztus 1. és augusztus 11. között rendezték meg.
Az atlétika sportág olimpiai történetében először rendeztek egyenlő számú versenyszámot férfi és női nemben, 23-23 számban osztottak érmet, illetve két vegyes csapatversenyben. Az 1932 óta 20 olimpián szereplő férfi 50 km-es gyaloglás ezalkalommal kikerült a versenyprogramból, helyette új számként a maratoni vegyesváltó gyaloglás szerepelt a műsorban.[ 1] Az új számban kétfős csapatok indulhattak, a maratoni távon mindkét versenyző két, egyenként nagyjából 10 km-es szakaszt teljesített. A férfi csapattag rajtolt és teljesítette a táv első negyedét, majd féltávig a női versenyző gyalogolt. Ezután váltott újra a férfi csapattársával, végül a befutó előtti utolsó negyedtáv ismét a női versenyzőé.[ 2]
Szintén újdonság, hogy először fordult elő, hogy egy sportág nemzetközi szövetsége pénzdíjban részesíti a győzteseket. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2024. április 10-én bejelentette, hogy mind a 48 versenyszám győztesét 50 000 dollárral díjazza, így összesen 2,4 millió dollárt osztottak szét a versenyzők között.[ 3] Ezt a lépést többen bírálták, többek között Thomas Bach , a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, akinek az álláspontja szerint ebből az összegből a hátrányosabb helyzetű országok sportolóit kellene támogatni.[ 4]
Az országúton rendezett számok döntőit reggel 8 órás rajttal rendezték. Az atlétikai versenynapokon a stadionban rendezett versenyeket két etapban bonyolították le. Egy reggeli blokkban rendezték általában délelőtt 10 órától a selejtezőket, előfutamokat és a vigaszági versenyeket. Az esti, általában este 19 órakor kezdődő programban pedig az elődöntők és a döntők szerepeltek.[ 5]
S
Selejtezők
V
Vigaszág
E
Elődöntők
D
Döntő
R
Reggel
E
Este
Férfi
augusztus
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
100 m
S
E
D
200 m
S
V
E
D
400 m
S
V
E
D
800 m
S
V
E
D
1500 m
S
V
E
D
5000 m
S
D
10 000 m
D
110 m gát
S
V
E
D
400 m gát
S
V
E
D
3000 m akadály
S
D
4 × 100 m
S
D
4 × 400 m
S
D
Maraton
D
20 km gyaloglás
D
Magasugrás
S
D
Rúdugrás
S
D
Távolugrás
S
D
Hármasugrás
S
D
Súlylökés
S
D
Diszkoszvetés
S
D
Kalapácsvetés
S
D
Gerelyhajítás
S
D
Tízpróba
D
D
Női
augusztus
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
100 m
S
E
D
200 m
S
V
E
D
400 m
S
V
E
D
800 m
S
V
E
D
1500 m
S
V
E
D
5000 m
S
D
10 000 m
D
100 m gát
S
V
E
D
400 m gát
S
V
E
D
3000 m akadály
S
D
4 × 100 m
S
D
4 × 400 m
S
D
Maraton
D
20 km gyaloglás
D
Magasugrás
S
D
Rúdugrás
S
D
Távolugrás
S
D
Hármasugrás
S
D
Súlylökés
S
D
Diszkoszvetés
S
D
Kalapácsvetés
S
D
Gerelyhajítás
S
D
Hétpróba
D
D
Vegyes
augusztus
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
R
E
4 × 400 m
S
D
Csapat maratoni gyaloglás
D
(A táblázatokban Magyarország és a rendező ország sportolói eltérő háttérszínnel, az egyes számoszlopok legmagasabb értéke vagy értékei vastagítással kiemelve.)
A 2024. évi nyári olimpiai játékok érmesei férfi atlétikában
Versenyszám
1 Arany
2 Ezüst
3 Bronz
100 m síkfutás
Noah Lyles Egyesült Államok (USA)
9,79 (,784) PB
Kishane Thompson Jamaica (JAM)
9,79 (,789)
Fred Kerley Egyesült Államok (USA)
9,81 SB
200 m síkfutás
Letsile Tebogo Botswana (BOT)
19,46 AR
Kenny Bednarek Egyesült Államok (USA)
19,62
Noah Lyles Egyesült Államok (USA)
19,70
400 m síkfutás
Quincy Hall Egyesült Államok (USA)
43,40 PB
Matthew Hudson-Smith Nagy-Britannia (GBR)
43,44 AR
Muzala Samukonga Zambia (ZAM)
43,74 NR
800 m síkfutás
Emmanuel Wanyonyi Kenya (KEN)
1:41,19 PB
Marco Arop Kanada (CAN)
1:41,20 AR
Djamel Sedjati Algéria (ALG)
1:41,50
1500 m síkfutás
Cole Hocker Egyesült Államok (USA)
3:27,65 OR , AR
Josh Kerr Nagy-Britannia (GBR)
3:27,79 NR
Yared Nuguse Egyesült Államok (USA)
3:27,80 PB
5000 m síkfutás
Jakob Ingebrigtsen Norvégia (NOR)
13:13,66 SB
Ronald Kwemoi Kenya (KEN)
13:15,04
Grant Fisher Egyesült Államok (USA)
13:15,13
10 000 m síkfutás
Joshua Cheptegei Uganda (UGA)
26:43,14 OR
Berihu Aregawi Etiópia (ETH)
26:43,44
Grant Fisher Egyesült Államok (USA)
26:43,46 SB
110 m gátfutás
Grant Holloway Egyesült Államok (USA)
12,99
Daniel Roberts Egyesült Államok (USA)
13,09 (,085)
Rasheed Broadbell Jamaica (JAM)
13,09 (,088) SB
400 m gátfutás
Rai Benjamin Egyesült Államok (USA)
46,46 =SB
Karsten Warholm Norvégia (NOR)
47,06
Alison dos Santos Brazília (BRA)
47,26
3000 m akadályfutás
Soufiane El Bakkali Marokkó (MAR)
8:06,05 SB
Kenneth Rooks Egyesült Államok (USA)
8:06,41 PB
Abraham Kibiwot Kenya (KEN)
8:06,47 SB
4 × 100 m váltófutás
Kanada Aaron Brown Jerome Blake Brendon Rodney Andre De Grasse
37,50 SB
Dél-afrikai Köztársaság Bayanda Walaza Shaun Maswanganyi Bradley Nkoana Akani Simbine
37,57 AR
Nagy-Britannia Jeremiah Azu Louie Hinchliffe Nethaneel Mitchell-Blake Zharnel Hughes Richard Kilty *
37,61 SB
4 × 400 m váltófutás
Egyesült Államok Christopher Bailey Vernon Norwood Bryce Deadmon Rai Benjamin Quincy Wilson
2:54,43 OR
Botswana Bayapo Ndori Busang Kebinatshipi Anthony Pesela Letsile Tebogo
2:54,53 AR
Nagy-Britannia Alex Haydock-Wilson Matthew Hudson-Smith Lewis Davey Charlie Dobson Samuel Reardon *Toby Harries *
2:55,83 AR
Maraton
Tamirat Tola Etiópia (ETH)
2:06:26 OR
Bashir Abdi Belgium (BEL)
2:06:47
Benson Kipruto Kenya (KEN)
2:07:00
20 km gyaloglás
Brian Pintado Ecuador (ECU)
1:18:55
Caio Bonfim Brazília (BRA)
1:19:09
Álvaro Martín Spanyolország (ESP)
1:19:11
Magasugrás
Hamish Kerr Új-Zéland (NZL)
2,36 m =AR
Shelby McEwen Egyesült Államok (USA)
2,36 m PB
Mutaz Barsham Katar (QAT)
2,34 m SB
Rúdugrás
Armand Duplantis Svédország (SWE)
6,25 m WR
Sam Kendricks Egyesült Államok (USA)
5,95 m =SB
Emanuíl Karalísz Görögország (GRE)
5,90 m
Távolugrás
Miltiádisz Tendóglu Görögország (GRE)
8,48 m
Wayne Pinnock Jamaica (JAM)
8,36 m
Mattia Furlani Olaszország (ITA)
8,34 m
Hármasugrás
Jordan Díaz Spanyolország (ESP)
17,86 m
Pedro Pichardo Portugália (POR)
17,84 m
Andy Díaz Olaszország (ITA)
17,64 m SB
Súlylökés
Ryan Crouser Egyesült Államok (USA)
22,90 m SB
Joe Kovacs Egyesült Államok (USA)
22,15 m
Rajindra Campbell Jamaica (JAM)
22,15 m
Diszkoszvetés
Rojé Stona Jamaica (JAM)
70,00 m OR
Mykolas Alekna Litvánia (LTU)
69,97 m
Matthew Denny Ausztrália (AUS)
69,31 m
Kalapácsvetés
Ethan Katzberg Kanada (CAN)
84,12 m
Halász Bence Magyarország (HUN)
79,97 m
Mihajlo Kohan Ukrajna (UKR)
79,39 m
Gerelyhajítás
Arshad Nadeem Pakisztán (PAK)
92,97 m OR
Neeraj Chopra India (IND)
89,45 m SB
Anderson Peters Grenada (GRN)
88,54 m
Tízpróba
Markus Rooth Norvégia (NOR)
8796 pont NR
Leo Neugebauer Németország (GER)
8748 pont
Lindon Victor Grenada (GRN)
8711 pont SB
* – a versenyző az előfutamban vett részt
A 2024. évi nyári olimpiai játékok érmesei női atlétikában
Versenyszám
1 Arany
2 Ezüst
3 Bronz
100 m síkfutás
Julien Alfred Saint Lucia (LCA)
10,72 NR
Sha'Carri Richardson Egyesült Államok (USA)
10,87
Melissa Jefferson Egyesült Államok (USA)
10,92
200 m síkfutás
Gabrielle Thomas Egyesült Államok (USA)
21,83
Julien Alfred Saint Lucia (LCA)
22,08
Brittany Brown Egyesült Államok (USA)
22,20
400 m síkfutás
Marileidy Paulino Dominikai Köztársaság (DOM)
48,17 OR , AR
Salwa Eid Naser Bahrein (BRN)
48,53 SB
Natalia Kaczmarek Lengyelország (POL)
48,98
800 m síkfutás
Keely Hodgkinson Nagy-Britannia (GBR)
1:56,72
Tsige Duguma Etiópia (ETH)
1:57,15 PB
Mary Moraa Kenya (KEN)
1:57,42
1500 m síkfutás
Faith Kipyegon Kenya (KEN)
3:51,29 OR
Jessica Hull Ausztrália (AUS)
3:52,56
Georgia Bell Nagy-Britannia (GBR)
3:52,61 NR
5000 m síkfutás
Beatrice Chebet Kenya (KEN)
14:28,56
Faith Kipyegon Kenya (KEN)
14:29,60 SB
Sifan Hassan Hollandia (NED)
14:30,61 SB
10 000 m síkfutás
Beatrice Chebet Kenya (KEN)
30:43,25
Nadia Battocletti Olaszország (ITA)
30:43,35 NR
Sifan Hassan Hollandia (NED)
30:44,12 SB
100 m gátfutás
Masai Russell Egyesült Államok (USA)
12,33
Cyréna Samba-Mayela Franciaország (FRA)
12,34
Jasmine Camacho-Quinn Puerto Rico (PUR)
12,36
400 m gátfutás
Sydney McLaughlin-Levrone Egyesült Államok (USA)
50,37 WR
Anna Cockrell Egyesült Államok (USA)
51,87 PB
Femke Bol Hollandia (NED)
52,15
3000 m akadályfutás
Winfred Yavi Bahrein (BRN)
8:52,76 OR
Peruth Chemutai Uganda (UGA)
8:53,34 NR
Faith Cherotich Kenya (KEN)
8:55,15 PB
4 × 100 m váltófutás
Egyesült Államok Melissa Jefferson Twanisha Terry Gabrielle Thomas Sha'Carri Richardson
41,78 SB
Nagy-Britannia Dina Asher-Smith Imani-Lara Lansiquot Amy Hunt Daryll Neita Bianca Williams *Desirèe Henry *
41,85
Németország Alexandra Burghardt Lisa Mayer Gina Lückenkemper Rebekka Haase Sophia Junk *
41,97 SB
4 × 400 m váltófutás
Egyesült Államok Shamier Little Sydney McLaughlin-Levrone Gabrielle Thomas Alexis Holmes Quanera Hayes *Aaliyah Butler *Kaylyn Brown *
3:15,27 AR
Hollandia Lieke Klaver Cathelijn Peeters Lisanne de Witte Femke Bol Eveline Saalberg *Myrte van der Schoot *
3:19,50 NR
Nagy-Britannia Victoria Ohuruogu Laviai Nielsen Nicole Yeargin Amber Anning Yemi Mary John *Hannah Kelly *Jodie Williams *Lina Nielsen *
3:19,72 NR
Maraton
Sifan Hassan Hollandia (NED)
2:22:55 OR
Tigst Assefa Etiópia (ETH)
2:22:58
Hellen Obiri Kenya (KEN)
2:23:10 PB
20 km gyaloglás
Jang Csia-jü (Yang Jiayu ) Kína (CHN)
1:25:54
María Pérez Spanyolország (ESP)
1:26:19
Jemima Montag Ausztrália (AUS)
1:26:25
Magasugrás
Jaroszlava Mahucsih Ukrajna (UKR)
2,00 m
Nicola Olyslagers Ausztrália (AUS)
2,00 m
Eleanor Patterson Ausztrália (AUS)
1,95 m SB
Irina Herascsenko Ukrajna (UKR)
1,95 m SB
Rúdugrás
Nina Kennedy Ausztrália (AUS)
4,90 m SB
Katie Moon Egyesült Államok (USA)
4,85 m SB
Alysha Newman Kanada (CAN)
4,85 m NR
Távolugrás
Tara Davis-Woodhall Egyesült Államok (USA)
7,10 m
Malaika Mihambo Németország (GER)
6,98 m
Jasmine Moore Egyesült Államok (USA)
6,96 m
Hármasugrás
Thea LaFond Dominikai Közösség (DMA)
15,02 m NR
Shanieka Ricketts Jamaica (JAM)
14,87 m SB
Jasmine Moore Egyesült Államok (USA)
14,67 m SB
Súlylökés
Yemisi Ogunleye Németország (GER)
20,00 m
Maddi Wesche Új-Zéland (NZL)
19,86 m PB
Szung Csia-jüan (Song Jiayuan ) Kína (CHN)
19,32 m
Diszkoszvetés
Valarie Allman Egyesült Államok (USA)
69,50 m
Feng Bin (Feng Pin ) Kína (CHN)
67,51 m
Sandra Elkasević Horvátország (CRO)
67,51 SB
Kalapácsvetés
Camryn Rogers Kanada (CAN)
76,97 m
Annette Echikunwoke Egyesült Államok (USA)
75,48 m SB
Csao Csie (Zhao Jie ) Kína (CHN)
74,27 m
Gerelyhajítás
Kitagucsi Haruka Japán (JPN)
65,80 m SB
Jo-Ane van Dyk Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
63,93 m
Nikola Ogrodníková Csehország (CZE)
63,68 m SB
Hétpróba
Nafissatou Thiam Belgium (BEL)
6880 pont
Katarina Johnson-Thompson Nagy-Britannia (GBR)
6844 pont
Noor Vidts Belgium (BEL)
6707 pont
* – a versenyző az előfutamban vett részt
* – a versenyző az előfutamban vett részt