Antares

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Antares
Scorpius constellation map.png

Más jelölések alfa Sco, 21 Sco, CD-26 11359, GSC 6803-2158, HD 148478, HIP 80763, HR 6134, PPM 265579, SAO 184415, GNT 1, ADS 10074, CCDM 16294-2626, IDS 16233-2613, WDS 16294-2626[1]
Megfigyelési adatok
Csillagkép Skorpió
Epocha J2000,0
Rektaszcenzió 16h 29m 24,4609s[1]
Deklináció -26° 25′ 55,209″[1]
Távolság 600[2] ,
185[1] pc
Látszólagos fényesség 1,09[1]
Abszolút fényesség -5,28[2]
Színkép típusa M1,5Iab-b[1]
Pályaadatok
Parallaxis 0,0054[1]
Radiális sebesség -3,4 km/s[1]
Sajátmozgás
rektaszcenzióban -0,01016 "/év[1]
deklinációban -0,02321 "/év[1]
Fizikai adatok
Luminozitás 10700[2] L

Az Antares (α Scorpii) a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, szuperóriás. Nevét onnan kapta, hogy vöröses színével a Mars (görögül Arész) riválisa - M2Iab színképtípusú. Abszolút fényessége -5,28 magnitúdó körüli; kb. 600 fényévnyi távolságra van, a tizenhetedik legfényesebb csillag az éjszakai égbolton.

Mitológiája[szerkesztés]

Az ókori Mezopotámiában több néven is ismerték: „Cinóbervörös csillag”, „A magokon uralkodó”, „A föld és ég madara”, Dar Lugal („a villámlás ura”). Az ókori Egyiptomban Szelk, egy hüllőistennő csillaga volt. Az ókori Kínában ismert nevei: „A tűzcsillag”, „A nagy tűz”.[3] A maori nép Új-Zélandon Rehuának hívta, a csillagok urának.

Leírása[szerkesztés]

Az Antares további nevei: Cor Scorpii, Kalb al Akrab, Vespertilio. Közülük különösen a Cor Scorpii (a skorpió szíve) kifejező, mivel valóban középen helyezkedik el a csillagkép figurális ábrázolása szerint. Mivel a csillag hatalmas méretű, korongját megmérték: egyenlítői átmérője 0,041"-nek, poláris átmérője 0,026"-nek adódott, ami tetemes lapultságot jelent, sőt egyes mérések alapján kissé szabálytalan tojásalakot is feltételeznek. Fizikai kapcsolatban van egy jóval halványabb, B4 színképtípusú fősorozati csillaggal, melynek luminozitása a Napénak ötvenszerese. A két csillag látszó távolsága kb. 500 CsE, a Plútó pályaátmérőjének hatszorosa.

A rendszer egy 5 fényév átmérőjű, 10m fényes, de vörös színű – ezért vizuálisan alig látható – ködbe ágyazódik, amelynek jele IC4606. A felhő nagyrészt porból áll, és az Antares fényét veri vissza, mérete 80'x85'.

Az Antares méretének érzékeltetése: viszonyítása a Mars pályájához (szaggatott vonal) és a Naphoz (fehér pötty)

Környezete[szerkesztés]

É-ÉNy felé 3°-kal látható a ρ Oph nevű fényes kettőscsillag, az IC4604 jelű köddel körülvéve. Az Antarestől nyugati irányban 80 ívpercre van a jól ismert M4 jelű gömbhalmaz, még közelebb, mindössze 40' távolságban a meglehetősen halvány, távoli, NGC6144 jelzésű gömbhalmaz.

Megfigyelése[szerkesztés]

Az Antares mind a hivatásos, mind az amatőrcsillagászok - köztük a hazaiak is - egyik érdekes célpontja.

Okkultációk[szerkesztés]

Az Antares az ekliptikától 4,5 fokkal délre helyezkedik el, így a Hold általi fedések sajátos ciklusokban jelentkeznek. 1967. szeptember 10-e és 1972. szeptember 14-e között égi kísérőnk összesen 64 alkalommal fedte el a csillagot.

Mivel a csillag deklinációja -26°, ezért a viszonylag rövid nappali ív és az alacsony horizont feletti magasság a magyarországi észleléseket nehezíti. Ettől függetlenül a 2005. február 4-i és április 26-i fedésekről több szemléletes leírás jelent meg: 50/540-es Zeiss kisrefraktorral is - a kettősség ismerete nélkül - látták a kilépésnél előbb a halvány csillagot, majd pár másodperccel később, a főcsillag kibukkanásakor a hirtelen nagymérvű fényesség növekedést.[4]

Kettőscsillag[szerkesztés]

Az elsőrendű Antares mellett néhány ívmásodperc távolságban nem könnyű észrevenni a 6,5m fényességű társat. Ilyen esetekben a csillag Hold általi fedése megfelelő körülmények között ideális lehetőséget biztosíthat a kísérő megfigyelésére. Az a kedvező helyzet, amikor a Hold pereme az érintkezési pontban és a kettős pozíciószöge közel merőleges egymásra, és a fényes főcsillag már (belépéskor) vagy még (kilépéskor) a Hold mögött van, míg társa még vagy már a holdkorongon kívül, lehetőleg a megvilágítatlan oldalon. Mivel az Antares esetében a társ a főcsillag nyugati oldalán van, ezért a Hold mögüli kilépésnél áll elő ez a helyzet. 1819. április 13-án a bécsi csillagvizsgálóban Burg professzor a következőket jegyezte fel: „12 óra[5] 3 perc 17,1 másodperckor egy 6,7 magnitúdós csillag feltűnését észleltem, amelyik 5 másodperccel később 1 magnitúdós csillagként jelent meg.” A látottakat helyesen értelmezte, hogy az Antares olyan szoros és eltérő pár, hogy egyébként távcsővel sem lehet felbontani.

A halvány társat 1844-ben Grant Indiában, két évvel később O.M.Mitchell a Cincinnati obszervatóriumban figyelte meg és jegyezte fel. Az előbbiről nevezték el GNT 1-nek, az utóbbi pedig az első mérés volt: 273 fokos pozíciószög, 2,49" illetve 2,64" látszó szögtávolság. A WDS adatbázisában 141 mérését tartják nyilván. Utolsó, 1997-es mérését Tofol Tobal publikálta: 274°, 2,52".[6] A kísérőnek a megfigyelési leírásokban olvasható zöld, kék stb. színeit részben a kontraszthatásnak tulajdonítják.

Amint látható, 150 év alatt az elmozdulás elhanyagolható, mégis többen megpróbáltak keringési pályát számolni a rendszerre. Az 1950-es évek közepén J. Hopmann és W. D. Heintz egymástól függetlenül hasonló pályát számolt. A legfrissebb a Belgrádi obszervatórium csillagász professzorának, Pavlovićnak 2005-ben publikált számítása, mely szerint a keringési idő 1217,536 ±81,521 év, a valódi pálya fél nagytengelye 2,9275", excentricitása 0,0786 és inklinációja 80,75°, 1273,67-kori periasztron átmenettel. A pálya pontossági fokozata az 5-ös skálán 5, azaz „nem meghatározott”.[7]

Fényesség változás[szerkesztés]

Hosszú periódusú, szabálytalan vagy félszabályos változócsillag, 0,88-1,8m között változó fényességgel, 1733 napos periódussal.[8]

Jegyzet[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j SIMBAD
  2. ^ a b c HIP
  3. Fred Schaaf: Brightest Stars - Discovering the Universe Through the Sky's Most Brilliant Stars, 2008, ISBN 9780471704102, 223. o.
  4. Meteor
  5. 12 óra alatt éjfél értendő
  6. WDS db
  7. Orbit6
  8. Guide 8.0

Felhasznált források[szerkesztés]

  • SIMBAD: SIMBAD lekérdezés: Antares
  • HIP: ESA 1997, The Hipparcos and Tycho Catalogues (ESA SP-1200) (Noordwijk: ESA)
  • Binary 1993: Robert Burnham, Jr.:Burnham's celestial handbook III. „Binary”, Pécs 1993 (1), 5. o, Kiadó: JPTE TTK.   Ford.: Kiss László
  • WDS db: WDS adatbázis lekérdezés 2011. január 3.
  • Orbit6: Sixth Catalog of Orbits of Visual Binary Stars
  • Meteor: „Meteor”, Budapest XXXV. (7-8), 52. o, Kiadó: MCSE. ISSN 0133-249X.  
  • Guide 8.0: Számítógépes planetáriumprogram

Ajánlott források[szerkesztés]