3114-es közút

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
3114-es közút
Úttípus összekötő út
Hossza13,1 km
Ország  Magyarország
Tartományok Pest megye
Az út eleje Tápiószecső 31 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Tápióbicske 3115

A 3114-es számú közút egy négy számjegyű országos közút-szakasz Pest megyében, a Tápió vidékén.

Nyomvonala[szerkesztés]

A 31-es főútból ágazik ki, annak 47. kilométerénél, Tápiószecső területén, kelet-délkeleti irányban, Deák Ferenc utca néven. Alig 700 méter után egy elágazáshoz ér: az ott délkeleti irányban egyenesen továbbhaladó út a 31 315-ös számozást viseli, a 3114-es pedig délnyugat felé folytatódik, és nem sokkal ezután el is hagyja a településközpont belterületét. 1,2 kilométer megtétele után szinte egyszerre keresztezi az újszászi vasutat és a Felső-Tápiót, elhalad a Sági út nevű településrész mellett, majd teljesen külterületre ér és délkelet felé fordul.

5,3 kilométer megtétele után éri el Tápióság területét, ott a települési neve az első szakaszán Szecsői út. 6,5 kilométer után torkollik bele a 31 108-as út, közel 8,5 kilométer megtétele után; innentől a 3114-es neve Rákóczi Ferenc utca, majd kisvártatva egy újabb névváltást követve Bicskei utca. 10. kilométerénél lép át az útjába eső utolsó település, Tápióbicske területére, ahol első méterein rögtön elhalad a település motokrosszpályája mellett, majd a 11,300 kilométerszelvénye közelében eléri a település első házait. A belterületi szakaszon Sági út néven húzódik, így ér véget, beletorkollva a 3115-ös útba, annak 6,500-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 13,133 kilométer.

Települések az út mentén[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. június 8.

Jegyzetek[szerkesztés]