24 145-ös mellékút (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
24 145-ös mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza6,4 km
Ország Magyarország
TartományokHeves vármegye
Az út elejeVisonta
Az út végeAbasár 2416

A 24 145-ös számú mellékút egy bő hat kilométer hosszú, öt számjegyű mellékút Heves vármegyében. Legfontosabb rendeltetése, hogy Visonta község számára biztosít közúti közlekedési kapcsolatokat, de Halmajugra és Abasár megközelítéséhez is fontos útvonal.

Nyomvonala[szerkesztés]

A 3-as főútból ágazik ki, körülbelül annak a 89+350-es kilométerszelvényénél, Visonta közigazgatási területének délkeleti részén. Eleinte kelet felé halad, de ez csak egy rövid, mintegy 700 méteres szakaszon, Halmajugra határáig illetve első házaiig tart. Ott kiágazik belőle – nagyjából a korábbi iránya folytatásaként – a 24 146-os mellékút, az út pedig visszafordul Visonta területére. Keresztülhalad a településen, majd attól északra, a 2416-os útba torkollva ér véget, annak 6+300-as kilométerszelvényénél, Abasár lakott területétől keletre.

Az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint a hossza 6,363 kilométer.

Története[szerkesztés]

Kezdeti, nagyjából 6-700 méternyi szakasza a térségben folytatott lignitbányászat megkezdése előtt a 3-as főút része lehetett, legalábbis a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1934-ben kiadott 70 846/1934. számú rendelete alapján 1937-ben készült közlekedési térképről erre lehet következtetni.[1]

Források[szerkesztés]

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 29.

Jegyzetek[szerkesztés]