2. hegedű-zongora szonáta (Bartók)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Bartók II. hegedű-zongora szonátája (Sz. 76, BB 85) egy évvel az első után keletkezett, 1922 őszén. A következő év februárjában Bartók Zathureczky Ede közreműködésével mutatta be Budapesten. A művet ezúttal is Arányi Jellynek ajánlotta.

Arányi Jelly 1923-ban

Bartóknak ez az időszak kísérletező korszaka, Igor Stravinsky és Arnold Schönberg hatása mutatkozik meg műveiben. A szonáta improvizációszerű, szabad szerkesztésmódja (kéttételes forma), hangközökkel való bánása, melodikájának gyakori oktáv-törései viselik magukon e próbálkozás nyomait, amelyeket egyébként Bartók hamarosan abbahagyott.

A második, rondószerű formában komponált tétel bizonyos lehiggadást jelez, és variációk is helyet kapnak benne.

Ebben a kompozícióban a két hangszer nem egyenrangú társ; a hegedűé a főszerep, a zongora csak kísér.[1]

Tételek[szerkesztés]

  1. Molto moderato
  2. Allegretto

További információk[szerkesztés]

Média[szerkesztés]

Autográf anyagok[szerkesztés]

  • Vázlatok: Fekete zsebkönyv (Bartók Archívum, Budapest: BH206) fol. 27v–30v.
  • Fogalmazvány (Bartók Péter gyűjteménye: 52VPS1)
  • Az 1. oldal autográf leírása (fakszimile kiadása: Az Est Hármaskönyve, 1923, az eredeti lappang)
  • A hegedűszólam autográf másolata, Ziegler Márta kiegészítéseivel (Bartók Péter gyűjteménye: 52VS1), játszópéldány és az Universal Edition 7295a szólamkiadás (1923) metszőpéldánya
  • Az UE 7295 partitúra elsőkiadás (1923) metszőpéldánya, Márta másolata Bartók javításaival (Bartók Péter gyűjteménye: 52VPFC2).
  • Az elsőkiadás javított példánya (hegedűszólammal) (Bartók Péter gyűjteménye: 52VPFC1 és VPC1).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A hét zeneműve – Bartók: 2. Hegedű-zongora szonáta – Somfai László előadása (1977). [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. március 20.)

Források[szerkesztés]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap