Ney Tibor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ney Tibor
Életrajzi adatok
Született 1906. április 20.[1][2]
Budapest
Elhunyt 1981. február 6. (74 évesen)[2]
Budapest
Iskolái Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (–1926)
Pályafutás
Hangszer hegedű
Díjak Magyarország Érdemes Művésze díj (1967)
Tevékenység

Ney Tibor (Budapest, 1906. április 20. – Budapest, 1981. február 6.) hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedűtanára, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere, a Magyar Vonós Trió alapító tagja volt.

Életpályája[szerkesztés]

Ney Tibor zenész családba született Budapesten. Családjából számos muzsikus gazdagította a magyar zenei életet: édesapja, Ney Bernát, valamint unokabátyja, Ney Dávid (1905–1945) operaénekesek, Ney Dávid (1842–1905) az Operaház vezető művésze volt.

Ney Tibor a budapesti Zeneakadémia hegedű tanszakán Bloch József, Zsolt Nándor növendéke volt, majd felvételt nyert Hubay Jenő művészképzőjébe, ahol 1926-ban kapott hegedűművészi oklevelet.

1926-tól az Operaház zenekarának tagja lett, ám ezután mint a Hubay iskola több tagja, ő is külföldön próbálta folytatni karrierjét. Világszerte koncertezett, így játszott a Furtwängler vezényelte Berlini Filharmonikus Zenekarban, szerepelt Indonéziában. Magyarországra visszatérve az akkor formálódó Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar hangversenymestere lett 1932–1966 között, melynek akkori vezetője Dohnányi Ernő volt. A második világháború után újjászerveződött zenekarnak 1945-től újból ő a koncertmestere.

Szólistaként és kamarazenészként számos világhírű művésszel játszott együtt, többek között kamarapartnere volt Fischer Annie zongoraművész. Egyik emlékezetes felvételük az Otto Klemperer utolsó budapesti vendégszereplésekor készült, a Klemperer által vezényelt J. S. Bach: V. Brandenburgi verseny, amelynek Fischer Annival együtt szólistája (1950).[3] A Magyar Vonós Trióval, Banda Mártonnal és Banda Edével 1948 és 1960 között magyar és francia kamaraműveket mutatott be, de koncertezett szólistaként is, nevéhez fűződik a Kókai Rezső Hegedűversenyének ősbemutatója (1953). Ney Tibor így emlékezett vissza a mű születésére és bemutatójára:

Kókai Rezsővel egy időben jártunk a Zeneakadémiára. Első triójában én játszottam a hegedű szólamot. Akkor találkoztunk először, s kötöttünk életre szóló muzsikus-barátságot. Amikor Hegedűversenyét írta, a hangszerrel kapcsolatos tapasztalataimat igyekeztem átadni neki. A komponálás minden mozzanatát megbeszéltük, kipróbáltuk. Érdekes és szokatlan a mű kadenciája, ami tulajdonképpen hegedűszóló timpani kísérettel. Orgonapontra emlékeztető megoldás, ami kitűnően sikerült és nagyon eredetien hat. A Hegedűversenyt nekem ajánlotta a szerző és én lelkes odaadással mutattam be 1953-ban, először a Rádióban, aztán nyilvános koncerten is. A Rádiózenekart Lehel György vezényelte. Kókai Rezső legjobb művének tartom, sajnálom, hogy csak kevesen játsszák.[4]

A Bartók összkiadásban 1965-ben megjelent Bartók Béla: II. Hegedű Zongora Szonáta lemezéről (Ney Tibor, Szegedi Ernő) Theodore Strongin a The New York Times hasábjain így ír: „[…] a Qualiton által közreadott lemez egy rést tölt be, a Schwann-katalógusban addig még nem szereplő művel.”[5][6]

1960-ban nevezték ki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű, ill. zenekari játék főiskolai tanárává, mely posztot 1974-ig megőrizte. Legsikeresebb tanítványa Kiss András, a lipcsei Nemzetközi Johann Sebastian Bach Verseny helyezettje volt.[7]

A pódiumról visszavonulva a Zeneműkiadó Vállalat, ill. a Schott Music gondozásában közreadott Paganini,[8] Giuseppe Tartini,[9] Pietro Nardini és Weiner Leó zeneműveket.

Szólistaként, kamarazenészként és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestereként rádió és lemezfelvételeivel jelentős örökséget hagyott hátra. Lehel György karmester így emlékezett vissza Ney Tiborra:

Muzsikus volt, egy olyan családból, mely Ney Dávid óta öregbítette hazánk zenekultúráját. De nagyszerű hegedűművész is volt, a Hubay-iskola követe, gyakran szereplő igazi szólista. […] sohasem a hegedű volt a végcél, pedig kevesen birtokolták ennyire a hangszert, hanem a zene szolgálata.[10]

Díjai[szerkesztés]

Lemezei[szerkesztés]

  • Bartók Béla: II. Hegedű Zongora Szonáta, (Tibor Ney, Ernő Szegedi) Qualiton – HLP M 1552 [1]
  • Bartók Béla: I. Rapszódia (Ney Tibor, Petri Endre), Qualiton LP 1553
  • J. S. Bach: V. D-dúr Brandenburgi verseny (BWV 1050) (Klemperer / Annie Fischer / János Szebenyi /Tibor Ney) Hungaroton LPX 12160 [2]
  • Durkó Zsolt: Organismi Hungaroton, LPX 1298

Közreadott kották[szerkesztés]

  • Paganin: Mose-Fantasia (Ney Tibor) Editio Musica Budapest, 1968
  • Paganin: Moto Perpetuo, Op.11 (Ney Tibor)
  • Paganin: Nel cor più non mi sento (Ney Tibor)
  • Paganin: 6 Sonatas, Op.3 (Ney Tibor)
  • Paganin: Le Streghe, Op.8 (Ney Tibor)
  • Paganin: Variations on 'I Palpiti', Op.13 (Ney Tibor)
  • Paganin: Violin Concerto No.2, Op.7 (Ney Tibor)
  • G.Tartini: Sonata D-dur, 1976, (ISBN 979-000111887-3) (Ney Tibor) [3]

Média[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC10888/11263.htm, Ney Tibor, 2017. október 9.
  2. a b BnF források (francia nyelven)
  3. Az élő előadás felvétele 1950. január 13-án a Magyar Rádió stúdiójában készült, melyet a HUNGAROTON 1980-ban adott közre.
  4. Bieliczkyné Búzás Éva: RÁDIÓFÓNIA. Magyar Elektronikus Könyvtár pp. 50. (Hozzáférés: 2018. január 4.)
  5. Theodore Strongin: A Budapest Bartok Bonanza ... "A Bela Bartok bonanza has recently arrived, 20-odd disks recorded in his native Hungary on the Qualiton label of Budapest ... Bartók's Second Violin Sonat is unlisted in Schwann. Qualiton fills the gap with a performance by Tibor Ney, violinist and Ern5 Szegedi, pianist (10-inch disk, HLP, IV[ 1552; no stereo", The New York Times, 1965. jan. 17.
  6. A Schwann-katalógus 1949-ben William Schwann által létrehozott katalógus, kezdetben csak komolyzenei LP lemezeket tartalmazott.
  7. Kiss András – a Naxos honlapján
  8. IMSLP / Tibor Ney, Paganini Album
  9. Giuseppe-Tartini: D-dúr szonáta /Tibor-Ney/
  10. Lehel György: Ney Tibor titka, Muzsika, 1981. 4. sz. (LFZE Noteble Alumni idézi). [2016. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 26.)

Források[szerkesztés]