Ökotárs Alapítvány
![]() |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Ökotárs Alapítvány | |
Székhely | Budapest |
Az Ökotárs Alapítvány weboldala |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. (2013 októberéből) |
Az Ökotárs Alapítvány egy magyar civilszervezet, amely a környezet- és természetvédelem érdekében, valamint az ezzel kapcsolatos állampolgári tudatosság fejlődéséért tevékenykedik.
Eredmények
Úgy tűnik, hogy ez a szakasz külső forrás szó szerinti másolata, és ez a szerzői jog megsértését jelentheti. | Győződj meg róla, hogy az azonos szövegek közül melyik keletkezett előbb! Ha tudsz, kérj engedélyt a korábbi külső szöveg felhasználására a Wikipédia:Engedélykérés lapon leírtak szerint, vagy szerkeszd bátran a lapot, és távolíts el minden jogvédett részt belőle! Kövesd a formai és a stilisztikai útmutatóban leírtakat! Ha sikerült eltávolítani a másolt szöveget, vedd le ezt a sablont! |
Az alapítvány a magyar zöldmozgalom születésében aktív szerepet játszott támogatásaival, szakértői segítségével. Sok civil szervezet kapta az Ökotárstól első támogatását - fennállása óta a szervezet közel 2000 pályázatot támogatott. A Zöldövezet programban eddig több, mint 200 vidéki közösség és budapesti társasház kapott támogatást környezetszépítő és faültetési programjához.
A Norvég és Svájci Civil Alapok révén a szervezet szélesebb értelemben is a civil szektor elsőrendű független támogatójává vált. A támogatott projektek számos területet lefednek pl. levegőminőség és környezetegészségügy, szociális integráció, közérdekű adatok nyilvánosságra hozása, tájfajták megőrzése, közösségi gazdálkodás elindítása, fogyatékkal élő és ép gyerekek összehozása, roma fiatalok tehetségének kibontakoztatása.[1]
Programjai
Civil Társ
A Civil-Társ program[2] célja a hazai civil szektor jogi-szabályozási környezetének fejlesztése. Civil szakértőkkel együttműködve kutatásokat, elemzéseket és tanulmányokat készítenek. Tanácsadással segítenek a civil szervezeteknek, hogy könnyebben tudjanak alkalmazkodni a változó szabályokhoz.[1]
Az Év Fája
Az Év Fája Versenyt[3] 2010 óta szervezi meg az Ökotárs Alapítvány, a versenybe konkrét fákat nevezhetnek a résztvevők, a győztest pedig a közönség választja meg online szavazással.
A kezdeményezés Csehországból indult 2002-ben, ott az Ökotárs cseh testvérszervezete a Nadace Partnerstvi a szervező. A versenynek európai fordulója is van, ennek a szervezője az Environmental Partnership Association.
Zöldövezet Program
A Zöldövezet Program[4] egy nyílt pályázati rendszer, amely közösségi zöld területek létesítését, fejlesztését és rehabilitációját támogatják. A felhívás jelenleg közterületek és társasházak belső udvarainak zöldítését támogatja.
Zöldút – vidékfejlesztés
A zöldutak (Greenways) olyan természeti folyosók, útvonalak, melyeket ökológiai funkciójuk figyelembevételével használhatunk. A magyarországi zöldút mozgalom[5] az Ökotárs Alapítvány anyagi és szakmai támogatásával indult el.
Kockazatos.hu
A Kockazatos.hu[6] a mindennapi környezetben előforduló veszélyes vegyi anyagokat mutatja be. Az oldalt az Országos Kémiai Biztonsági Intézet, az Országos Környezetegészségügyi Intézet, a Levegő Munkacsoport és a Szent István Egyetem MKK KTI Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszékének munkatársainak segítségével hozták létre.
Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok
A Svájci Államszövetség a kibővült Európai Unió gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeinek csökkentése érdekében támogatja az új tagországokat.[7][8]
Norvég Civil Támogatási Alap
A Norvég Alap egyik programjaként működő EGT/Norvég Civil Támogatási Alap[9] átfogó célja, hogy segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését. Az alap az alábbi témákban nyújt támogatást:
- emberi jogok és demokrácia;
- női jogok és esélyegyenlőség;
- szervezet- és közösségfejlesztés;
- ifjúsági- és gyermekügyek;
- környezetvédelem és fenntartható fejlődés;
- jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak;
- társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció).
Norvég Alap-ügy
2014-ben a magyar kormány több tagja részéről komoly kritika érte az Ökotárs Alapítványt a Norvég Civil Támogatási Alap pénzosztási gyakorlatát illetően. A kormány eleinte politikai elfogultsággal, később pedig szervezett csalással vádolta az alapítványt. A kormánytagok azt kérték, hogy a norvég pályázati pénz elosztását a továbbiakban a magyar kormány végezhesse. Az alapítványnál és a kedvezményezett szervezeteknél is ellenőrzést tartott a KEHI, aminek jogosságát civil szervezetek, magyar politikai pártok és a pénzügyi forrásokat biztosító Norvégia is kétségbe vonta. Az eljárás megindulását követően Norvégia, az EU és az USA is diplomáciai nyomás helyezte Magyarországot.
2014. szeptemberében a Készenléti Rendőrség mintegy negyven rendőr bevonásával hat helyszínen házkutatást tartott „hűtlen kezelés és jogosulatlan pénzügyi tevékenység” ügyében. A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. január 23-án kelt határozatában jogerősen megállapította, hogy az Ökotárs elleni 2014 szeptemberi házkutatás és lefoglalás elrendelése törvénysértő volt, mert bűncselekmény gyanúja nem volt megállapítható.[10]
A 2014. október 22-én nyilvánosságra hozott elsődleges jelentés szerint a KEHI a vizsgált projektek 97%-ánál állapított meg szabálytalanságot. A feltárt bűncselekmények (hűtlen kezelés, költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység) gyanúja miatt feljelentést tesznek.[11]
2015. június 30-án a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte, hogy a vizsgálat szerint a pénzek elosztásában közreműködő szervezetek törvényesen működtek, tevékenységük megfelelt a magyar jogszabályoknak. Az öt vizsgált szervezet közül háromnál semmilyen szabálytalanságot nem találtak. Egy szervezetnél megállapították, hogy 2012. és 2013. évi beszámolóját nem jelentette meg a honlapján – a szervezetet felszólították ennek pótlására. Egy szervezettel kapcsolatban pedig megállapították, hogy már nem működik, és kezdeményezték megszüntetését.[12]
A KEHI a feljelentés elutasításával nem értett egyet, azonban a fellebbezésről a norvég és a magyar kormány között kötött alku értelmében lemondott, cserében a norvég kormány nem ragaszkodott az Ökotárs Alapítvány pénzelosztó szerepéhez.[13][14][15]
2015 októberében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűncselekmény hiányában megszüntette a pénzek elosztását végző konzorcium és 17 támogatott civil szervezet ellen indított eljárást. Ennek tényét az Ökotárs Alapítvány tette közzé,[16] majd az MTI megkeresésére a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtó- és kommunikációs főosztálya is megerősítette.[17]
Norvégia saját, független vizsgálatot folytatott le, mely azzal az eredménnyel zárult, hogy „az Ökotárs vezette négytagú konzorciumot kiválóan választották ki erre a feladatra”, „a támogatások elosztása professzionális és teljesen átlátható módon történt, sőt, a Magyarországon megvalósult gyakorlatot más országok figyelmébe is ajánlják.” „A jelentés kiemeli a magyar alapítványok függetlenségét, tapasztalatát, stratégiai látásmódját, szakmai nívóját és elkötelezettségét. A külső szakértők szerint a finanszírozott projektek megalapozottak voltak, a célok és eszközök pedig letisztultak és egyértelműek. Külön kiemelik a magas színvonalú elvárásokat a pályázatok megnyeréséhez és a valódi versenyt a szervezetek között.”[18]
2016 októberében a Társaság a Szabadságjogokért kétéves pereskedés után hozzájutott az egész ügyet kirobbantó levélhez, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök a 355/2011 (XII. 30.) Kormányrendelet 11§ (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján személyesen utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a rendkívüli ellenőrzés megindítására.[19]
Régebbi programok
Nyitott társadalom, egészséges környezet
Az Ökotárs a Nyitott társadalom – egészséges környezet adományi programja keretében 2007-től kizárólag a környezeti érdekérvényesítést, a döntéshozatalban való társadalmi részvételt és nyilvánosságot valamint a környezeti konfliktusok megoldását szolgáló („watchdog” jellegű) tevékenységeket támogat, például:
- a környezeti törvényhozás, tervezés és a szakpolitika fejlődésének, végrehajtásának és betartásának figyelemmel kísérését (monitorozását) és befolyásolását;
- a környezet állapotának javítását szolgáló alternatívák, elemzések, ajánlások, kutatások, tanulmányok és stratégiák kidolgozását és terjesztését (ezek elkészítését kizárólag cselekvési tervek bemutatásával együtt támogatjuk);
- a (feltételezhetően) környezetkárosító beruházások és infrastrukturális fejlesztések (pl. állami és európai uniós forrásokból támogatott) hatásainak nyomon követését és ezek elleni fellépést akciókkal és kampányokkal;
- a fenti célokhoz kapcsolódó kapacitásépítést és érdekérvényesítő tevékenységeket (pl. hatósági, bírósági eljárások).
Az adományi programok NEM támogatnak
- politikai szervezeteket, vagy azok jelöltjeit;
- tudományos alapkutatásokat és ösztöndíjakat;
- beruházásokat (pl. települések infrastruktúrájának karbantartását);
- belterületi zöldfelület kialakítását és gondozását;
- táboroztatást;
- oktatási intézményhez kötődő környezeti-nevelési tevékenységet – állami és önkormányzati feladatok átvállalását.
Jegyzetek
- ↑ a b Archivált másolat. [2014. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 28.)
- ↑ http://civiljogok.hu
- ↑ http://evfaja.okotars.hu
- ↑ http://zoldovezet.okotars.hu
- ↑ http://zoldutak.hu/
- ↑ http://kockazatos.hu
- ↑ http://svajcivil.hu
- ↑ http://www.contribution-enlargement.admin.ch/
- ↑ http://norvegcivialap.hu[halott link]
- ↑ http://nol.hu/belfold/torvenytelen-volt-az-okotars-elleni-razzia-1512833
- ↑ Hűtlen kezelés, csalás – íme a Kehi-jelentés az Ökotársról - mno.hu
- ↑ MNO, 2015.06.30.
- ↑ http://hvg.hu/itthon/20150630_Kehi_harom_civil_szervezetnel_volt_szabal
- ↑ https://444.hu/2015/12/22/titkos-alkut-kotott-a-kormany-a-norvegokkal-mindenben-engedtek-nekik
- ↑ https://444.hu/2015/12/22/ujabb-reszlet-a-titkos-alkurol-a-norvegok-elengedtek-az-okotars-kezet
- ↑ Ökotárs, 2015.10.20.
- ↑ ATV, 2015.10.20.
- ↑ Remekül dolgozik az Ökotárs a norvégok független szakértői szerint (HVG, 2015. február 13.)
- ↑ http://444.hu/2016/10/06/orban-szemelyesen-rendelte-el-a-civilek-elleni-hadjaratot
Források
- ↑ MNO, 2015.06.30.: Törvényesen működtek a civilek. MNO, 2015. június 30. [2015. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 30.)
- ↑ Ökotárs, 2015.10.20.: Ökotárs: Üdvözöljük a NAV döntését. Ökotárs Alapítvány. (Hozzáférés: 2015. október 20.)
- ↑ ATV, 2015.10.20.: Megszüntették a nyomozást az Ökotárs ellen. ATV, 2015. október 20. (Hozzáférés: 2015. október 20.)