Francis Picabia

Francis Picabia (teljes nevén Francis-Marie Martinez Picabia) (Párizs, 1879. január 28. – Párizs, 1953. november 30.) francia festő.

Élete

Félig francia, félig kubai családból származik. Szerette a tömeget megzavaró hatásokat. Kalandos ifjúságában hamar rátalált tehetségének megfelelő, a gazdag aranyifjú és a művész magatartását ötvöző útra, s ezt élete végéig nem hagyta el.

Első festményei „hagyományosan szépek”, a képek semmiféle modernséget nem mutatnak: tájképei a jó öreg barbizoni stílust, portréi az akadémizmust tükrözik. 1903 és 1908 között impresszionista modorban fest.

Fiatal felesége hatására fordult 1908-tól a modernebb művészeti irányzatok felé. Festményei ekkor furcsa, komor kubista képek, dekoratívabb, mint a dekoratív kubizmus.

Művei: (1912-1914)

• Felvonulás Sevillában:
• Ettanoibl: Tájkép és csoportkép keveréke.
• Forrás: (1912)
• Néger ének: (1913)
• New York: (1913)

• Udnie: (1913)

• Sztártáncosnő és tánciskolája: (1913)

• Emlékezés egy nőre: (1914)

New York

1915-ben New Yorkba költözik, hamarosan Marcell Duchamp is csatlakozik hozzá. Munkáik és provokációik a predadaista művészeti irányzat virágzásához vezetnek Amerikában. 1914-től kezdve megjelennek munkáiban a motorok vázlatai, kerék, dugattyú, fogaskerék, ventilátor, cséve. Közel 10 éven keresztül ez fogja foglalkoztatni. Ezek a műszaki életből kölcsönzött motívumok oly módon kerülnek bemutatásra, hogy emlékeztetnek a mérnöki rajzokra, sőt olykor lemásolják azokat. Picabia nem akarja szentesíteni a technológiai korszerűséget a futuristákhoz közeli szellemben. Épp ellenkezőleg, nevetségessé akarja tenni korának kritikátlan hitét a haladásban és a fejlődésben. A bemutatott gépezetek tervei abszurdak, ezek a gépek semmiféleképpen nem működnek. Picabia mindig határozottan megkérdőjelezi, vagy meghiúsítja ezeket a kvázi sémákat. A képekre gyakran humoros vagy megtévesztő feliratok kerülnek. A művész azonban nem „lóhalálában” és akárhogy készíti el műveit. Azok- a szembetűnően esztétikaellenes szándék ellenére- precíz kézről és szemről árulkodnak.

Alkotásai: (1914-1953)

• Szerelmi parádé: A gépek iránt kezd el érdeklődni. Az erotikus gép koncepciója hasonlít Duchamp elképzelésére. A gép a szerelem és a nemiség gépiességére utal.

• A földön nagyon ritka: A visszafogott, geometrikus stílus jól illik az amerikai közeghez. Domborműszerű tárgyi elemeket helyez a képre. Főleg fémfestéket használ olajjal keverve. Hengerszegmenst és csövet helyez a képre, melyeket arany és ezüst füsttel von be. Szimmetriája, frontaneitása szakrális jelleget ad a képnek. Egy férfi nemi szervet látunk a herékkel együtt.

• Aprító gép: Egyre geometrikusabb stílusban ábrázol.

• Jegyes:

• Óra: Egy szétszedett óra alkatrészeit tintába mártotta és a papírra nyomtatta. Így az alkotás folyamata gépiessé és személytelenné válik. Picabia Marcel Duchamp hatására kezdett szerkezeteket rajzolni.

• Anya nélkül született lány: (1916-17)

• Vigyázat, frissen mázolva: (1916) Ezen a kompozíción a következő szavak láthatók: őrült, líra, kétszersült, pletykafészek. Egyértelmű szexuális jelekkel építi a kompozíciót.

• Kompozíció: (1915-16)

• Mechanikus kompozíció II.: (1919)

• Karburátor gyermek: (1919) A mű elkészítéséhez egy valóságos műszaki rajzot használt. Válaszként szánta Duchamp Nagy üveg c. művére. Elektromos feszültséget keltő gépek ezek.

• Cacodylate eye: Más művészekkel együtt készítette. A grafiti-szerű művön sok aláírás van.

• Artur Cravann: Cravann bokszoló és költő volt. 1915-ben csatlakozott New York-ban a dadaista tivornyákhoz, szignálási mániájával vált ismertté. A mexikói-öbölben tűnt el úszás közben, valószínűleg a cápák falták fel.

Picabia 1918-ban Zürich-be ment, nagy hatással lesz az ottani társulatra, hatalmas letargiát tudott maga után hagyni. Tzara-val azonnal megértik egymást, bár ez csak rövid ideig tart. A Zürichben megrendezett dadaista előadások a Cabaret Voltaire-ben zajlottak, a hely eredetileg egy kávéház volt, vitákat rendeztek itt, innen indult ki a dadaizmus Zürich-ben levő vonulata.

• Elvont Lansanne: (1918)

• Banális költemény: (1918)

A 20-as évek elején talált tárgyakat használt festményein.

• Paul Cézanne, Rembrandt és Renoir portréja: Egy kitömött majmot applikál a képre, ezáltal egy régi művész-hasonlatot éleszt fel: a művész, mint a valóságot utánzó majom.

• Centiméterek:

• Tollak: (1925)

• Gyufás hölgy:

• Dél: Angol promenád: Ezeket a képeket anti-festményeknek nevezte.

A 20-as évek végétől a szürrealistákhoz csatlakozott. Ez ismét rövid ideig tartott. 1923-tól tőlük is eltávolodik. Nem tudja elviselni a mozgalom doktriner jellegét és még kevésbé az okkultizmus iránti érdeklődését.

• Spanyol éjszaka: (1922) A tárgyias képeivel párhuzamban dekoratív alkotásokat is létrehozott. Közhely ez a kép. Ezzel indítja el figuratív korszakát. A kép inkább a dadaizmus szellemét viseli magán, minthogy a szürrealista festészet előhírnöke lenne. Mindkét figurán golyónyomra emlékeztető jelek fedezhetők fel, s a nő alakján két céltábla található: az egyik a szíve helyén, a másik az ágyéka magasságában.

• Állatidomár: (1923)

• Szent Szűz: (1920) Egy véletlenül odafröcskölt tintapacát nevezett el Szent Szűznek.

• Beszélgetés: (1922)

• A szárny: (1923)

• Csók: (1925-26)

• Álló férfi: (1926)

• Mellek: (1926)

• Portré: (1926)

• Szörny: (1926-27)

• Három grácia: (1927)

• Misztikus egyszarvú és csók: (1927)

• Mme Picabia portréja: (1927)

• Szent Sebestyén: (1929)

• Szfinx: (1929)

• Egy nőnek: (1930)

• Salome: (1930)

• Két táncos: (1937)

• Barna és szőke: (1941-42)

• A szőke: (1942)

• Ádám és Éva: (1942)

• Nő görög szoborral: (1942-43)

• Nő idollal: (1940-41)

• Nő tükör előtt: (1941-42)

• Nők bulldoggal: (1941-42)

• Hátakt: (1940-47)

• Szőke nő pipacsokkal: (1946)

• Argentína császárnője: (1941-42)

• Torero: (1941)

• Francia kánkán: (1944)

• Színházban: (1935)

• Tavasz: (1935)

• Jobb jövőjű festészet: (1945)

• Meghívás: (1945)

• Dingalari: (1946)

• Dolog magamnak: (1946)

• Egy doktor portréja: (1946)

• Véletlen: (1946)

• Cím nélkül: (1945)

• Cím nélkül II.: (1948)

• Cím nélkül III.: (1948)

• Ergo: (1947)

• A megvakulás öröme: (1947)

• Absztrakt kompozíció: (1947)

• Kompozíció: (1947)

• Janon szeme: (1947)

• Kapcsolat erényekkel: (1948)

• A vicc veszélye: (1947-50)

• Niagara: (1947)

• Lemenő generáció: (1948)

• Virágzó fa: (1948)

• Akrobata: (1949)

• Cinizmus és leereszkedés: (1949)

• Csend: (1949)

• Lágy, barbár pontok: (1949)

• Jóindulat: (1950)

• Dupla nap: (1950)

• Egoizmus: (1947-50)

• A föld kerek: (1951)

• Gyere velem oda: (1948)

• Hasis: (1948)

• Hétfő: (1951)

Egészen 1953-ban bekövetkezett haláláig nem hagy fel – jellemzően dadaista szellemben – a hivatalos avantgárd csoportokkal való szembeszegüléssel.

Külső hivatkozások

• Francis Picabia festményei - TerminArtors.com