Süle Zsolt
Süle Zsolt | |
Süle Zsolt A Dal 2018 első elődöntője előtt, Budapesten, az MTVA székházában | |
Életrajzi adatok | |
Születési név | Süle Zsolt |
Született | 1969. január 28. (55 éves) Veszprém, Magyarország |
Pályafutás | |
Aktív évek | 1983– |
Hangszer | ének, billentyű, dob |
Tevékenység | énekes |
A Wikimédia Commons tartalmaz Süle Zsolt témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Süle Zsolt (Veszprém, 1969. január 28. –) magyar énekes, zeneszerző, A Dal 2018 döntőse.
Életpályája
Süle Zsolt a Vendéglátóipari Szakközépiskolába járt, majd később dolgozott is a vendéglátásban. Édesapja vendéglátós zenész volt, szaxofonon játszott. Zsolt már gyerekkorában zenész akart lenni, de emellett érdekelte a színjátszás is. 14 évesen megalapította első zenekarát, a Storyt, ahol dobos volt.
Később dalszövegeket is írt és megalapította a Sansz nevű zenekart, ami már saját dalokból álló repertoárral rendelkezett, és a Ki mit tud?-ot is megjárta vele. Itt ismerkedett meg Nyakas Krisztiánnal, Csoknyai Györggyel és Holubecz Imrével. Velük együtt kezdett el LGT-dalokat játszani, kezdetben csak saját maguknak, majd a nyilvánosság előtt is. Kísérőzenekara voltak a veszprémi Pannon Várszínházban a Miénk a cirkusz című előadásnak, mely LGT-dalok köré íródott.
Süle Zsolt az LGT-vel párhuzamosan mindig tagja volt másik zenekarnak is, egyik ilyen a Mozizenekar volt, amiben Süle saját szerzeményeit adták elő. 2014-ben alakult meg az ÉSTE, ahol Trócsányi Gergely fiókban őrzött versei és dalszövegei Süle Zsolt zenei világával keltek életre. Első albumuk már az első évben megjelent. A szerzőpáros 2016-ban többek között Kolozsváron az Interferenciák Nemzetközi Színházi találkozón és Tatán, a Víz Zene Virág fesztiválon is szerepelt.
2017. december 6-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2018-ba bejutott a Zöld a május című dala.[1] Először 2018. január 20-án, a nemzeti dalválasztó első válogatójában lépett színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján holtversenyben az első helyen végzett, és továbbjutott az elődöntőbe.[2] 2018. február 10-én, A Dal első elődöntőjéből a zsűri és a nézők szavazatai alapján 45 ponttal a második helyen végzett, és továbbjutott a műsor döntőjébe.[3]
2020. december 11-án bejelentették, hogy a Duna tehetségkutató műsorába, A Dal 2021-be bejutott a Befúj című dala.
Díjak, elismerések
Diszkográfia
Kislemezek
- Zöld a május (2018)
- Befúj (2020)
Források
Jegyzetek
- ↑ Új zsűritagokkal és műsorvezetőkkel jön a Dal 2018. hirado.hu, 2017. december 6. (Hozzáférés: 2017. december 6.)
- ↑ A Dal 2018 – ők az első válogató továbbjutói. hirado.hu, 2018. január 20. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
- ↑ Dánielfy Gergely nyerte A Dal első elődöntőjét. hirado.hu, 2018. február 10. (Hozzáférés: 2018. február 11.)