Szuverenitás
A szuverenitás (a francia nyelvből: souveraineté, végső soron a középkori latin nyelvből, a középlatinban „felső” jelentésű superanus szóból) jelentése (állami) főhatalom, önállóság, függetlenség; képesség a hatalom önálló gyakorlására.
A szó etimológiája
Az állami szuverenitás tartalma
Az állami szuverenitás az alábbi főbb jogokat és kötelezettségeket foglalja magába:[1]
- az állam területi épsége és politikai függetlensége sérthetetlen;
- minden állam joga, hogy szabadon válassza meg és alakítsa politikai, társadalmi és kulturális rendszerét;
- minden állam köteles jóhiszeműen és teljes mértékben eleget tenni vállalt nemzetközi kötelezettségeinek és békében élni más államokkal.
Belső szuverenitás
Az állami szuverenitás belső oldala az államnak azt a képességét jelenti, hogy jogrendjét maga alkotja és alkalmazza, valamint főhatalmat gyakorol a területén lévő személyek és dolgok felett. Az állam döntése végleges, az ellen nem lehet felsőbb hatalomhoz fellebbezni, mert ilyen nem létezik.[2]
Külső szuverenitás
A külső szuverenitás lényege, hogy az állam a nemzetközi élet független szereplője, felette nincs más hatóság, döntései nem függnek mások jóváhagyásától, egyetértésétől. Nemzetközi jogképessége és cselekvőképessége teljes, más államokkal való kapcsolatában szabadon dönt. Az államok jogilag egyenlőek a nemzetközi kapcsolatokban. Az állam mentességet élvez más államok joghatósága alól. Az állam jogi immunitását sem lehet azonban abszolutizálni, ez leginkább csak a közhatalmi funkciójában eljáró államra lehet igaz.[2]
A szuverenitás korlátai
Az állami szuverenitás soha nem korlátlan. A belső szuverenitást az állam mindenkori belpolitikai körülményei, a társadalmi erőviszonyok, a külsőt a nemzetközi jog, a világpolitikai erőviszonyok, valamint az állam által vállalt kötelezettségek korlátozzák.[2]
Az Európai Unió és a szuverenitás
Az Európai Unió története egybeesik a tagállamoknak az állami szuverenitásuk egy részéről történő fokozatos lemondásával, és a közösségi szuverenitás mind több elemének létrehozásával. Az európai integrációban részt vevő államok saját szuverenitásuk bizonyos részét az együtt létrehozott közösségi intézményekre ruházzák. Az Európai Unió területén ezért kétféle szuverenitás érvényesül: a tagállamok eredeti, „természetes” szuverenitása saját területükön, valamint az Unió intézményeinek a tagállamoktól kapott, „mesterséges” szuverenitása az EU egészére vonatkozóan.[1]
Jegyzetek
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Souveränität című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- ↑ Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990.
- ↑ Bihari: Bihari Ottó: Államjog. Budapest: Tankönyvkiadó. 1977.
- ↑ Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai (1967)
- ↑ Közig: Dr. Back András (szerk): Közigazgatási szakvizsga: Kül- és biztonságpolitikai ágazat. Budapest: Magyar Közigazgatási Intézet. 2002.
- ↑ Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.
- ↑ Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 963 05 5856 4
További információk
- ↑ PolEnc: Vernon Bogdanor (szerk): Politikatudományi enciklopédia. Budapest: Osiris. 2001. 621–623. o. = Osiris kézikönyvek, ISBN 963 389 035 7