Szerkesztő:Robi123465/próbalap

A 120-PM-38 vagy az M1938 egy 120 mm-es szovjet aknavető volt, amelyet A Boris Iwanowicz Szawyrin irányítása alatt fejlesztett ki a Szovjetunió a Vörös Hadsereg számára.

Tartalom

• 1Tervezés
• 2Használat
• 3Leírás
• 4Külső linkek

Tervezés [ szerkesztés ]

Az M1938 eredete a francia Mortier Brandt de 120mm Modele 1935-ben és a Brandt mle 27/31-ben alapul, amelyet a Szovjetunió a 82-PM-36 engedélyével gyártott. 1937-ben a szovjetek a 82-PM-36 néven ismert, a 82-PM-37 néven ismert változatát állították elő, és ez az aknavető a 120-PM-38 alapjául szolgált. A 82-PM-37 és a korábbi 82-PM-36 között a fő különbség a kerek alaplemez, feljavított oldal és magasságvezérlők, egyszerűsített irányzó és rugós terhelésű lengéscsillapítók.

Használat [ szerkesztés ]

A 120-PM-38-t jellemzően a gyalogsági egységek támogatására használták és ez volt a legnehezebb fegyver, amelyet a katonák gyalogosan kézi erővel is szállíthattak. Először a 120-PM-38-t a tüzérség helyett közvetett tűzvédelmi támogatásra alkalmazták, de a második világháború alatt már zászlóalj szintjére emelték a használatát. Nagy előnye volt, hogy viszonylag gyorsan készenlétbe tudták helyezni, könnyebben tudták a harctéren mozgatni, hogy elkerüljék az esetleges ellen tűzet ha felfedezték a tüzelés pozícióját. A tüzeléskor rövid idő alatt nagy mennyiségű gránátot juttatott pontosan a célra, ami hasznos volt a "üss és fuss" taktikához. Egy másik hasznos tulajdonság a kör alakú alaplemez, amely lehetővé tette az aknavető helyzetének megváltoztatását anélkül, hogy az alaplapot ki kellene emelni a földből és a talplemezt újra kellene igazítani. Később a 120-PM-43 aknavetőknél beépítettek lengéscsillapítókat, hogy ellensúlyozzák a tüzeléskor az alaplemezre ható erőket, így elkerülték a lágy vagy felázott talajon történő elsüllyedését. Üzemeltetői főleg a különleges tervezésű vontató-alváza miatt szerették, amely lehetővé tette, hogy egy egyszerű mozdulattal összeakasszák a lövegmozdonnyal.

A Barbarossa hadművelet korai fázisaiban a németek nagy mennyiségű szovjet fegyverhez jutottak, beleértve a 120-PM-38-t is, amelyeket a 12 cm Granatwerfer 378 (r) jelöléssel hadrendbe is állítottak. Miután nagy hiány volt az olcsón és gyorsan előállítható fegyverekből a tervezők egyszerűen lemásolták az aknavetőt és 12 cm Granatwerfer 42 néven gyártották. A Granatwerfer 42-t a német egységek gyakran a gyalogsági ágyúk helyett vettették be háborúban. A németek a finneknek és a románoknak is átadtak szovjet fegyverekből amelyet egykori tulajdonosaik ellen vetettek be. Végül annyira megbízhatónak és hasznosnak bizonyultak a harctéren, hogy a románok is gyártották saját modelljüket 1942-es Reșița néven.

120-PM-43 aknavetőt a második világháború után is sokáig hadrendben tartották és sok szovjet csatlós országnak adtak el belőle. Mindkettő változatot széles körben használják a mai napig. Az utolsó jelentős háború, amelyben alkalmazták, a vietnámi háború volt, ahol a Dél-vietnámi Nemzeti Felszabadítási Front használta.

Leírás

120 mm-es 1938 mintájú aknavető
Gyártási adatok
Típus	aknavető
Ország	Szovjetunió
Alkalmazás
Alkalmazás ideje	A második világháború kínai polgárháború koreai háború Első indokinai háború Vietnam háború Suez válság hatnapos háború Irán – Irak háború
Alkalmazó ország	Szovjetunió
Háborús alkalmazás	Második világháború
Műszaki adatok
Űrméret	120 mm
Lőszer	16 kg-os aknagránát
Tömeg	szállítás: 477 kg (1,052 lb) harci: 280 kg (620 font) Legénység 6 fő t
Csőhossz	1860 mm
Elméleti tűzgyorsaság	10 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség	272 m/s
Hatásos lőtávolság	6000 m
Max. lőtávolság	6000 m
Oldalirányzás	6°
Magassági irányzás	45° - 80°

1. Az első világháborúban használt mozsár ágyúk felváltására fejlesztették ki az aknavetőket, hogy a gyalogságot olcsóbb és könnyebben mozgatható tüzérséggel lássák el. A kilőtt lövedékei ugyanúgy működtek mint a mozsár ágyú esetében azaz felülről támadta az ellenséget. A lövedékek pályájának magas íve miatt nagyon hasznos volt lövészárkok, erődítmények vagy a lövegnél magasabban fekvő célpontok megtámadására. A tervezés szempontjából a kialakítás nem volt különleges, viszonylag hasonló volt a kor közepes és könnyű aknavetőihez képest. Az alapját egy kétkerekű kocsi adta, amelyet egy könnyű jármű vagy két ló vontatott alapesetben. Az aknavető szállításkor nem igényelt szétszerelést. A kocsit egyszerűen összeakasztották és rögzítették az aknavetővel és már mozgathatták is. A rendszeresített lövedékek súlya 15 kg világító, 16,1 kg füst, 16,6 kg gyújtó vagy 15,5 kg repeszgránát lehetett. A minimális lőtávolsága mintegy 450 méter és a legfeljebb 6000 méter tudta kilőni lövedékeit. Az tűzgyorsasága percenként 10 lövés volt, de az alaplemez hosszabb használat után hajlamos volt a földbe temetni saját magát így tartós tűz esetén kellett mozgatni. A problémát a PM-43 bevezetésével oldották meg.