A lap aktuális változatát látod, az utolsó szerkesztést InternetArchiveBot(vitalap | szerkesztései) végezte 2019. április 22., 08:03-kor. Ezen a webcímen mindig ezt a változatot fogod látni.(1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta14))
A magyar kiadás a 6 részes, John Byrne által fémjelzett, The Man of Steel című minisorozattal indított.
E történet 1986-ban látott napvilágot Amerikában, közel 50 évvel az első Superman kalandjait tartalmazó képregény megjelenését követően.
A széria az Acélember mítoszának újraértelmezése. A DC kiadó 1985-ben arra szánta rá magát, hogy rendet próbál tenni a közel 5 évtized alatt, képregényeiben felmerült ellentmondásokra, s egy hosszabb folyamat eredményeként modernizálja karaktereinek nagy részét, amelynek köszönhetően új olvasók is megismerkedhetnek a kiadó képregény-sorozataival. A Crisis on Infinite Earths („Krízis a végtelen számú Földeken”) 12 részes minisorozat megszüntette ezt a hosszú idő alatt keletkezett „zűrzavart”, majd ezt követően Byrne-t felkérték a Superman-füzetek alkotására. A brit földön született művész új alapokra helyezte a kriptoni hőst. Byrne kevesebb képességgel látta el Clark Kent karakterét (habár még így is ő volt az egyik legerősebb lény a Földön), visszahozta a Kent-nevelőszülőket az élők világába, akik támogatják, istápolják, s tanácsokkal látják el fogadott fiukat. Byrne nem kívánta hasznosítani munkája során a régebbi füzetekben szereplő Magány Erődjét, Krypto-t, valamint a Superboy-koncepciót, miszerint Superman már fiatalkorában is hősként tevékenykedett. A Man of Steelben Clark Kent egészen a felnőtté válásáig nem húzza magára Superman jól ismert jelmezét, s nem válik szuperhőssé. Clark ebben az újraértelmezésben agresszívabb, extrovertáltabb személyiség-jegyekkel rendelkezik, sőt sikeres főiskolai sportoló-múlttal van megáldva. Az új Superman sokkal jobban kötődik a Földhöz, mint a szülőbolygójához. A Byrne-féle Man of Steel a piros-kék ruhás szuperhős eredetébe, s korai életébe enged tehát betekintést nekünk. A minisorozatot követően a brit alkotó átvette az újonnan induló Superman-képregénysorozat (Superman volume 2 [=Superman 2. sorozat]) valamint az Action Comics írását és rajzolását.
E történetek egy része hazánkban is kiadásra került a Superman valamint a Superman és Batman képújságokban. A Superman-sorozat jórészt John Byrne munkáit közli, egy-két kivételtől eltekintve.
Byrne körülbelül 2 évet dolgozott az amerikai Superman-címeken. Ezt követően távozott, mert elmondása szerint nem érezte a DC kiadó kellő támogatását, valamint elégedetlenséggel töltötte el az, hogy a DC merchandising célokra nem az ő Superman-karakterét használta fel.
A megjelent számok kezdetben 34 oldalasak voltak, így általában másfél amerikai számot foglaltak magukban, a 16. számtól kezdődően 50 oldalasak lettet a füzetek, így 2 teljes amerikai történet jelenhetett meg a Semic kiadó ezen lapjában.
Dokumentáció: E füzetben féloldalnyi dokumentáció található a vámpírokról. Két oldalon a Daily Planet munkatársaival ismertet meg minket a szerkesztő, így különösen Perry White főszerkesztővel, Jimmy Olsen fotóriporterrel és Lois Lane újságíróval.
Főbb szereplők:
Megjegyzés: A következő, 1992-es esztendőtől kezdődően 52 oldalon jelentek meg Superman kalandjai, igaz a füzetek immáron csak kéthavonta jelentek meg (erről tájékoztat a szerkesztő egy féloldalas „Superman-hírek” közleményben). További fél oldalon „Kandí-hírek” rovat található e számban.
Dokumentáció: Két oldalnyi terjedelemben Jack Kirby-dokumentáció szerepel ezen újságban, további 2 oldalon pedig a Szuperlégióról olvashatunk illetve láthatunk képeket.
Főbb szereplők:
Megjegyzés: Fél oldalon olvasói levelekre ad választ a szerkesztő. További fél oldalon „Kandí-hírek” lelhető e füzetben.
A Superman 18. és Batman 25. számát követően összevonásra került a Semic kiadó ezen két kiadványa. 1992. júliusától már egy új újság, a Superman és Batman várta a vevőket az újságárusoknál. Terjedelemben 50 oldalas volt, s fele részben tartalmazott Superman, fele részben pedig Batman-képregényt e kéthavonta megjelenő képújság.
A 2 lap gazdasági okokból került „egyesítésre”.