Striduláció

Éneklő lombszöcske (Tettigonia cantans) stridulációs szerve az elülső szárnypár belső oldalán

A striduláció a jeladás azon, akusztikus módja, amikor a közlő fél testrészeit összedörzsölve kelt hangot. A súrlódó hangot keltő testrészeket stridulációs szerveknek nevezzük.

Ilyen szervek (értelemszerűen a hangkeltés ilyen módjával) egymástól függetlenül számos állatcsoportban kialakultak:

1. Az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsében:

• a rovarok közül:
  • a hangyáknál (Formicidae),
  • az egyenesszárnyúaknál (Orthoptera),
  • a bogaraknál (Coleoptera) és
  • a kabócáknál (Auchenorrhyncha); valamint
• a rákoknál (Crustacea) és
• a pókoknál (Arachnida).

2. Egyes gerinceseknél, például az úgynevezett morgóhalféléknél (Triglidae).

A hangyák stridulációja

A hangyák akusztikus kommunikációja a kémiaihoz képest gyengén fejlett, és gyakran annak kiegészítése. Stridulációjuk fajonként, illetve alcsaládonként különböző. Több alcsaládban is kifejlődött, így:

• a barázdáshangya-formáknál,
• a buldoghangyaformáknál és
• kiváltképp a bütyköshangyaformáknál.

Utóbbiaknak külön, rájuk jellemző stridulációs szervük alakult ki:

• első potrohszelvényük hátoldalának elülső szegélyén redősorok futnak végig,
• második nyélbütyök hátulsó része pengetővé alakult.

A hangképzéshez a potrohukat kell emelgetni; ekkor a pengető a redőkhöz dörzsölődik. Az egyes dolgozóknak megvannak a maguk kedvelt hanghatásai, és repertoárjukon nem változtatnak.

Források

• Révai nagy lexikona XVII. kötet (Sodoma–Tarján). Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1925. 18–19. o.  
• Szegedi Tudományegyetem: Etológia