DearMoon-projekt
A SpaceX holdturista-misszió a SpaceX amerikai űripari cég legújabb vállalkozása, mely során a Holdra, vagy annak közelébe magánszemélyeket kíván juttatni, meglehetősen magas részvételi díjért. A projekt neve: Dear Moon.[1]
Története
2017-ben a SpaceX magán űripari vállalkozás bejelentette, hogy Hold körüli utazás tervez, amelyre már a jelentkezőket is fogadta.[2] A céldátum 2018 lett volna és a Crew Dragon[3] űrhajó szállította volna az utasokat.[4] Ez a terv végül nem valósult meg annak ellenére, hogy a leendő utasok már befizettek az útra. A holdturizmus egy vadonatúj elképzelés, ami teljesen megváltoztatja a magánemberek hozzáállását az űrfejlesztéshez, hiszen önmaguk is megtapasztalhatják hogy, milyen amikor az ember kilép az űrbe. Korábban már, nevezetesen 2001-től, elindult egy folyamat az űrturizmus irányába. Magyar személy is - Charles Simonyi személyében - kipróbálhatta 2007-ben a Szojuz TMA–10 fedélzetén, hogy milyen az űrben tartózkodni. A holdturizmus ennek a programnak a továbbgondolása. Az utolsó Hold-misszió 1972-ben volt, az Apollo-űrprogram keretében az Apollo–17 vitt fel emberek a Holdra,[5] azóta csupán műholdak közelítették meg.
2018. szeptember 17-én a SpaceX bejelentette, hogy Maezava Juszaku személyében megvan az a holdturista, aki részt vesz majd 2023-ban a #dearMoon project-ben.[6] A küldetésben a fejlesztés alatt álló BFR rakéta fog részt venni, útja során a turistákkal megkerüli a Holdat, majd visszatér a Földre.
Jegyzetek
- ↑ #dearMoon (angol nyelven). #dearMoon. (Hozzáférés: 2018. szeptember 28.)
- ↑ András, Kolbert. „Holdutazás: a gazdagok új hobbija”, 2017. március 2. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.) (magyar nyelvű)
- ↑ Személyszállító Dragon változatok elnevezése.
- ↑ Űrvilág.hu - Repíts el a Holdig!. www.urvilag.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
- ↑ Origo. „43 éve jártunk utoljára a Holdon”, www.origo.hu/ (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.) (magyar nyelvű)
- ↑ Űrvilág.hu - Japán milliárdos fizet be a Hold megkerülésére. www.urvilag.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
Források
További információk
- Dear Moon Project, videó