Sonic Youth

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sonic Youth
Sonic Youth live 20050707.jpg
Élő koncert. Stockholm, 2005.
Információk
Eredet USA, New York
Aktív évek 1981-2011
Műfaj Alternatív rock, Experimental rock, Noise rock, No wave
Kiadó Neutral Records, Ecstatic Peace!, Zensor, Blast First, Homestead Records, SST Records, Enigma Records, DGC Records, Sonic Youth Recordings, Interscope Records, Matador Records
Kapcsolódó előadók Nirvana, Dinosaur Jr., Pavement, Mirror/Dash, Chelsea Light Moving, Free Kitten
Tagok
Thurston Moore
Kim Gordon
Lee Ranaldo
Steve Shelley
Korábbi tagok
Bob Bert, Jim O'Rourke

A Sonic Youth együttes weboldala

A Sonic Youth egy amerikai együttes, amit 1981-ben alapítottak New Yorkban. Tagjai: Thurston Moore (gitár/ének), Kim Gordon (basszusgitár/ének), Lee Ranaldo (gitár/ének) és Steve Shelley (dob).

A Sonic Youth története a nyolcvanas évek amerikai underground rockzenéjének egyik meglepő sikersztorija. Míg kortársaik, a Hüsker Dü, vagy az R.E.M. nagyrészt tartották magukat a hagyományos dalforma kereteihez és nem igazán feszegették a határokat, addig a Sonic Youth tagjai a rock’n’roll konvencióit sutba dobva, szabadon kísérletezve alakították ki saját hangjukat. Gyökereiket a Velvet Underground radikális zajkísérletei, a Stooges zabolázatlansága és a New York-i avantgárd művészi közege körül kell keresni. Bár nagyban hatott rájuk a hardcore és a punk is (Moore-ra és Ranaldora állítólag nagyon nagy hatással volt egy Minor Threat koncert; Moore később azt nyilatkozta, hogy az volt a legjobb koncert, amit valaha látott [1]), a Sonic Youth zenéjére mégsem a keménység jellemző, sokkal inkább a bátor kísérletező kedv és a rock eszköztárának radikális újragondolása. Thurston Moore és Lee Ranaldo újszerű gitárjátéka zenekarok tucatjaira volt óriási hatással, a Rolling Stone magazin 2004-ben minden idők 33. és 34. legjobb gitárosának választotta a párost. [2]

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zenekar első EP-je 1982-ben jelent meg a Neutral Recordsnál az Glenn Branca. A Sonic Youth név egyébként egy furcsa szóösszetétel eredménye: az első tag Fred “Sonic” Smithre, az egykori MC5 zenekar legendás gitárosára utal, az utótag pedig egyes reggae előadók példáját követi, akik gyakran vették be a “youth” szócskát a művésznevükbe. A Sonic Youth első lemeze 1983-ban jelent meg Confusion Is Sex címmel. Az album nem keltett különösebb feltűnést, a zenekar második lemeze, az 1985-ben kiadott Bad Moon Rising azonban már elismerő kritikákat kapott az underground sajtóban. Ezen a lemezen a zenekar radikális, disszonáns stílusát hagyományosnak mondható popzenei keretek fogták közre, ami könnyebben befogadhatóvá tette az albumot a Sonic Youth addigi kiadványainál. A lemez címe egyébként utalás a Creedence Clearwater Revival azonos című 1969-es számára.

Nem sokkal később, a Bad Moon Risinggal egy évben megjelentetett Death Valley ’69 kislemez felvételei után lépett be a zenekarba Steve Shelley dobos. A Sonic Youth tagsága azóta nagyjából állandó.

A csúcskorszak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Steve Shelley csatlakozott a zenekarhoz, a Sonic Youth elkészítette pályafutása legjobb, legnagyobb hatású lemezeit. A sort az 1986-ban kiadott EVOL nyitotta, ami már Greg Ginn kultikus kiadójánál, az SST-nél jött ki. A lemez kapcsán a New York Times kritikusa, Robert Palmer azt írta, hogy a Sonic Youth “játssza a legeredetibb gitáralapú zenét Jimi Hendrix óta.” Az EVOL, illetve az egy évvel később kiadott, Philip K. Dick által inspirált Sister néhány dala (leginkább a Schizofrenia) az Amerikában komolyabb népszerűségnek örvendő college rádiók kedvence lett, a zenekar pedig egyre komolyabb hírnevet szerzett. A legkomolyabb kritikai elismerést azonban az 1988-as Daydream Nation című lemez kapta. A Daydream Nationt azóta is a zenekar csúcsművének és az indie rock alapvető jelentőségű mesterművének tartják. A Pitchfork nevű zenei portál a nyolcvanas évek legjobb lemezének választotta az albumot, [3] ami a Quart.hu-n a lehető legmagasabb, A+ osztályzatot kapta [4] és ami 2006-ban a washingtoni Kongresszusi Könyvtár gyűjteményébe is bekerült. Az album nyitó száma, a Teenage Riot a független rockzene egyik himnusza és a zenekar talán legismertebb dala lett.

A kedvező kritikai visszhangot a kilencvenes évek elején a Sonic Youth igyekezett szélesebb körű közönségsikerre váltani. A Daydream Nation körüli kiadói bénázás után a zenekar a Geffen nevű kiadóóriáshoz szerződött, ahol teljeskörű alkotói szabadságot élveztek. Ez az esemény precedensértékű volt az indie rock történetében: bár több, az undergroundból induló amerikai rockzenekar is megpróbálkozott nagykiadónál bizonyítani, elsőként a Sonic Youthnak sikerült ez úgy, hogy közben megőrizte művészi automiáját. Ennek jele volt az 1990-ben kiadott Goo című lemez, ami a Nirvana színrelépése utáni korszakváltás előszelének tekinthető. A dalok minden addiginál dallamosabbak és fókuszáltabbak voltak, néhányat az MTV is műsorára tűzött. Ezt a grunge-os vonalat képviseli a két évvel később kiadott Dirty is.

Ezt az időszakot örökíti meg a Dave Markey által rendezett 1991: The Year Punk Broke című dokumentumfilm, ami a Sonic Youth, a Nirvana, a Dinosaur Jr. a Babes in Toyland, a Ramones, a Gumball és más amerikai alternatív zenekarok európai turnéját követi nyomon.

A kilencvenes évektől napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyolcvanas években kiadott kultikus lemezeknek és az 1991 utáni alterrock-reneszánsznak köszönhetően a Sonic Youth a korszak egyik emblematikus, leginkább meghatározó rockzenekarává nőtte ki magát. A kétezres évek elején rövid időre Jim O’Rourke, kísérleti zenész is csatlakozott a Sonic Youth-hoz, jelenleg pedig Mark Ibold, a Pavement egykori basszusgitárosa számít állandó tagnak. A Sonic Youth 1996-ban fellépett a Sziget fesztiválon. [5]

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]