Siba inu
| Siba | |
 | |
| Fajtagazda ország | Japán |
| Osztályozás | |
| Csoport | V. Spitzek és ősi típusú kutyák |
| Szekció | 5. Ázsiai spitzek és rokon fajták |
| Fajtaleírás | |
| Osztályozó szervezet | FCI |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Siba témájú médiaállományokat. | |
A siba inu japán kutyafajta, a hat eredeti spitz faj közül a legkisebb.[1]
Kistermetű, mozgékony kutya, jól alkalmazkodik a hegyvidéki terephez, ezért eredetileg vadászkutyaként tenyésztették.[1][2] Hasonlít az akitára de kisebb. Egyike azon kevés ősi kutyafajtáknak, amelyek mind a mai napig fennmaradtak.[3]
Elnevezése
Az inu japánul kutyát jelent, de a siba előtag eredete még nem tisztázott. A siba szó jelentése „bozót”, pontosabban olyan fa vagy bokor, mely levelei ősszel vörös színűvé válnak.[4] A legtöbb siba inu szőre vörös színű, árnyalata megegyezik a bokrokéval, ezért sokan úgy gondolják, innen ered az elnevezésük. Mások úgy vélik, magára a bozótosra utal, mivel ezeket a kutyákat ott használták leginkább vadászatra. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egy régi, naganói dialektusban a siba szó „kicsit” jelent, elképzelhető tehát, hogy a termetük után nevezték el őket.[4] Éppen ezért előfordul a „kis, bozóti kutya” fordítás is.[1]
Ismertető
Megjelenése
A sibák testfelépítése zömök, jól fejlett izmaik vannak. A hímek marmagassága 35-42 cm, a nőstényeké 33-41 cm. Mindkét nem esetében az ideális magasság a skála középfoka. Csontozatuk középerős.
Szőrzetük kétrétegű: a fedőszőrzet kemény, érdes tapintású, aljszőrzetük puha és sűrű. Rókásszerű arcukat, fülüket és lábaikat rövid, egyenes szőr borítja. Marjukon a védőszőrzet 4-5 cm, farokszőrzetük valamivel hosszabb. Lehetnek vörös, fekete és sárgásbarna, valamint szezámmag színűek, csontszínű, barnássárga vagy szürke aljszőrzettel.
Vérmérséklete
Általában független természetűek és lehetnek agresszívak. Az agresszív viselkedés a nőstény sibáknál gyakoribb és feltehetőleg összefügg a faj erős zsákmány-ösztönével. A siba inukat legjobb olyan házban tartani, ahol nincsenek egyéb, kistermetű kutyák és kisgyerekek. Sokat számít a korai idomítás. A macskákkal jól kijönnek.[2]
A siba inuk meglehetősen kényes kutyák és szükségesnek érzik önmaguk tisztántartását. Ebből kifolyólag előfordul, hogy a macskákhoz hasonlóan nyalogatják mancsukat, lábukat. Bár általában ügyelnek szőrzetük tisztaságára, mégis imádnak úszni és pocsolyákban játszani. Kényes és büszke természetük miatt a siba kölyköket nem nehéz szobatisztaságra nevelni, sok esetben maguktól válnak azzá. Ha a gazdájuk kiengedi őket az udvarra étkezés és szundikálás után, az már elegendő ahhoz, hogy kialakuljon náluk a szobatisztaság.[5]
Egyedi vonásuk az ún. „siba sikoly”. Amikor kellőképp provokálják őket, vagy úgy érzik, hogy rosszul bánnak velük, a siba inuk magas, éles hangot hallatnak. Akkor is kiadhatják ezt a hangot, ha megörülnek valakinek, például gazdájuk hazaér egy huzamosabb távollét után, vagy egy általuk kedvelt vendég jön látogatóba.[1][6][7]
Eredete
A közelmúltban végzett DNS-kutatások kimutatták, hogy a siba inuk a legősibb spitz fajok közé tartoznak: gyökereik az i.e. 3. századig nyúlnak vissza.[3][8]
Eredetileg kistermetű vadak, mint pl. nyulak és kisebb madarak felveréséhez és vadászatához tenyésztették. Bár mindent megtettek a faj fennmaradása érdekében, a II. világháború alatt szinte teljesen kipusztultak, köszönhetően az élelmiszerhiánynak és a háború utáni kutyabetegség-járványnak.[1]
A háború után született sibák a 3 fennmaradt vérvonal leszármazottai: sinsu siba Nagano prefektúrából, Minu siba Gifu prefektúrából, valamint szan’in siba Tottori és Simane prefektúrákból.[4][9] A sinsu sibák vastag aljszőrzettel rendelkeztek, védőszőrzetük sűrű volt, kistermetűek és vörös színűek voltak. A minu sibáknak hegyes, vastag fülük volt, farkukat pedig szablya alakba hajlítva a hátuk fölött tartották, ellentétben a legtöbb mai siba felkunkorított farkával. A szan’in sibák a szokásosnál nagyobb termetűek voltak, tiszta fekete szőrzetük megkülönböztette őket a modern fekete és sárgásbarna sibáktól.[4] Mikor a japán kutyafajták tanulmányozásának eredménye megszületett a XX. század közepén, a három létező vérvonalat keresztezték és megszületett a ma ismert siba inu faj.[4]
Gondozása
A siba inukat leggyakrabban érintő betegségek az allergia, zöld hályog, szürkehályog, csípőízület diszplázia, szemhéj befelé fordulása és a térdkalács ficam.[10] Összességében azonban a sibák remek genetikai adottságokkal rendelkeznek, ezért a genetikai betegségek náluk sokkal kisebb számban fordulnak elő, mint más kutyafajtáknál.
Ízületeik kivizsgálása ajánlott bizonyos időközönként, bár a legtöbb ilyen jellegű problémát már kölyökkorukban felfedezik. Ha kétéves korukig nem alakul ki ízületi probléma, később már nagy valószínűséggel nem is fog, mivel erre a korra megszilárdul a sibák csontváza. Idővel szemproblémák jelentkezhetnek náluk, ezért nem árt évente egy szemvizsgálatot végeztetni. Ahogy a többi kutyát, a siba inukat is ajánlott naponta sétáltatni.
Élettartama
Átlagos élettartamuk 12-15 év. Hogy hosszú életet éljenek, elengedhetetlenül szükséges a napi testmozgás, különösképpen a séta.[9] A legidősebb ismert siba, Puszuke 26 évesen hunyt el 2011 decemberében, és akkor a világ legöregebb kutyájaként tartották számon.
Szőrzetápolási igénye
Mivel a siba inuk meglehetősen tiszták, szőrzetük kevés ápolást igényel. Szőrük érdes és vízálló, ezért csak ritkán kell őket megfürdetni. Vastag aljszőrzetük a fagypont alatti hőmérséklet ellen is jól védi őket.
Vedlésük azonban okozhat kellemetlenségeket. Évszakok váltásánál vedlenek leginkább, különösen a nyári hónapokban. Ebben az időszakban a rendszeres kefélés elengedhetetlen. Nem tanácsos a sibák bundáját bármilyen formában leborotválni vagy ritkítani, hisz az megvédi őket a hidegtől és a hőségtől is egyaránt.[11]
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Shiba Inu című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- ↑ a b c d e Dog Owners Guide: Shiba Inu. (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.)
- ↑ a b Shiba Inu Breed Standard. American Kennel Club. (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.)
- ↑ a b (2004. május 21.) „Genetic Structure of the Purebred Domestic Dog”. Science 304 (5674), 1160. o. [2014. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1126/science.1097406. PMID 15155949. (Hozzáférés: 2014. február 10.)
- ↑ a b c d e The Total Shiba. Loveland, CO: Alpine Publications (1997). ISBN 1-57779-049-9
- ↑ An Introduction to the Shiba Inu (part 2). (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.)
- ↑ Shiba Inu Traits. [2007. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.)
- ↑ The Misanthropic Shiba. (Hozzáférés: 2007. augusztus 21.)
- ↑ Derr, Mark. „Collie or Pug? Study Finds the Genetic Code”, The New York Times, 2004. május 21.. [2015. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.)
- ↑ a b Shiba Inu Dog Breeds. (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.)
- ↑ Holden, Jacey: An Overview of Health Problems in the Shiba Inu. (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.)
- ↑ Shiba Inu Training - Grooming. [2013. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 1.)