Prémek (heraldika)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A heraldikai prémek a borítások közé tartozó színek csoportját alkotják. A címerpajzs borítására különféle prémek vagy bundabőrök használatosak. A magyar heraldikában csak kivételesen fordulnak elő, az angol, francia, valamint a német és németalföldi heraldikában viszont nagyon gyakoriak és különféle változataik vannak, részben a rokoni heraldika és a szövevényes hűbéri kapcsolatok következtében. Ritkán fordulnak elő Skandináviában és Svájcban, kivételesen a cseh, és magyar heraldikában, a lengyelből teljesen hiányzanak. Nemcsak a mező, hanem a címerábrák színezésére is használják.

Névváltozatok: bundás bőr (Bárczay 59.), szőrme-máz (Nyáry 50.), bundabőr, szőrme (Bertényi, 1993. 23. l.), bőr
fr: fourrure, pannes, en: fur, de: Pelzwerk, heraldisches Pelzwerk, cs: kožešina, la: aluta, pellium
Rövidítések

A prémek jellegzetes mintázattal bírnak, ezért nincs számukra külön vonalkázás sem, mert ennek alapján a színezetlen ábrákon is könnyen felismerhetők. A prémeknek ezért nem kell megfelelniük a heraldikai színtörvénynek sem, azaz fémre, színre és más prémekre is helyezhetők. A hanyatló heraldika korában a prémeket színekkel kezdték festeni, illetve helyettesíteni. Például a nyestet vörössel, a cobolyt feketével, bár eredetileg nem minden vörös és fekete szín volt prém.

A fő prémféleségek a hermelin és az evet. A ritkábbak közül gyakrabban fordul elő a mál. Csak néhány helyi heraldikai rendszerben fordul elő a pillangópikkely és/vagy tollpikkely, és nagyon ritka a coboly és a nyest. John Guillim a prémek között megkülönböztetett egyszínűeket és többszínűeket. Az előbbiek között megemlíti a fehéret (White), egy Lytuite nevű kis fehér bundájú állatot, melyenek nevét Litvánia nevéből vezeti le.[1]

Fő prémek

Kiegészítő prémek

Ritka prémek és bundabőrök

Prémnek tekinthető mintázatok

Természetes prémek

A prémek heraldikai eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bregenz címere kizárólag prémekből áll: mál alapon hermelines cölöp

Az értékes prémek használata a címereken már a heraldika legkorábbi időszakaiban is kimutatható. Például a frankoknál megtalálgató a vidra (de: Fischotterfell) és nyusztprém (de: Marderfell), a burgundok pedig a hódprémet (de: Biberfell) kedvelték. Az angolok is nagyra tartották az állatprémeket, ami hatással volt a címerművészetükre is. A német lovagok heraldikai prémjei a bizánci udvarban a keresztes háborúk alatt megcsodált díszes keleti viseletekre vezethetők vissza. Ezért a prémek nem maradtak csak az öltözék részei, hanem megjelentek a címerpajzsokon is. A prémek alkalmazása a címereken valószínűleg régebbi, mint a heraldikai színeké és talán az uralkodói köpenyek prémbéléseire megy vissza. Az első valódi címerábrázolásnak tartott forráson, Plantagenet Gottfried (†1151) Le Mans-i zománcozott sírtábláján a gróf köpenyén jól kivehető az evetes bélés.

A fekete szín helyett a német heraldikában néha a cobolyprémet használták a pajzsra szögezve, mint például a von Zollern grófok címerénél. Ulrich von Lichtenstein (1200 k.-1275 v. 1276) hermelinprémmel vonta be a pajzsát. Annak ténye, hogy a prémeket már a korai heraldikában is használták, utalhat a színek címertani alkalmazására is. Mivel az eredeti pajzsdíszek szinte mindig prémekből vagy pergamendarabokból készültek, a pajzsok későbbi festése csak az eredeti borítóanyagok bizonyosfajta pótlásának tekinthető. Miként a pajzsok szilárdságának növelése érdekében egykor használatos fémveretek idővel pajzstagolássá és mesteralakká váltak, egyes heraldikusok szerint ugyanígy lett az arany és ezüst fém, valamint a prémek is a heraldikai színek előzménye.

A prémek sajátságos formái és stilizált mintázata különféle feltevésekre adott okot. Ez különösen az evetre érvényes.

A prémek rangjelölő szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Plantagenet Gottfried (1113-1151) halotti táblája

A prémek a ritka és drága anyagok közé tartoztak. Ezért csak a főurak viselték, mégpedig ünnepi öltözékükön. Egyes országokban a drága prémeket csak az arisztokráciának volt joga hordani és rangjelölő szerepe is volt. Németországban (Angliában, Franciaországban stb.) a prémeket (de: Feh) a középkorban csak a nemesség és a főhivatalnokok viselhették. Az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlés rendelete szerint a nemesek hermelint, cobolyt és nyestet, az egyszerű polgárok görényt és rókát, a parasztok csak kecske- és bárányszőrmét hordhattak.

Akkoriban különbséget tettek a vörösprémek (de: Rotwerk), azaz a nyári vagy a vörösesbarna hátrészű prémek, valamint a szürkeprémek és a feketeprémek (de: Grauwerk und Schwarzwerk), azaz a sötétszürke hátrészű prémek között. Ha a háti és hasi részt egymással kombinálták, ez volt a tarkaprém (de: Buntwerk). Önmagában a háti részt szürkeprémnek (de: Kürsch, Grauwerk, Kleingrau, Kleinspalt) hívták. Ha csak prémet (de: Werk) említettek, azon mindig mókusprémet (Eichhörnchen bzw. Feh = evet) értettek. A hamisított prém (de: Feh) főleg fehér vagy kékes színű hermelinből készült. A tarkaprém (de: Buntwerk) a coboly (de Zobel) és a hermelin mellett a középkorban a legértékesebb prémek közé tartozot.

A magyar viseletben a prémek rangszerinti sorrendje Apor Péter alapján nyuszt, nyest, petymet lehetett.[2] Más helyen a nyuszt, hiúz, rókatorok sorrend szerepel.[3] Ebben a felsorolásban a rendi helyzet is visszatükröződött.[4] Apor említi még a főúri öltözékben a rókatorokkal bélelt mentét (11. l.), a rókabőrös süveget (29. l.), a főúri szolgák ünnepi öltözékében a párduc-, tigris-, farkasbőrt (44. l.).[5] A jobbágyokat csak a báránybőr illette meg. Gyakran ezt viselték az egyszerű nemesek is.[6]

Bundabőrök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A prémek általában két, de legfeljebb 3-4 színből állnak. A bundabőr ezzel szemben szélesebb fogalom, mely az alapprémeken kívül magában foglalja a pajzs (esetleg a címerábrák) mindenféle mintázott díszítési módját, mint például a pillangópikkely, a halpikkelyes mintázat, a címersátor medveprémje (a cseh Choryn család címerében), sőt az újabb heraldika méhviaszformáját is. Az angol heraldikában ezenkívül (általában) mindenféle mintázatot prémnek tekintenek, mely kis darabok összetételéből jön létre, mint például a sakkozott és rutázott mintázatot.

Prémek a magyar heraldikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A prémek használata a magyar heraldikában nagyon ritka, de nem teljesen ismeretlen. Mindegyik fő prémféleségre van példa. Különösen a céhes heraldikában, ezen belül a tímároknál és más bőrműveseknél fordulnak elő nagyobb számban, mesterségük jelképeként.

A prémeknek a magyar viseletben is volt rangjelölő szerepe, közte sajátosan magyar prémféleségekkel. Ezért a prémek használata a magyar heraldikától sem lehet idegen és bátran alkalmazhatók akár egyes családok nevének kifejezésére is (Pelle, Czóbel stb.), mint beszélő címer, valamint a régi magyar forrásokban, elsősorban Apor Péternél szereplő sajátos prémféleségek (nyuszt, nyuszthát, nyest, hiúzmál, rókatorok, rókahát,[7] petymet stb.) is felvehető a magyar heraldika eszköztárába. Ezen prémek számára könnyen alkothatunk jellegzetes heraldikai mintázatot.

Apor Péter Metamorphosis című művében a következő jellegzetes prémféleségek fordulnak elő:

nyuszt: Menyétféle állat prémje. Előfordult a magyar főúri viseletben. A 18. század közepéig a coboly a nyuszt megnevezése volt.[8] Valószínűleg ilyen értelemben használta Apor is, ezért nem szükséges külön nyusztprémet létrehozni.

petymet: A Besztercei szójegyzékben (1395 k.) szerepel a pegyvet (variolus: pegueth), mint a szibériai szürke mókus, illetve ennek prémje.[9] Ez tehát az evet megfelelője lehetne. Viszont a petymet, pegymeg, pitymeg, petyveg menyétféle prémes állat is volt, mely Apornál ugyancsak szerepelt a főúri viseletben, az újabb eredetű petymeg pedig cibetmacska-féle (Genella genella), mely ma Európában csak az Ibériai-félszigeten fordul elő. Kétséges, hogy élt-e valaha Erdélyben. Nem szükséges eldöntenünk, hogy Apor petymete mókus- vagy menyétféle (esetleg macskaféle) állat volt-e. A petymet heraldikai mintázata így is könnyen kialakítható az evetből, melynek minden fehér mintáját egy-egy kör alakú folttal díszítjük.

hiúzmál: A hiúz hasi része, a főúri viseletben használt prém.[10] Heraldikai mintázatként zöld alapon jól alkalmazhatók a fehér, lefelé fordított cölöpös hiúzfülek, melyek végén szőrcsomó látható.

rókatorok: A róka torokrésze. A rókaprém különféle részei előfordultak a magyar viseletben (rókatorok, rókahát, rókanyak, rókabőr, rókafarok). Legértékesebb a rókatorok volt, mint a főúri viselet része. Mintázatát megrajzolhatjuk felfelé álló háromszög alakú vörös-fehér stilizált rókafülekkel.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hohenlohe-Waldenburg, K. Fürst von: Das heraldische und dekorative Pelzwerk im Mittelalter. Stuttgart, 1876 (2. kiad.)
  • Bertényi Iván: FOURRURES DANS L'HÉRALDIQUE DU MOYEN AGE HONGROIS. Hungarian Studies 3/1-2 (1987). 31-40. l. Akadémiai Kiadó, Budapest [2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "Finally Upton Preferreth white before blacke, in regard that white is more easily discerned and furthest seene in the Field.
            This colour is most commonly taken in Blazon for the metall Silver, and is termed Argent, wheresoever the same is found, either in Field or Charge. In composition of Armes it is accounted a fault worthy blame to blazon it otherwise; but in doubling of Mantles it is not so taken: for therein it is not understood to be a metall, but the skinne or furre of a little beast called a Lytuite, so named (as I conceive) Lithuania now called Luten a part of Sarmatia, consining upon Polonia. This Furre hath beene heeretofore much used by the antient Matrons of the honourable Citie of London, even by those that were of the chiefest account, who ware the same in a kind of Bonnet called corruptly a Lettice Cappe." (9. l.)
        { One colour alone,
    "Furres doe consist either of { or
        { More colours then one.
    That Furre that consisteth of one colour alone, is White, which in doubling is taken for the Lituits skin, before spoken of, pag.9. (…) Note that this, and all other the examples following thorowout this Chapter (as they are heere placed) must be understood to be doublings or linings of Roabes, or Mantles of State, or other Garments, wherein (according to [Gerard] Leigh) they all have one generall name, and are called Doublings: but in Escocheons they are called by nine proper and severall names. What those Mantels are, shall be shewed hereafter when I shall come to the handling of the second Member of Division before made, pag.7. In the blazoning of Armes, this Colour is evermore tearmed Argent, unlesse it be in the description of the Armes of one that is Reus Læsæ Majestatis: but being a doubling, it is no offense (saith Christine de Pice) to call it White, because therein it is to bee understood only as a Furre or Skinne." (Guillim: A Display of Heraldrie, 10. l.)
  2. "…az téli palást penig, kinek mi volt tehetsége, úgy béreltette ki nyuszttal, ki nyesttel, ki petymettel… A palást úgy volt bérelve, mint akinek rendi volt, mert akkor igen reá vigyáztanak, kit miféle egyet-más illet meg." (Apor 39. l.)
    "Az férfiak azért ezelőtt az nagyja az embereknek pár nyusztos süveget viselt pompára medály rajta, s abból kolcsogtoll állott ki… A közönséges főemberek egyes nyusztos süveget viseltenek; az úrfiak két, három, némelykor négyszerű nyusztfarkas süveget, abban forgó vagy kerecsen, vagy rárótoll volt kétfelé kifordulván, néha összemenvén; némelyek sastollas forgót, de az úrfiak is többire mind egypár ráró- vagy kerecsentollat, aranyból csinált és drágakövekkel megrakott forgóban". (Apor 43. l.)
  3. "Az uraknak, első főrendeknek az pompára való mentéjek hosszú volt, annak nagy hosszú szélyes galléra, hogy majd az háta közepit érte, az karjának felit, elől is az mellye felé jócskán leért. Némelyeknek ezen galléron kívül vagy nyuszt volt vagy hiúz, vagy rókatorok, vagy valami drága bőr; az két ujja úgy fityegett az földig; az mentéje ujja kutyafüles volt…" (Apor 47-48. l.)
  4. "Értem, hogy az nemesasszonyokon kívül nem volt három falusi asszonynak mentéje, azoknak is brassai posztóból, báránybőrrel bérelve s prémezve. Értékes, mind szabad, lófő, darabont, jobbágyembereknek feleségek, leányok, télben zekében, nyárban egy abroszt vagy kendőt kerítvén nyakok körül, úgy mentenek az templomba; gyolcsszokolyának, selyempántlikának híre sem volt közöttük…" (Apor 41-41. l.) "Fekete süveget is igen viseltenek az nagy emberek; selyemből volt az csinálva az nemeseké szép fekete báránygyapjúból; mikor megholt az férfi, olyan süveget vontanak az fejekben…" (Apor 45.)
  5. "Téli kesztyűt ki párducbőrből, ki hiúzbőrből, ki rókabőrből viselt, az nyári kesztyűk híre-helye sem volt…" (Apor 46. l.)
    "Az lovak, amint odafel írám, tollasok voltanak s bokrétások, az lovakon kin oroszlánbőr, kin tigrisbőr, kin párducbőr, kin vízilóbőr (deákul hippopotamusnak hívják és az Nílus-vízben termik)…" (Apor 76. l.)
  6. "Hosszú mentéket is viseltenek az akkori emberek, melyet boér [bojár] mentének híttanak, az urak s főemberek jóféle posztóból, rókabőrrel megbérelve, az nemesemberek veres muszulyból, báránybőrrel bérelve". (Apor 48. l.)
  7. "Az ifjú legényeknek ugyan, mint az uraknak is hosszú mentéjek volt, rendszerént rókaháttal bérelve…" (Apor 50. l.) A rókahát tehát, a rókatorokkal ellentétben, már nem volt az ünnepi öltözék része.
    A rókafarok még ennél is értéktelenebb volt. "…az kocsis és fellejtár… köntösök, akitől mint kitölt, olyat viseltenek, henem az süvegek préme rendszerént rókafark volt". (Apor 68-69. l.)
    "Mindenik religión való papoknak nagy, majd az dereka közepiig lefüggő galléros mentéje vala; az is ki rókatorokkal az gazdagabbaknál, ki rókanyakkal az alábbvalóknál, meg volt prémezve". (Apor 148. l.)

    "[A suba] 1503 és 1559 között majdnem minden ingóságjegyzékben szerepel. Gersei Pethő Margit végrendelete két fekete subáról rendelkezik, egyik nyestbőr, a másik petyvetmál. Nyest subát raboltak el Szentandrási Párisz Mihálytól, Terjék Márta végrendeletében többféle szőrmével bélelt tabitszövet suba szerepel. Ákosházi Sárkány Margit hozományában összesen hat subát említenek: damasztszövet többféle szőrmével, két taft hermelinprémmel vörös és szürke színben, egy aranyszínű hermelinbéléssel és egy fekete bársony hermelinbéléssel.

    A suba egyébként a nemesség minden rétegénél használt ruhanemű volt, értéke természetesen a felhasznált anyagok, különösen a prém értékétől függött. Egy példa arra is van, hogy jobbágyok ingóságai között fordul elő egy nyilván hétköznapibb báránybőr suba (subana agnina)... A subák bélése az értékesebb nyestből (mardurina), hölgymenyétből (hermelina) és petyvetből, az olcsóbb róka (volpina) és bárány (aqnina) subáig terjedt."Bilkei Irén: A zalai köznemesség tárgyi kultúrája, életmódja a 16. századi hiteleshelyi oklevelek alapján. Levéltári Szemle, 2002/1 [1]
  8. TESz I. 453. l.
  9. TESz III. 145. l.
  10. 1627-ben a török követ fehérvári fogadásán "4 tanácsúr és 12 főember, nuszthiúzsubások" vett részt. (R. Várkonyi Ágnes: A rejtőzködő murányi Vénus. Bp. 1989. 40. l.); "Egy hiuz hát béllés" (Vectigal transylvanicum 4. l., M. nyelvtört. I. 203. l.)
    A hiúzprém angol neve lucern volt, melyet néha magára a hiúzra is használtak. Hiúz volt a Worshipful Company of Skinners nevű londoni szűcs céh pajzstartója és sisakdísze is. A "lucern" nevű prémet egykor igen nagyra becsülték.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

borítás, mázak, színek (heraldika), hermelin (heraldika), evet, mál, pillangópikkely, cobolyprém, nyestprém, pikkely