Polgári engedetlenség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Erőszakmentes jogellenes tiltakozási forma, a hatalommal való együttműködés valamilyen fokú nyilvános megtagadása, annak tevékenysége miatt. Célja a hatalom közérdekű tevékenységének megváltoztatása vagy annak javítása.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A polgári engedetlenség eredete a felvilágosodás korához, a kispolgárság tömegeinek kialakulásához és a demokrácia (népuralom) bevezetéséhez kapcsolódik. A demokráciában a közhatalom feladata, hogy védje a nép (polgárság) szabadságát, tulajdonát és biztonságát. Ha a közhatalom nem teljesíti a tőle elvárt feladatokat, a törvényeket a maguk céljaira formálják, vagy ha az sérti a társadalmi igazságosság elvét, például a többség akaratát rákényszeríti egy kisebbségre, akkor a polgároknak jogukban áll rámutatni erre, és ha szükséges, akkor pedig morális joguk ellenállni. A polgári ellenállás támogatói szerint az állampolgároknak kell rámutatniuk a társadalmi igazságtalanságokra. Azonban előfordul, hogy a tiltakozás törvényes módját (a hatalom képviselőjének megkeresése, beadvány írása, tüntetésen való részvétel) figyelmen kívül hagyja a közhatalom. Ilyenkor a polgároknak még a törvények megsértése útján is meg kell tenniük, hogy jobb belátásra ösztönözzék a sokak által tévedhetetlennek tartott közhatalmat, ugyanis a kialakult helyzet lehet olyan rossz, hogy megalkuvásnak számít annak létét elfogadni.

Fokozatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

a) Nem engedélyezett békés tüntetés, tiltakozás a közigazgatás tevékenysége ellen:
tiltott ülősztrájk
tiltott útlezárás
létesítmények, területek önkényes elfoglalása
közigazgatási intézmény rendezvényének megzavarása
b) a közigazgatási törvény, rendelet vagy utasítás megtagadása:
a közpénz befizetésének megtagadása
a katonai szolgálat megtagadása
c) a meglévő közigazgatás és a közintézmények semmibe vétele és helyettük új létrehozása.

Vélemények a polgári engedetlenségről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Henry David Thoreau „A polgári engedetlenség iránti kötelesség” című műve szerint, egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.
  • Mahátma Gandhi szerint a polgári engedetlenség „az ember veleszületett joga, melyet nem lehet feladni az önbecsülés elvesztése nélkül”, de csak akkor szabad élni vele, ha az engedetlenek ezt megelőzően már minden más tiltakozási formát (például tárgyalás, petíció, jogi út) kipróbáltak.
  • John Rawls szerint akkor lehet polgári engedetlenségi akciót kezdeményezni, ha olyan veszélyhelyzet áll fenn, amely ellen már nem lehet a szokásos demokratikus és választásokon alapuló módszerekkel felvenni a harcot.
  • Gene Sharp (1929–, ejtsd: Sharp) szerint, szinte biztos sikert arat az olyan erőszakmentesen végigvitt polgári engedetlenségi akció, amelyhez sokan csatlakoznak.
  • Tokár Géza szerint előfordulhat, hogy az érintett törvény egyszerűen annyira rossz, hogy megalkuvásnak számít még csak a létét is elfogadni.

Gyakorlatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]