Petersen-gráf

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Petersen-gráf
Petersen graph blue.svg
A Petersen-gráf tipikus rajzolási módja

Névadó Julius Petersen
Csúcsok száma 10
Élek száma 15
Sugár 2
Átmérő 2
Kromatikus szám 3
Élkromatikus szám 4
Egyéb 3-reguláris

A Petersen-gráf egy nagyon híres, speciális gráf. Nagyon gyakran bukkan fel a gráfelméletben különféle állítások ellenpéldájaként. 10 csúcsa és 15 éle van. Bár a névadó Julius Petersen, aki 1898-ban konstruálta meg, ezt a gráfot már 12 évvel Petersen munkája előtt 1886-ban felfedezték.[1]

Tartalomjegyzék

A gráf konstrukciója [szerkesztés]

Legyen P=\left\{\ 0,1,2,3,4\right\}\ egy 5 elemű halmaz. Ebből a P\ halmazból kiválasztjuk az összes kételemű részhalmazt. Ezek száma: {{5}\choose{2}}=10. Ezeket a kételemű halmazokat megfeleltetjük a gráf csúcsainak: V = \{ \{0,1\}, \{0, 2\}, \{0, 3\}, \{0, 4\}, \{1, 2 \}, \{1, 3 \}, \{1, 4 \}, \{2, 3 \}, \{2, 4 \}, \{3, 4 \} \}

Akkor van él a gráfban két u, v \in V csúcs között, ha a csúcsoknak megfelelő halmazok diszjunktak.

E = \{ \{u, v\} \in {{V}\choose{2}} : u \cap v = \emptyset \}

Ez a konstrukció természetesen nem csak 5, hanem más számosságok esetén is működik. Átalános esetben az ilymódon konstruált gráfokat Kneser-gráfoknak nevezzük, tehát a Petersen-gráf egy speciális Kneser-gráf: KG(5,2)\ .

Ez a gráf is izomorf a Petersen-gráffal.
Petersen-gráf konstrukciója


Petersen motivációja [szerkesztés]

A négyszín-sejtés egy ekvivalens alakja, hogy tetszőleges kétszeresen élösszefüggő, 3-reguláris síkgráf élhalmaza három teljes párosításra bontható. Petersen a fenti példával megmutatta, hogy a síkbarajzolhatóság feltétele nem hagyható el. Bebizonyította viszont azt a gyengébb állítást, hogy minden kétszeresen élösszefüggő, 3-reguláris síkgráfban van teljes párosítás.

Hamilton-út és Hamilton-kör [szerkesztés]

A Petersen-gráf csúcstranzitív, van benne Hamilton-út, de nincs Hamilton-kör.

Színezhetőség [szerkesztés]

A Petersen gráf kromatikus száma 3

A Petersen gráf 3 színnel színezhető, tehát kromatikus száma 3.

Hivatkozások [szerkesztés]

  1. A. B. Kempe (1886.). „A memoir on the theory of mathematical form”. Philosophical Transactions of the Royal Society of London 177, 1–70. o.