Pesthy István
Pesthy István | |
Született | 1906. augusztus 18. Déva |
Elhunyt | 1972. február 2. (65 évesen) Budapest |
Beceneve | Pesthy Pista |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (6/3-1-21/22)[1][2] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Koronczói Pesthy István (Déva, 1906. augusztus 18. – Budapest, 1972. február 2.) orvos, szájsebész, fogszakorvos, politikai karikatúra-rajzoló.
Élete
Pesthy Mihály (1864–1930) és Thinagel Szerafin (1880–1956) gyermeke. A fővárosában és Debrecenben végezte felsőfokú orvosi tanulmányait, 1936-tól fogva 1972-ben bekövetkező haláláig a Budapesti Tudományegyetem Fogászati, Sebészeti, később a Szájsebészeti Klinikán volt orvos. Legelső rajzait fiatalon készítette, 16 évesen már több meg is jelent. A Horthy-korszakban különböző periodikák ismert karikaturistája volt, egy időben Falus néven alkotott. 1942 és 1944 között a 8 órai Újság alkalmazta, ekkortájt két éven keresztül a Haruspex című orvosi vicclap szerkesztője volt, 1944-ben a 9 számot megélő Pesti Posta c. élclap jelent meg az ő szerkesztésében. A nyilas rémuralom idején a lapot betiltották, Pesthyt a Gestapo letartóztatta, és a Kis Majestic szállóban kínozták.[3] A háborút követően ismét praktizált, 1972-ben hunyt el.
A Farkasréti temetőben nyugszik, sírkövét Búza Barna készítette el (6/3-as parcellájában 1-21/22-es sírhely).[4]
Jegyzetek
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Gábori 1991, 121-122. o.
- ↑ Pesthy István síremléke. kozterkep.hu. (Hozzáférés: 2015. július 30.)
Források
- Pesthy István. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2015. július 30.)
- Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. Bp., Tarsoly Kiadó, 2001. 225. o.
- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.
- Gabori, George. Amikor elszabadult a gonosz, ford. Halász Zoltán, Magyar Világ Kiadó (1991). ISBN 9637815341
További információk
- Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Bp., Makkabi, 2001.
- Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848-2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt., 2008.
- Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1981.
- Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének . . . évi jelentése. Bp., 1940-1943.
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
- Salamon Henrik: A magyar stomatologia (fogászat) története (Bp., 1942);
- Huszár György: P. I. (Fogorv. Szemle, 1972).