Oximoron

Az oximoron (jelentése elmés-ostoba) retorikai-stilisztikai gondolatalakzat, amely egymást kizáró, egymásnak ellentmondó fogalmakat foglal szoros gondolati egységbe. Általában jelzős szerkezetben jelenik meg mint ellentét a jelző és a jelzett szó között, de gyakorta ellentétes fogalmak összekapcsolásaként is. Köznyelvi példák: élő halott, rettentő jó, halk sikoly, békehaderő, objektív vélemény stb. Irodalmi példák:

"Fejem fölé a csillagok jeges tüzet kavarnak"

(Pilinszky János: Téli ég alatt);

"…hogy szeretlek, te édes mostoha!"

(József Attila: Óda);

"Ki játszott rajtam néhány dallamot,

Ábrándjait a boldog szenvedésnek…"

(Juhász Gyula: Egy hangszer voltam…)

Az oximoron sajátságos jellegénél fogva igen alkalmas tömör irónia megfogalmazására. A megfelelően humoros, önellentmondásra épülő szövegkörnyezetben a kifejezni kívánt ellentmondást hangsúlyozó oximoronként jelenítünk meg egyes hétköznapi fogalmakat, úgymint: „gyengéd erőszak”, „rugalmas adóellenőr”, „tündéri boszorka” stb. Gyakran azonban éppen ellenkezőleg, a „hivatalos” tudálékosság eszközeként jelenik meg (pl. „objektív vélemény”).

Kapcsolódó fogalom: paradoxon.