Nagy Ivett
Ezt a lapot törlésre jelölték.
Erről a lapról egy szerkesztő törlési megbeszélést kezdeményezett, mert úgy találta, hogy nem való a Wikipédiába (például azért, mert a tárgya nem eléggé nevezetes). A megbeszélés a törlésre javasolt lapok oldalán folyik. Ha részt kívánsz venni a megbeszélésben, nem tartod indokoltnak a jelölést, vagy megjegyzést szeretnél tenni, az alábbi lapra írj: Kérjük, a törlési megbeszélés ideje alatt ne nevezd át a lapot, mert az kaotikus helyzetet eredményez. Átnevezési javaslatodat is a törlési megbeszéléshez írd megjegyzésként.
|
Nagy Ivett | |
Született | nem ismert Békés[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (–2004) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Nagy Ivett (Békés, ?) hegedűművész és -tanár.
Életrajza
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2004-ben szerzett kitüntetéses hegedűművészi diplomát Szabadi Vilmos növendékeként.[2] 2005–2016 között Székesfehérváron a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskolában oktatott, ahol tanszakvezetői feladatokat is ellátott, 2016–2018 között Budapesten az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola tanára volt.[3]
Számos hazai és külföldi mesterkurzuson vett részt: Halász Ferenc, Ruha István, Michael Frischenschlager, Sebestyén Katalin, Schiffer Ervin, Kovács Dénes, Igor Ozim, Varga Tibor, Zsigmondy Dénes, Edward Zienkowski, Soh Tomotada, Sherban Lupu.
A békési zeneiskola másodikos tanulójaként már 1990-ben bejutott az Országos Koncz János hegedűverseny döntőjébe, ahol jutalmat kapott.[4] 1992-ben ugyanezen a versenyen kiemelt I. díjat nyert,[5] ezen kívül számos egyéb díjban, különdíjban, ösztöndíjban részesült itthon és külföldön.[forrás?] A Jeunesses Országos Vezetőségének tagjaként már középiskolás korától rendszeresen adott szólókoncerteket. Felvételeket készített a Magyar Rádióban és Televízióban, és élő szólóestet adott a Magyar Rádió Márványtermében. Szóló- és kamarakoncerteken szerepelt itthon, Európában és Japánban. Fellépett olyan partnerekkel, mint Szabadi Vilmos hegedűművész, Ella István orgonaművész, valamint Kesselyák Gergely és Gál Tamás vezényletével szólistaként.[6]
2010–ben a bécsi Johann Sebastian Bach Musikschule (JSBM) kulturális csereprogramjának keretében nyert ösztöndíjat Ucunomijába, Japánba, egyéves tanári és művészi tevékenységre.[2] 2017-ben megalapította a „Duo Vive” kamaraegyüttest. 2019-ben létrehozta a StopConcert komolyzenei projektet.[3]
2021-ben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Doktori Iskola első éves doktorandusz hallgatója.[3]
Jegyzetek
- ↑ https://www.beol.hu/bekes/kultura-bekes/hegedulni-tanitotta-a-japanokat-majd-ertuk-jatszott-375290/
- ↑ a b Zsohár Melinda (2011. április 16.). „Talpa alatt rengett a föld”. Fejér Megyei Hírlap 56 (89), 12. o.
- ↑ a b c II. Doktorandusz hangverseny. potenton.hu, 2021. március 22.
- ↑ (1990. január 9.) „A békési Nagy Ivett egy döntőben”. Békés Megyei Népújság 45 (7), 4. o.
- ↑ F. Pálfy Zsuzsa (1992. április 9.). „Vonósok a végeken”. Békés Megyei Hírlap 47 (85), 4. o.
- ↑ Nagy Ivett ad koncertet Békéscsabán. bekesmatrix.hu, 2012. március 3.
Források
- Nagy Ivett ad koncertet Békéscsabán. bekesmatrix.hu, 2012. március 3.
- II. Doktorandusz hangverseny. potenton.hu, 2021. március 22.
További információk
- Hegedülni tanította a japánokat, majd értük játszott, 2011. május 5. (Hozzáférés: 2021. május 21.)