Magyar Szocialista Párt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(MSzP szócikkből átirányítva)
Magyar Szocialista Párt

Mszp logo.png
Adatok
Elnök Tóbiás József[1]
Elnökhelyettes Gőgös Zoltán
Alelnök Lukács Zoltán
Márton Roland
Ujhelyi István
Frakcióvezető Tóbiás József[2]

Alapítva 1989. október 9.
Elődpárt MSZMP
Székház 1066 Budapest, Jókai u. 6.
Ifjúsági tagozat Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom

Ideológia szociáldemokrácia
Politikai elhelyezkedés balközép
Parlamenti jelenlét 1990 óta
Nemzetközi szövetségek Szocialista Internacionálé
EP-frakció Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D)
Hivatalos színei vörös, zöld

Magyarország politikai élete
Weboldala

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi szociáldemokrata párt[3], 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) utolsó kongresszusán, annak jogutódjaként. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az MSZP korábbi logója

1989. október 7-én alakult jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIV., egyben a Magyar Szocialista Párt I. kongresszusán, ahol többek között döntöttek a párt nevében addig szereplő „Munkás” szó elhagyásáról is. Az 1990. évi első szabad választás óta a többpárti országgyűlés egyik parlamenti pártja.

Az 1990-es szabad választás eredményeképpen ellenzékbe szorult. Az 1994–1998-as és 2002–2006-os ciklusban illetve 2006–2008 között koalícióban kormányzott a Szabad Demokraták Szövetségével, véleményük szerint szociáldemokrata-szociálliberális politikát megvalósítva[4]. 2008. május 1-jétől 2010 májusáig egyedüli pártként, kisebbségben kormányozta az országot az SZDSZ hallgatólagos, majd Gyurcsány Ferenc távozása után nyílt külső támogatásával.

A Magyar Szocialista Párt a nemzetközi szocialista–szociáldemokrata mozgalom része, tagja a Szocialista Internacionálénak és az Európai Szocialisták Pártjának, ezek vezető testületeiben is képviselteti magát. Így például a 2012 augusztusi fokvárosi kongresszuson Mesterházy Attila MSZP elnököt ismét a Szocialista Internacionálé egyik alelnökévé választották[5], míg az Európai Szocialisták Pártja nőszervezetének vezetője 2004 óta Gurmai Zita. Az MSZP együttműködik más szocialista–szociáldemokrata pártokkal, különösen az Európai Unión belül. A párt egyik alapítványa, a Szabad Sajtó Alapítvány birtokolja a Népszabadság Zrt. részvényeinek 26,5%-át, és más sajtótermékekben is rendelkezik tulajdonnal.

Az MSZP nagygyűlése a Hősök terén - 2006.04.01

A 2006-os választásra az MSZP külön kampánydalt íratott, melyet Berkes Gábor és Geszti Péter szereztek. A szám minden választási gyűlés, találkozó, illetve kampányfellépés végén felcsendült, azóta ritkábban, de még mindig használatban van. A 2010-es választásra elkészült a dalnak egy nem hivatalos módosított változata, mely az MSZP népszerűtlen kormányzását mérsékelt önkritikával illeti, egyúttal felhívja a figyelmet a párt szerintük nyugodt stílusára.

A 2010-es választáson a párt 59 képviselői helyet szerezve az Országgyűlésben ismét ellenzékbe szorult a képviselői helyek több mint kétharmadát megszerző Fidesz–KDNP szövetséggel szemben.

Szili Katalin, az MSZP egyik prominens politikusa, miután próbálkozása az MSZP politikai irányvonalának megváltoztatására sikertelennek bizonyult (ezen cél miatt még az Országgyűlési elnöki pozíciójáról is lemondott 2009 nyarán) 2010. október 4-én kilépett a pártból és annak frakciójából is, emellett saját pártot alapított Szociális Unió néven. Parlamenti mandátumát (amit az MSZP Baranya megyei listáján szerzett) azonban nem adta vissza, így az Országházban hivatalosan független képviselőként politizál tovább.[6]

2011. október 22-én több hónapon át húzódó belső vita lezárásaként a Demokratikus Koalíció Platform Gyurcsány Ferenc vezetésével kivált a pártból[7] és Demokratikus Koalíció néven új pártot alapított a néhány hónappal korábban pár Gyurcsány- és szakadáspárti (korábbi) szocialista aktivista által bejegyzett Demokrata Párt átalakításával (amit egyébként pontosan ennek reményében alapítottak). Az országgyűlésben Gyurcsányhoz még kilenc szocialista képviselő csatlakozott, amivel önálló frakció alapítására is lehetőség lesz, legkorábban fél évvel az MSZP-frakcióból való távozás után – amennyiben a parlament nem módosítja 4/5-ös többséggel a házszabály erre vonatkozó részét. Az MSZP képviselőinek száma a választás utáni 59-ről – a pártból való távozások és pártszakadás okán 48 főre csökkent, de továbbra is a legnagyobb ellenzéki frakció.

A párt szervezeti felépítésének jellemzője, hogy a nagy önállósággal rendelkező helyi szervezetek és területi szövetségek mellett az egymástól kissé eltérő, de a párt arculatába beleillő politikai irányzatokat képviselő platformok és szakmai vagy élethelyzetbeli közösségeket alkotó tagozatok is működnek.

Magyarországnak eddig négy MSZP-s miniszterelnöke volt. 1994-től 1998-ig Horn Gyula, 2002-től 2004-ig Medgyessy Péter, 2004-től 2009-ig Gyurcsány Ferenc, 2009-től 2010-ig pedig Bajnai Gordon. Ők összesen három parlamenti ciklusban, 12 éven át irányították az országot. Közülük Medgyessy és Bajnai pártonkívüliként töltötte be a tisztséget (bár Medgyessy 1989 előtt tagja volt az MSZMP-nek). Az MSZP 1990-től 1994-ig ellenzéki középpártként működött, 1998-tól 2002-ig a legtöbb képviselővel rendelkező ellenzéki párt volt és 2010 óta ismét ezt a szerepet tölti be. Mesterházy Attila a hetedik elnökként vezeti a pártot 2010-től, akit a párt kongresszusa 2012 márciusában újraválasztott Szanyi Tiborral szemben.

2014. január 14-én több más szervezettel együtt az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás” lett a hasonló nevű Összefogás Párt miatt. A szövetség célja a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson a Fidesz leváltása volt, ez azonban nem sikerült. A Kormányváltók listavezetője, egyben miniszterelnök-jelöltje az MSZP, mint a legnagyobb ellenzéki erő pártelnöke, Mesterházy Attila volt. Az MSZP a közös listáról 29 képviselői mandátumot szerzett.

Időközben kiderült, hogy a párt 2010 előtt keletkezett tartozásai 2014-ben mintegy kétmilliárd forintot tesznek ki, amit részletekben törlesztenek.[8][9] A hitelek visszafizetése miatti teher csökkentése érdekében a párt vezetése több befektetővel is tárgyalásokat folytat a Jókai utcai székház eladásáról.[10]

A 2014-es európai parlamenti választáson a párt ismét önállóan indult és 10,92%-os szavazati aránnyal két képviselőt tudott az Európai Parlamentbe küldeni, Szanyi Tibort és Ujhelyi Istvánt.[11]

A 2014-es országgyűlési és európai parlamenti választások gyenge eredménye miatt május 25-én a teljes elnökség felajánlotta a lemondását.[12] Bár a lemondás elfogadásáról a május 31-i választmányi gyűlésen döntöttek volna, május 28-án Mesterházy már kérte, hogy fogadják el a lemondását,[13] május 29-én pedig már sajtótájékoztatón jelentette be a lemondását minden pártbeli vezetői tisztségéről.[14] A május 31-i ülésen Botka László választmányi elnököt és Szeged polgármesterét választották meg ideiglenes pártelnöknek a július 19-re összehívott tisztújító kongresszusig, miután Botka kikötötte, hogy csak átmenetileg hajlandó a párt vezetője lenni.[15] A megtartott kongresszuson az egyetlen indulót, Tóbiás Józsefet fölényes többséggel választották meg a párt elnökének, a párt elnökhelyettese Gőgös Zoltán agrárpolitikus lett, valamint három alelnököt is megválasztottak Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Márton Roland székesfehérvári MSZP-elnök és Ujhelyi István EP képviselő személyében. Az ideiglenes elnök Botka Lászlót ismételten az országos választmány elnökének választották meg.[16]

2014. szeptember 13-án bizalomhiányra hivatkozva lemondott tisztségéről Velez Árpád pártigazgató,[17] aki egy korábban nyilvánosságra került hangfelvételen bírálta a pártot, melynek vezetői a kormányzás idején sem tudták megfelelő pozícióba helyezni a saját embereiket.[18]

A párt elnökei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Horn Gyula, 1990 és 1998 között vezette a pártot, közben 1994 és 1998 között miniszterelnök is volt
Név hivatal kezdete hivatal vége
A Magyar Szocialista Párt elnökei
Nyers Rezső 1989. október 9. 1990. május 27.
Horn Gyula 1990. május 27. 1998. szeptember 5.
Kovács László 1998. szeptember 5. 2004. október 16.
Hiller István 2004. október 16. 2007. február 24.
Gyurcsány Ferenc 2007. február 24. 2009. április 5.
Lendvai Ildikó 2009. április 5. 2010. július 10.
Mesterházy Attila 2010. július 10. 2014. május 31.
Botka László
Ideiglenes elnök
2014. május 31. 2014. július 19.
Tóbiás József 2014. július 19. hivatalban

Választási eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Országgyűlési választások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Választás Szavazatok száma
(I. forduló)
Szavazatok aránya
(I. forduló)
Szavazatok száma
(II. forduló)
Szavazatok aránya
(II. forduló)
Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
1990-es 534 898 10,89% 216 496 6,35% 33 8,55% ellenzék
1994-es 1 781 867 32,99% 1 935 719 45,16% 209 54,15% kormánypárt
1998-as 1 445 909 32,25% 192 640 39,84% 134 34,72% ellenzék
2002-es 2 361 997 42,05% 2 011 820 45,77% 178 46,11% kormánypárt
2006-os 2 336 705 43,21% 1 510 358 46,63% 190 49,22% kormánypárt
2010-es 990 428 19,30% 326 323 28,32% 59 15,28% ellenzék
2014-es 29 14,57% ellenzék

Megjegyzések:

Európai parlamenti választás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Választás Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Európai parlamenti csoport Európai parlamenti alcsoport
2004-es 1 054 921 34,30% 9 Európai Szocialisták Pártja (PES) Európai Szocialisták Pártja (PES)
2009-es 503 140 17,37% 4 Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D)
2014-es 252 751 10,90% 2 Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D)

Országos platformok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párt alapszabálya szerint „a platform a párt egyes tagjainak politikai nézetközösségen alapuló, a párt programjának, irányvonalának bizonyos elemeit érintően önálló, másoktól eltérő véleménnyel rendelkező nyilvános csoportja”.[19] Országos platform az, amelyhez legalább 300 olyan párttag csatlakozott, aki nem tagja más platformnak, továbbá amelynek az MSZP Választmánya megadta az országos minősítést.


Az MSZP-n belül hat országos platform működik azt követően, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform vezetősége és tagjainak nagy része 2011. október 22-én kilépett az MSZP-ből, és az év elején létrehozott Demokrata Pártba belépve, annak nevét Demokratikus Koalícióra változtatva folytatják tevékenységüket. Az MSZP Országos Választmánya ezután kimondta a Gyurcsány-platform megszűnését.

Név Vezető Honlap
Baloldali Tömörülés Platform Kiss Péter [3]
Ésszerűség és Felelősség Platform Kertész Krisztián [4] [5]
Harmadik Hullám Platform Bárány Balázs [6]
Népi Platform Fekete Zoltán [7]
Szocialista Platform Baja Ferenc[20] [8]
Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform Hiller István [9]

Tagozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az MSZP országos központja Budapesten, a Jókai utcában

A párt alapszabálya szerint „a tagozat olyan nyitott szerveződés, amely fórumot teremt a párttagok és nem párttagok elsősorban szakmai véleménynyilvánítására. Tagozat helyi, területi vagy országos jelleggel működhet, az országos tagozat elismeréséről a választmány dönt”. Az országos tagozatok a következők:[21]

Név Elnök Elnökhelyettes vagy Alelnök
Agrár- és Vidékpolitikai Tagozat Fekete Ferenc
Biztonságpolitikai Tagozat Orgovány István
Egészségügyi és Szociális Tagozat Gerő Gábor
Fogyasztóvédelmi és Életminőség Tagozat betöltetlen Gúr Roland
Energetikai Tagozat Podolák György
Európa-politikai Tagozat Szanyi Tibor Kispál Tibor
Határon Túli Magyarok Tagozata Práth Gyula
Infrastruktúra és Területfejlesztési Tagozat Balogh Imre
Ifjúsági Tagozat Brantmüller László Gőgös Enikő és Oroszvári Péter
Internet- és Infokommunikációs Tagozat Baja Ferenc
Környezetvédelmi Tagozat Bódás Sándor Bánsági György és Gulyás Mihály
Közgazdasági Tagozat Szekeres Imre
Kül- és Nemzetpolitikai Tagozat Tabajdi Csaba
Munkás és Érdekképviseleti Tagozat Szabadkai János Andó Miklós, Kelemen Béla és Komjáthi Imre
Munkaügyi és Foglalkoztatáspolitikai Tagozat Gúr Nándor Kiss Ferenc és Sós Tamás
Kulturális és Közművelődési Tagozat Borbáth Erika Bródy Gábor, Horváth György és Mirkóczki Zita
Művésztagozat
Nemzeti Fejlesztési Tagozat Harangozó Gábor
Nőtagozat Gurmai Zita Boros Vilma, Havas Szófia, Iván Mihályné és Kovács Lajosné
Nyugdíjas Tagozat Villám József
Pedagógus Tagozat
Roma Tagozat Balogh Artúr Bogdán János, Ábri Ferenc, Kalányos Ferenc és Kiss Andrea
Sajtótagozat Török Zsolt
Sporttagozat Vincze Géza Király György
Tudományos, Innovációs és Felsőoktatási Tagozat Katona Tamás Révész Márta

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. [1]
  2. [2]
  3. http://mszp.hu/bemutatkozas
  4. Gyurcsány: az MSZP politikája nem neoliberális
  5. Ismét a Szocintern alelnökévé választották Mesterházy Attilát
  6. Szili Katalin kilépett az MSZP-frakcióból, index, 2010. október 4.
  7. A Választmányi ülés döntése, mszp.hu, 2011. október 22.
  8. Nem zárolták az MSZP számláját, de nehéz helyzetben a párt. atv.hu, 2014. április 22. (Hozzáférés: 2014. április 22.)
  9. Dull Szabolcs: Gyurcsányt hibáztatják az eladósodásért a szocialisták. origo.hu, 2014. április 22. (Hozzáférés: 2014. április 22.)
  10. Saját jele lehet az MSZP veszte. mno.hu, 2014. augusztus 30. (Hozzáférés: 2014. augusztus 30.)
  11. Tájékoztató adatok az Európai Parlamenti választás összesített eredményéről valasztas.hu
  12. Lemondott Mesterházy és az MSZP elnöksége. index.hu, 2014. május 26. (Hozzáférés: 2014. május 26.)
  13. Mesterházy kéri, hogy fogadják el a lemondását Origo, 2014. május 28.
  14. Mesterházy Attila mindenről lemondott Origo, 2014. május 29.
  15. Botka László lesz az MSZP ideiglenes vezetője Origo, 2014. május 31.
  16. Tóbiás József az MSZP elnöke hirado.hu, 2014. július 19.
  17. Spirk József: Lemondott az MSZP pártigazgatója. index.hu, 2014. szeptember 14. (Hozzáférés: 2014. szeptember 15.)
  18. haszanz: Az MSZP pártigazgatójáról is kikerült egy titkos hangfelvétel. 444.hu, 2014. március 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 15.)
  19. Alapszabály 35. §
  20. A nagy visszatérés? - Baja Ferenc vezetésével bontott ismét zászlót az MSZP Szocialista Platformja
  21. Az MSZP tagozatai

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz MSZP témájú médiaállományokat.