Locator/Identifier Separation Protocol

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Internet Protocol (IP) által használt jelenlegi címzési architektúrában az IP-címnek két különálló funkciója van:

  • végponti címzési azonosítóként egyértelműen azonosít egy hálózati interfészt a helyi hálózati címzési kontextuson belül
  • az útválasztás során („lokátor vagy helymeghatározó funkció”) segít meghatározni, hogy egy hálózati interfész merre található a nagyobb, útválasztási kontextusban.

Több javaslat született a két funkció elválasztására, mivel ez lehetővé tenné az internet jobb skálázhatóságát. Ilyenek a Locator/Identifier Separation Protocol és a GSE/8+8 mint hálózat-alapú megoldások, valamint a SHIM6 és a HIP mint ügyfélalapú megoldások.

A Locator/Identifier Separation Protocol szerint a hálózati elemek (routerek) felelősek az végpont-azonosítók – end-point-indentifiers (EID) – és a helymeghatározók – route locators (RLOC) – közötti összerendelés elvégzéséért, és ez a folyamat láthatatlan az internetes végpontok számára.

A LISP előnyei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Olcsó multihoming BGP, AS és PI használata nélkül
  • Átjárás az IP-címcsaládok között, például: IPv6-IPv6 között IPv4-en keresztül vagy IPv4-IPv4 között IPv6-on keresztül

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]