Lembitu

	Lembitu
	Suure-Jaani függetlenségi háború emlékműve. Az észt történetírás a német keresztesek hódítása elleni harcot szívesen tekintik észt szabadságharcnak.
Született	12. század
Elhunyt	1217. szeptember 21.; Viljandi
Foglalkozása	katona
Halál oka	bevetésben esett el
	Sablon • Wikidata • Segítség

Nem tévesztendő össze a következővel: EML Lembit.

Lembitu, másképpen: Lembit (?, 12. század – Viljandi, 1217. szeptember 21.) észt vezér Sakala megyéből, a 13. század elején a német livóniai kardtestvéreknek az észt földek meghódításának elleni harcok katonai vezetője. Ő az egyetlen keresztes háborúk előtti észt uralkodó, akiről életrajzi adatok is ismeretesek (csak Henrik Livónia krónikája említi). ^[1]

Lembitu, latinul Lambite, Lembito vagy Lembitus néven is emlegetnek, először 1211-ben említik a krónikák. A Lembitu vezette csapatok elpusztítottak egy csapat misszionáriust a történelmi észt Sakala (Sackalia) megyében^[2], és Pszkovig^[3] fosztogattak, az akkori Novgorodi Köztársaság városáig. 1215-ben Lembitu Lehola (Leal) erődjét (amely a mai Suure-Jaani(wd) város közelében található) elfoglalták a németek^[4] és Lembitu fogságba esett. 1217-ben szabadult.

Lembitu megpróbálta egyesíteni az észteket, hogy ellenálljon a német hódításnak. Sikerült egy 6000 fős észt hadsereget összeállítania különböző megyékből^[5], de 1217 szeptemberében, a Máté-napi csatában elesett. ^[6]^[7]

A hatalom címe és foka[szerkesztés]

Az egyetlen írott életrajzi adat Lembitről Henrik Livónia Krónikájából származik, ahol "idősebb" és "princeps ac senior perfidus Lembitus" ("megbízhatatlan herceg és idősebb Lembitu") néven írják le. Egy másik helyen a krónika a „Lambito et Meme, seniores de Sackale”-ról (Lembuto és Meme, Sakala vénjei) beszél, azaz nem Lembitu volt a megye egyetlen véne, ami kizárja, hogy Lembitu „Sakala királya” vagy "véne" címének bizonyos értelmezéseit. A modern régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy Sakala királyság volt. ^[8]

Lembitu koponyájának kutatása Lengyelországban[szerkesztés]

A pletykák szerint Lembitu koponyája egy lengyel múzeumban lehet. Az 1970-es években az Észtországba látogató lengyel diákok egy csoportja egy „észt király” koponyájának otthont adó múzeumról beszélt „Rex Estorum” leírással. 2017-ben Észtország és Lengyelország elkezdte keresni ezt a koponyát, de ez időigényes folyamat volt, mivel az országban több mint 5000 múzeum van. ^[9]

Jegyzetek[szerkesztés]

↑ Miljan, Toivo. Historical Dictionary of Estonia. Scarecrow Press (2004). ISBN 978-0-8108-4904-4
↑ Henrik Livónia krónikája XV:9 Miután a németek visszatértek Rigába expedíciójukról, a püspök elküldte papját, Salomont az észtekhez Saccaliába. Szolgálnia kellett nekik az Ige hirdetésével és a keresztség szentségének ünneplésével, amelyről már régen megesküdtek, hogy megkapják. Salomon Fellin erődjébe érkezett, és néhányan fogadták. Szájból és nem szívből jövő üdvözlettel üdvözölték, ahogyan Júdás is az Urat. Az üdvösség üzenetét hirdette nekik, és néhányukat megkeresztelte. De a szakkáliaiak és az unganiak, hallva az orosz hadseregről Észtországban, sereget gyűjtöttek minden tartományukból. Salamon pap, amikor meghallotta az összejövetelüket, népével kiment az erődből, és azt tervezte, hogy visszatér Livóniába. Lembit azonban magával vitt sok észt Saccaliába és követte a papot. Éjszaka megtalálta Salomont, és megölte őt és tolmácsait, Theodorikot, Fülöpöt és néhány másikat. Mindannyian megadták magukat Krisztus hitének, és reményeink szerint a mártírok társaságába kerültek. Ez a Fülöp litván származású volt, a püspöki udvarban nevelkedett, és annyira hűséges lett, hogy tolmácsnak küldték a többiek tanítására. Mivel a mártíromság részesévé tették, így kiérdemelte az örök nyugalom áldását.
↑ Henrik Livónia krónikája XV:10 Ezeknek az embereknek [l. XV:9 fejezet] a meggyilkolása után Lembit visszatért a seregéhez. Míg az oroszok Észtországban tartózkodtak, az észtek eközben Oroszországba mentek, és Pszkov városába lépve [február 22-én] elkezdték gyilkolni az embereket. Ám lárma támadt, ezért hirtelen elmenekültek az oroszok elől, és visszatértek Unganniába a zsákmánnyal és néhány fogollyal. ...
↑ Henrik Livónia krónikája XVIII:7 Amikor az expedíció után kipihenték kimerültségüket, és ők is, lovaik is megújultak, a nagyböjtben újabb expedíciót rendeltek el. A rigaiak elmentek a Milícia Testvéreivel [Kardtestvérek], és magukkal hívták a livónokat és a letteket. Bementek Saccaliába, hátrahagyva Fellin erődjét. Kifosztották az egész földet körös-körül, mígnem egy pillanatra összegyűltek Lembit erődjénél, amelyet Leolének hívnak. Az erődítményben tartózkodó észtek bátran vonultak az előcsapatok ellen. A betolakodók némileg megdöbbentek, de egyetlen csoportba tömörültek, és várták embereik érkezését. A következő és a harmadik napon a hadsereg megtámadta az erődöt. Egy rakás fát halmoztak a palánkra, és felgyújtották. Felégették a földből és fából készült palánkot, és ahogy a tűz fokozatosan terjedt, közeledett a magasabb sáncokhoz. Az erődben tartózkodók látva a tűz által felemésztett palánkot, és attól tartva, hogy ezzel elfoglalják az erődöt, pénzt ígértek, ha a katonaság elhagyja az erődöt. A németek azonban kijelentették, hogy semmit sem akarnak az észtektől, csak azt, hogy megkeresztelkedjenek, és az igazi Béketeremtővel megbékülve testvéreikké váljanak ezen és az eljövendő világon. Az észtek utálták ezt a kilátást, és féltek a németek kezébe adni magukat. A livóniaiak és lettek és az egész sereg feltáplálták a tüzet, halállal és hamvasztással fenyegették meg őket. Az észtek, most, hogy a palánkot elvesztették, attól tartottak, hogy megölik őket, és alázatosan kegyelemért könyörögtek. Elhagyták az erődöt, és megígérték, hogy megkeresztelkednek. Ott volt Stric János pap és Otto, a Milícia Testvéreinek papja. A legárulóbb ember, Lembit megkeresztelkedett, csakúgy, mint a többiek, férfiak, nők és gyerekek, akik az erődben tartózkodtak. Megígérték, hogy mindig maradéktalanul megtartják a keresztény törvényt. Ezt az ígéretet azonban később megszegték. A hadsereg eközben belépett az erődbe, és lefoglalta az összes árut. Kihozták a lovakat, a jószágokat és az összes nyájat, és sok zsákmányt vittek, amit felosztottak egymás között. Vidáman tértek vissza Livóniába, magukkal hozták az erőd véneit, Lembit-et a többiekkel. Miután fiaikat túszul ejtették^*, a vének visszatérhettek saját földjükre. Mindenki áldotta az Urat, aki csodával határos módon kezükbe adta az erődöt ballisták^** vagy gépek használata nélkül, és Krisztus neve más tartományokba is eljutott.
^* A békekötés részeként szokás volt a legyőzöttek vezetőinek gyerekeit túszként adni a másik fél részére. Az ilyen túszokat jól tartották, hiszen a béke zálogai voltak. A béke megszegése esetén viszont jogos volt kivégzésük.

^** Ballista: kőhajító gép egyik típusa. Lásd: Torbocsil
↑ Henrik Livónia krónikája XXI:2 ...az észtek sok ajándékot küldtek az oroszoknak, kérve őket, hogy jöjjenek sereggel a livóniai templom lerombolására. De Msztyiszlav, Novgorod nagy királya akkor szállt harcba a magyar király ellen Galícia királyságáért, majd új király lépett trónra Novgorodban. Ez utóbbi küldte hírnökeit Észtországba, és megígérte, hogy nagy sereggel érkezik Vlagyimir királlyal és sok más herceggel együtt. Az észtek örvendeztek, hírvivőket küldtek szét Észtországban, és rendkívül nagy és erős sereget gyűjtöttek össze. Saccaliában, a Pala közelében ütöttek tábort. Hercegük és vénük^*, Lembit mindenkit hívott az összes tartományból, és érkeztek hozzájuk emberek Rotaliából és Harrienből, Wierlandból és Revalból, Jerwanból és Saccaliából. Hatezren voltak, tizenöt napot vártak Saccaliában, hogy megérkezzen az oroszok királya. A rigaiak értesültek gyülekezésükről, felszerelkeztek és gyorsan oda igyekeztek, hogy még az oroszok érkezése előtt odaérjenek [szeptember].
^* vén: a törzs vezetője. A megnevezés nem feltétlenül az életkorra utal.
↑ Encyclopædia Britannica. Encyclopædia Britannica, inc, 734. o. (1970)
↑ Henrik Livónia krónikája XXI:2-3-4
↑ Valter Lang, Baltimaade Metalliaeg, Tartu, 2003
↑ Eesti ja Poola ülikoolid uurivad legendi Lembitu pea kohta, 2017. szeptember 20.

Források[szerkesztés]

↑ Henrik Livónia krónikája: Henricus Lettus .szerk.: James A. Brundage: The Chronicle Of Henry Of Livonia (angol nyelven). New York: Columbia University Press. ISBN 978-0-231-12888-9. Hozzáférés ideje: 2022. október 31. A könyv beszkennelt változatának letöltése.

További információk[szerkesztés]

Lembitu (észtül)
Lembitu emlékműve Suure-Jaaniban (észtül)

[1] Miljan, Toivo. Historical Dictionary of Estonia. Scarecrow Press (2004). ISBN 978-0-8108-4904-4

[2] Henrik Livónia krónikája XV:9 Miután a németek visszatértek Rigába expedíciójukról, a püspök elküldte papját, Salomont az észtekhez Saccaliába. Szolgálnia kellett nekik az Ige hirdetésével és a keresztség szentségének ünneplésével, amelyről már régen megesküdtek, hogy megkapják. Salomon Fellin erődjébe érkezett, és néhányan fogadták. Szájból és nem szívből jövő üdvözlettel üdvözölték, ahogyan Júdás is az Urat. Az üdvösség üzenetét hirdette nekik, és néhányukat megkeresztelte. De a szakkáliaiak és az unganiak, hallva az orosz hadseregről Észtországban, sereget gyűjtöttek minden tartományukból. Salamon pap, amikor meghallotta az összejövetelüket, népével kiment az erődből, és azt tervezte, hogy visszatér Livóniába. Lembit azonban magával vitt sok észt Saccaliába és követte a papot. Éjszaka megtalálta Salomont, és megölte őt és tolmácsait, Theodorikot, Fülöpöt és néhány másikat. Mindannyian megadták magukat Krisztus hitének, és reményeink szerint a mártírok társaságába kerültek. Ez a Fülöp litván származású volt, a püspöki udvarban nevelkedett, és annyira hűséges lett, hogy tolmácsnak küldték a többiek tanítására. Mivel a mártíromság részesévé tették, így kiérdemelte az örök nyugalom áldását.

[3] Henrik Livónia krónikája XV:10 Ezeknek az embereknek [l. XV:9 fejezet] a meggyilkolása után Lembit visszatért a seregéhez. Míg az oroszok Észtországban tartózkodtak, az észtek eközben Oroszországba mentek, és Pszkov városába lépve [február 22-én] elkezdték gyilkolni az embereket. Ám lárma támadt, ezért hirtelen elmenekültek az oroszok elől, és visszatértek Unganniába a zsákmánnyal és néhány fogollyal. ...

[4] Henrik Livónia krónikája XVIII:7 Amikor az expedíció után kipihenték kimerültségüket, és ők is, lovaik is megújultak, a nagyböjtben újabb expedíciót rendeltek el. A rigaiak elmentek a Milícia Testvéreivel [Kardtestvérek], és magukkal hívták a livónokat és a letteket. Bementek Saccaliába, hátrahagyva Fellin erődjét. Kifosztották az egész földet körös-körül, mígnem egy pillanatra összegyűltek Lembit erődjénél, amelyet Leolének hívnak. Az erődítményben tartózkodó észtek bátran vonultak az előcsapatok ellen. A betolakodók némileg megdöbbentek, de egyetlen csoportba tömörültek, és várták embereik érkezését. A következő és a harmadik napon a hadsereg megtámadta az erődöt. Egy rakás fát halmoztak a palánkra, és felgyújtották. Felégették a földből és fából készült palánkot, és ahogy a tűz fokozatosan terjedt, közeledett a magasabb sáncokhoz. Az erődben tartózkodók látva a tűz által felemésztett palánkot, és attól tartva, hogy ezzel elfoglalják az erődöt, pénzt ígértek, ha a katonaság elhagyja az erődöt. A németek azonban kijelentették, hogy semmit sem akarnak az észtektől, csak azt, hogy megkeresztelkedjenek, és az igazi Béketeremtővel megbékülve testvéreikké váljanak ezen és az eljövendő világon. Az észtek utálták ezt a kilátást, és féltek a németek kezébe adni magukat. A livóniaiak és lettek és az egész sereg feltáplálták a tüzet, halállal és hamvasztással fenyegették meg őket. Az észtek, most, hogy a palánkot elvesztették, attól tartottak, hogy megölik őket, és alázatosan kegyelemért könyörögtek. Elhagyták az erődöt, és megígérték, hogy megkeresztelkednek. Ott volt Stric János pap és Otto, a Milícia Testvéreinek papja. A legárulóbb ember, Lembit megkeresztelkedett, csakúgy, mint a többiek, férfiak, nők és gyerekek, akik az erődben tartózkodtak. Megígérték, hogy mindig maradéktalanul megtartják a keresztény törvényt. Ezt az ígéretet azonban később megszegték. A hadsereg eközben belépett az erődbe, és lefoglalta az összes árut. Kihozták a lovakat, a jószágokat és az összes nyájat, és sok zsákmányt vittek, amit felosztottak egymás között. Vidáman tértek vissza Livóniába, magukkal hozták az erőd véneit, Lembit-et a többiekkel. Miután fiaikat túszul ejtették^*, a vének visszatérhettek saját földjükre. Mindenki áldotta az Urat, aki csodával határos módon kezükbe adta az erődöt ballisták^** vagy gépek használata nélkül, és Krisztus neve más tartományokba is eljutott.
^* A békekötés részeként szokás volt a legyőzöttek vezetőinek gyerekeit túszként adni a másik fél részére. Az ilyen túszokat jól tartották, hiszen a béke zálogai voltak. A béke megszegése esetén viszont jogos volt kivégzésük.

^** Ballista: kőhajító gép egyik típusa. Lásd: Torbocsil

[5] Henrik Livónia krónikája XXI:2 ...az észtek sok ajándékot küldtek az oroszoknak, kérve őket, hogy jöjjenek sereggel a livóniai templom lerombolására. De Msztyiszlav, Novgorod nagy királya akkor szállt harcba a magyar király ellen Galícia királyságáért, majd új király lépett trónra Novgorodban. Ez utóbbi küldte hírnökeit Észtországba, és megígérte, hogy nagy sereggel érkezik Vlagyimir királlyal és sok más herceggel együtt. Az észtek örvendeztek, hírvivőket küldtek szét Észtországban, és rendkívül nagy és erős sereget gyűjtöttek össze. Saccaliában, a Pala közelében ütöttek tábort. Hercegük és vénük^*, Lembit mindenkit hívott az összes tartományból, és érkeztek hozzájuk emberek Rotaliából és Harrienből, Wierlandból és Revalból, Jerwanból és Saccaliából. Hatezren voltak, tizenöt napot vártak Saccaliában, hogy megérkezzen az oroszok királya. A rigaiak értesültek gyülekezésükről, felszerelkeztek és gyorsan oda igyekeztek, hogy még az oroszok érkezése előtt odaérjenek [szeptember].
^* vén: a törzs vezetője. A megnevezés nem feltétlenül az életkorra utal.

[6] Encyclopædia Britannica. Encyclopædia Britannica, inc, 734. o. (1970)

[7] Henrik Livónia krónikája XXI:2-3-4

[8] Valter Lang, Baltimaade Metalliaeg, Tartu, 2003

[9] Eesti ja Poola ülikoolid uurivad legendi Lembitu pea kohta, 2017. szeptember 20.

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

Lembitu

Suure-Jaani függetlenségi háború emlékműve. Az észt történetírás a német keresztesek hódítása elleni harcot szívesen tekintik észt szabadságharcnak.
Született	12. század
Elhunyt	1217. szeptember 21. Viljandi
Foglalkozása	katona
Halál oka	bevetésben esett el
Sablon • Wikidata • Segítség