Kollarik Tamás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Turokaci (vitalap | szerkesztései) 2021. április 5., 18:04-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Könyvkiadói munkái)
dr. Kollarik Tamás
Született1974. június 3. (49 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafilmproducer

filmrendező filmigazgatási vezető

egyetemi oktató
SablonWikidataSegítség

Dr. Kollarik Tamás (Budapest, 1974. június 3. –) Magyar Filmdíjas, Bánffy Miklós-díjas producer, jogász, egyetemi oktató, filmrendező.

Életpályája

Dr. Kollarik Tamás az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumában érettségizett. 1998-ban diplomázott az ELTE BTK történelem-, illetve az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán, 2004-ben jogi diplomát szerzett.[1]

1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott főtanácsadóként, majd 2002-től nyolc éven át képviselő volt Budapest-Zugló Önkormányzatánál. Több éven át a Budapest Film Zrt. felügyelőbizottsági tagja. Könyvkiadóként, producerként, gyártásvezetőként, ötletgazdaként, forgatókönyvíróként, szerkesztőként és szakértőként számos könyv, DVD, dokumentum- és reklámfilm megalkotásában vett részt.[2] 2010-ben a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé választották, 2010 és 2012 között a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), majd 2012 és 2015 között a "Bűvösvölgy" Médiaértés-központ vezetője.

Nemzetközi és hazai konferenciák és fesztiválok rendszeres előadója, több filmes kiadvány, szakkönyv fűződik nevéhez, a közelmúltban megjelentek: "Animációs körkép", "Mozgókép és paragrafusok", "Magyar animációs alkotók I.", "Magyar forgatókönyvírók I.".[3]

2010-2019 között az NMHH Médiatanácsának tagja, 2011-2019 között a Médiatanács által üzemeltetett Magyar Média Mecenatúra program koordinátora. 2019-2020 között a Televíziós Mecenatúra oparatív igazgatója, a Filmkollégium elnök-helyettese, 2020-tól a Nemzeti Filmintézet Televíziós Filmkollégiumának döntőbizottsági tagja.

A Károli Gáspár Református Egyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Színház és Filmművészeti Egyetemen, a Budapesti Metropolitan Egyetemen és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megbízott oktató, területe a filmigazgatás, filmjog. A MOME konzisztóriumi tagja.[4] 2017-ben az ART Bizottság tagjává választották. A Filmakadémia tagja.

A Savária Nemzetközi Filmszemle, a Magenta Telefonfilmes Fesztivál, a Helyi Televíziók Országos Egyesülete Helyi Érték díjának rendszeres zsűritagja, 2020-ban a Trauner Sándor Nemzetközi filmszemle zsűrielnöke.

2019-ben megkapta a Magyar Filmdíjat.[5] 2020-ban a film- és médiaigazgatási területen végzett kiemelkedő tevénységének elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült.[6]

Családja

Nős, három gyermek édesapja.[7]

Filmes munkái

Több reklám-, dokumentum- és ismeretterjesztő filmben dolgozott gyártásvezetőként, ötletgazdaként, forgatókönyvíróként és producerként, több filmje szerepelt a Magyar Filmszemle versenyprogramjában;

„Mesélő életek”, dokumentumfilm, szociográfia beás nyelven forgatva, Filmszemlén és a Duna TV-ben bemutatva, producer

Ave Maria a Bombazuhatagban”, történelmi dokumentumfilm Sujánszky Jenő ’56-os hősről, gyártásvezető, szakértő

Világos falak”, 3 részes dokumentumfilm Losonczi Áronról, az „üvegbeton” feltalálójáról, Duna TV-ben bemutatva, producer, forgatókönyvíró

Elsodort falvak”, 5 részes dokumentumfilm, Duna TV-ben, Filmszemlén bemutatva, producer

Fesztivál a határon”, 4 részes dokumentumfilm, MTV-ben bemutatva, főszerkesztő

6:3, Az Évszázad mérkőzése” DVD, ötletgazda, szerkesztő

7:3, Az Évszázad klubmérkőzése” DVD, ötletgazda, szerkesztő[8]

„Ocskay László százados az elfelejtett hős” című film producere, ötletgazda forgatókönyvírója, nagy sikerrel vetítették idehaza a televíziók, moziban is forgalmazták, a világ számos országában bemutatták (USA, Izrael, Kanada …), továbbá az Európai Parlamentben kétszer is vetíttették; a film történelmi alapkutatáson alapul, ma is rendszeresen vetítik számos múzeumban, iskolában. A filmet 2008. január 23-án mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az alkotás a 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában is szerepelt;[9]

„Élő történelem” című filmjét – televíziós bemutatók után – az ENSZ holokauszt emléknapja alkalmából vetítették Budapesten, Izrael miniszterelnök-helyettese Avigdor Liberman és a magyar kormány képviselője jelenlétében;[10]

A Magyar Média Mecenatúra program ötletgazdája, létrehozója. Koordinálása alatt a Médiatanács több mint 12 milliárd forinttal járult hozzá közel 1400 kortárs magyar alkotás létrejöttéhez. Ezek a filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi elismerést értek el, amelyek közül a leghangosabb a Deák Kristóf által rendezett Mindenki c. film Oscar-díja volt.[11] [12]

„A 100 éves magyar animáció” rendezvénysorozat koordinátora: a HUNIMATION Hungarian animation goes Japan, HUNIMATION, Hungarian animation goes global kötetek szerkesztője; a 100 éves a magyar animáció kiállítás és a Hirosimai Fesztiválon az Annecy Fesztiválon való részvétel egyik ötletgazdája, koordinátora;[13]

A hollywood magyar alapítóiról szóló, filmfejlesztés alatt álló 'A közönség sohasem téved – Zukor és Fox sztori' c. egészestés dokumentumfilm társírója, társrendezője.[14]

A 2020-ban Moholy-Nagy László születésének 125. születésnapján, az Uránia Filmszínházban bemutatott 'Moholy-Nagy 125 – A jövő fénye' c. dokumentumfilm ötletgazdája, társproducere.[15]

Könyvkiadói munkái

  • Az „Egri Lajos – A drámaírás művészete” című könyv magyarországi kiadója, nevéhez köthető, hogy a filmes alapkönyv először, megjelenése után 62 évvel, magyar nyelven Magyarországon is kiadásra került;[16]
  • "Szita Szabolcs: Ocskay László története a háborús embermentések tükrében", könyv magyarországi kiadása, ötletgazda-szerkesztő
  • "Szita Szabolcs: Négy végvár Zuglóban", ötletgazda-szerkesztő
  • A Kaméleon című film alapjául szolgáló "Kamu kérő" c. regény szerkesztője, kiadója
  • Nick Barkow: Szomorú vasárnap”, könyv magyarországi kiadása, ötletgazda
  • "Szende László: A Rákos mezei országgyűlések története" ötletgazda-szerkesztő
  • Leonardo da Vinci meséi” 28 kortárs grafikusművész által illusztrált könyv, kiadó, ötletgazda,
  • R. Kiss Kornélia: Micsoda útjaid voltak NekedVallomások Cseh Tamásról” könyv, kiadó
  • „Réka meséi” gyermekkönyv sorozat, kiadó, ötletgazda
  • "Nagy László: Szerelmesek kalauza", kiadó

Válogatott írásai, szerkesztői munkái

  • Kollarik Tamás – Varga Balázs: Mozgókép és paragrafusok” (Fundamenta Produnda 10.) Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, Budapest, 2018
  • Kollarik Tamás – Takó Sándor: Film Financing and Audiovisual policy in Hungary after the accession to the European Union. In: Szabó Marcel – Láncos Petra Lea – Varga Réka (szerk.) Hungarian Yearbook of International and European Law. Eleven International Publishing Amsterdam, 2017. pp. 287-310.
  • Kollarik Tamás – Köbli Norbert: Magyar Forgatókönyvírók I.” (Documenta Artis 1.) Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, Budapest, 2017
  • Fülöp József – Kollarik Tamás: Animációs körkép. (Fundamenta Produnda 3.) Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, Budapest, 2016
  • Fülöp József – Kollarik Tamás – Kurutz Márton – Mikulás Ferenc – Varsányi Ferenc (szerk.): HUNIMATION. Hungarian Animation Goes to Japan. Bp., Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, 2014
  • Kollarik Tamás: Gyökereket és szárnyakat! Gyermekbarát tartalmak régen és most. Egy működő támogatási program: a Magyar Média Mecenatúra Macskássy Gyula pályázata.” Gabos Erika (szerk.): A Média hatása a gyermekekre és fiatalokra VII., Balatonalmádi, 2013. Bp., Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Egyesület, 2014
  • Kollarik Tamás (szerk.): Mecenatúra 2015 – A Magyar Média Mecenatúra programban támogatást nyert alkotások 2011-2016. Bp., Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, 2015
  • Kollarik Tamás – Vincze Zsuzsanna: Az állami felelősségvállalás, avagy a magyar állam lehetőségei és szerepe az audiovizuális művészet támogatásában. In: Cseporán Zsolt (szerk.): Az alkotás szabadsága és a szerzői jog metszéspontjai. Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2016
  • Kollarik Tamás (szerk.): Mecenatúra 2016 – A Magyar Média Mecenatúra programban támogatást nyert alkotások 2011-2016. Bp., Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, 2016
  • Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép. A magyar animáció oktatási, intézményi, forgalmazási és pályáztatási lehetőségei – rövid történeti kitekintéssel. Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2016
  • Kollarik Tamás – Taba Miklós – Vincze Zsuzsanna: A magyar animáció támogatási lehetőségei és gyakorlata Európában és Magyarországon. Fülöp József – Kollarik Tamás: Animációs körkép. A magyar animáció oktatási, intézményi, forgalmazási és pályáztatási lehetőségei – rövid történeti kitekintéssel. Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2016
  • Kollarik Tamás: A filmkészítés intézményi háttere. Bp., Budapesti Metropolitan Egyetem – Média- és Mozgóképművészeti Intézet, 2017
  • Fülöp József – Kollarik Tamás – Taba Miklós – Vincze Zsuzsanna: Függelék. Fülöp József – Kollarik Tamás: Animációs körkép. A magyar animáció oktatási, intézményi, forgalmazási és pályáztatási lehetőségei – rövid történeti kitekintéssel. Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2016
  • Kollarik Tamás – Köbli Norbert (szerk.): Magyar Forgatókönyvírók I. Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2017
  • Köbli Norbert – Kollarik Tamás: A magyar forgatókönyvírás rövid története. In: Kollarik Tamás – Köbli Norbert (szerk.): Magyar Forgatókönyvírók I. Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2017
  • Kollarik Tamás (szerk.): Mecenatúra 2017 – A Magyar Média Mecenatúra programban támogatást nyert alkotások 2011-2017. Bp., Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, 2017
  • Kollarik Tamás (szerk.): Mecenatúra 2018 – A Magyar Média Mecenatúra programban támogatást nyert alkotások 2011-2016. Bp., Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, 2018
  • Kollarik Tamás – Takó Sándor: Film financing and audiovisual policy in Hungary after teh accession to the European Union. In: Szabó Marcel – Láncos Petra Lea – Varga Réka: Hungarian Yearbook of International Law and European Law 2017., Hága, Eleven International Publishing, 2017
  • György Falvai – Tamás Kollarik – Anna Ida Orosz – Zsuzsanna Vincze (editorial board): HUNIMATION, Hungarian animation goes global. Budapest, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, 2018
  • Tamás Kollarik: Hungarian animation without borders, a brief summary of the film funding scheme operating since 2011. In: György Falvai – Tamás Kollarik – Anna Ida Orosz – Zsuzsanna Vincze (editorial board): HUNIMATION, Hungarian animation goes global. Budapest, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, 2018
  • József Fülöp – Tamás Kollarik – Márton Kurutz – Ferenc Mikulás – Ferenc Varsányi (editorial board): HUNIMATION, Hungarian animation goes to Teheran. Budapest, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, 2019
  • Kollarik Tamás – Varga Balázs (szerk.): Mozgókép és paragrafusok A filmgyártás intézményi és szabályozási kérdései Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2018
  • Kollarik Tamás – Vincze Zsuzsanna. A nemzeti filmgyártások támogatásának kérdései Európában. In: Kollarik Tamás – Varga Balázs (szerk.): Mozgókép és paragrafusok A filmgyártás intézményi és szabályozási kérdései Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2018
  • Kollarik Tamás – Vincze Zsuzsanna. A magyar filmes szabályozási és intézményi rendszer rövid bemutatása. In: Kollarik Tamás – Varga Balázs (szerk.): Mozgókép és paragrafusok A filmgyártás intézményi és szabályozási kérdései Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2018
  • Kollarik Tamás – Vincze Zsuzsanna. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Magyar Média Mecenatúra program. In: Kollarik Tamás – Varga Balázs (szerk.): Mozgókép és paragrafusok A filmgyártás intézményi és szabályozási kérdései Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2018
  • Kollarik Tamás – Fülöp József (szerk.) Magyar Animációs Alkotók I. Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2019
  • Fülöp József – Kollarik Tamás – Vincze Zsuzsanna. A sorok között. In: Kollarik Tamás – Fülöp József (szerk.) Magyar Animációs Alkotók I. Bp., Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2019
  • Kállay Eszter – Kollarik Tamás – Takó Sándor: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület által a helyi (és körzeti) televíziók számára nyújtott támogatások jogszabályi háttere, a támogatás eszközrendszere és a támogatás mértéke 1996-2019 között. In: Annales tanulmánykötet sorozat, Tomus XII. / Annales book series, Vol. 12. 2019

Források

  1. Dr. Kollarik Tamás (magyar nyelven). nmhh.hu. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  2. agency, fps web: Kollarik Tamás - Ki kicsoda - DigitalHungary (magyar nyelven). digitalhungary.hu. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  3. Televíziós döntőbizottság (angol nyelven). Nemzeti Filmintézet. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  4. A legmagasabb állami szinten is foglalkoznak a magyar mozgóképkultúrával (magyar nyelven). Magyar Nemzet. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  5. Újabb díjakat adtak át a Pesti Vígadóban. filmhu - a magyar moziportál. (Hozzáférés: 2020. október 20.)
  6. Televíziós döntőbizottság (angol nyelven). Nemzeti Filmintézet. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  7. Filmszemlén az elfelejtett hős (magyar nyelven). Múlt-kor történelmi magazin, 2008. január 17. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  8. Fruzsina, Szabo: Kollarik Tamás: a magyar történelem tálcán kínálja a kiváló filmtémákat. NullaHatEgy. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  9. Tamás, Kollarik: Kollarik Tamás: Nagyon sikeres a Magyar Média Mecenatúra program | Mandiner (magyar nyelven). mandiner.hu. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  10. Kollarik Tamás: hatalmas siker a magyar filmnek és a magyar kultúrának (magyar nyelven). Magyar Idők. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  11. Panoráma vagy miscellanea?. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  12. Ami Puskás és Kubala a futballban, az Zukor és Fox a filmtörténetben. filmhu - a magyar moziportál. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  13. MOME - Moholy-Nagy 125 - A Jövő Fénye / Light of Future (magyar nyelven). Site Title. (Hozzáférés: 2020. október 20.)
  14. Akik komolyan gondolják a forgatókönyvet / Köbli Norbert – Kollarik Tamás: Magyar forgatókönyvírók 1. / PRAE.HU - a művészeti portál (magyar nyelven). PRAE.HU - a művészeti portál. (Hozzáférés: 2020. március 13.)