Johann Georg Hamann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Johann Georg Hamann

Johann Georg Hamann (Königsberg, 1730. augusztus 27.Münster, 1790. június 21.) német filozófus és író.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teológiát és filozofiát tanult. Állami szolgálatban működött Varsóban és Königsbergben, de folyton szükséggel küzdött és céltalanul hányódott. Végül 1784-ben egy ismeretlen tisztelője kedvező anyagi helyzetbe juttatta, úgy hogy élete utolsó éveit gondtalanul tölthette volna, de ekkor folytonos betegeskedése keserítette meg napjait. Fő művei: Sokratische Denkwürdigkeiten (1753), és Kreuzzüge der Philologen (1762), rendszertelen és zavaros, de új és mély eszmékben gazdag könyvek. Homályos és jósló modorú előadása miatt Észak maguszának nevezték őt. A nagy közönség nem értette őt és nem is tudott róla, viszont annál nagyobb hatással volt kora jeleseire, elsősorban Herderre, aki a szó igazi értelmében Hamann tanítvány, de Goethére, Johann Georg Jacobira, Jean Paul Richterre és másokra is. Főhatással volt korára azzal, hogy a költészetre mély felfogása volt: az emberiség nyelvének tekintette és nem akarta, hogy a költőt elavult, idegentől származó szabályokkal korlátozzák, nézeteivel ő volt az első megindítója annak a forradalmi mozgalomnak a német irodalomban, melyet már a kortársak Sturm und Drang névvel jelöltek. Munkáit kiadták Roth: Sämmtliche Schriften (1821-43, 8 kötet) és Petri (1872-74, 4 kötet) Életét megírták Gildemeister: Johann George Hamanns Leben und Schriften, műveinek uj kiadásával, 1857-72. 6 kötet) és Poel (1874-76, 2 kötet). Jelentőségét legjobban kifejtette Minor (1881); levelezését Herderrel kiadta Hoffmann (1889).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]