James Clark Ross

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Stephen Pearce (†1904): James Clark Ross

James Clark Ross, 1840-től sir James Clark Ross (1800. április 15. London? - 1862. április 3. Aylesbury) brit tengerésztiszt, sarkkutató.

Egyes nézetek[1] szerint valószínűleg Skóciában született. Apja, id. James Clark Ross az előkelő Wigtownshire-családra vezette vissza származását. Apjának öccse John Ross, a brit flotta feltörekvő, ifjú tisztje volt, és az ifjabb Clark gyermekéveit nagybátyjának befolyása határozta meg. Tíz nappal tizenkettedik születésnapja előtt csatlakozott John Rosshoz a napóleoni háborúkban.

Első önálló beosztását őfelsége Briseis nevű hajóján kapta mint első osztályú önkéntes. Valószínűleg nagybátyja befolyásának köszönhetően gyorsan emelkedett a ranglétrán, és hamarosan ő lett a hajó első tisztje, mint tengerészkadét. Hat évig szolgált nagybátyja parancsnoksága alatt — a Briseis után előbb az Actaeon (Fehér-tenger, Balti-tenger, La Manche), majd a Driver fedélzetén (Skócia nyugati partjainál).

1817-ben barátja, sir George Hope, az Admiralitás első lordja (azaz a haditengerészeti miniszter) felkérte John Rosst, vezessen expedíciót az Északnyugati átjáró felkutatására: a Baffin-öböltől hajózzon át a Bering-szorosig. Az ajánlat mindkét Ross életét megváltoztatta: e pillanattól már nem annyira haditengerészeknek kell őket tekintenünk, hanem egyre inkább felfedezőknek.

1839–1843 között az Antarktiszra vezetett expedíciót. Ezen felfedezte a Victoria-földet, a róla elnevezett Ross-tengert, valamint az Antarktisz két működő vulkánját — ezeket hajóiról nevezte el Erebusnak, illetve Terrornak. Kereste, de nem találta meg a déli mágneses sarkot.

Három oldalról:

felől is körbehajózta az Antarktiszt, és ezzel bizonyította, hogy az önálló kontinens.

Fő műve: A Voyage of Discovery and Research is the Southern and Antarctic Regions (1847).

Ő volt az első, akit a Franklin-expedíció felkutatásával megbíztak. A Investigator fedélzetén ekkor még csak főhadnagyként vele hajózott Robert MacClure is. 1848–ban indultak útnak. Hajójuk a Lancaster-szorosban fagyott a jégbe. Ezután a legénység szánokon indult Franklinék keresésére, de nem találták. A jéggel visszasodródtak a Baffin-öbölbe, ahol a hajó kiolvadt, és ők visszahajóztak Angliába.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]