Jacobson-szerv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Jacobson-szerv vagy más néven vomeronazális szerv (későbbiekben VNO) sok állatban megtalálható járulékos szaglószerv, amit Frederik Ruysch, majd később Ludwig Jacobson írt le 1813-ban.[1]

Jacobson-szerv főként a feromonok felismerésére szolgál, amik kémiai információhordozók, egyazon faj egyedei között.

Számos, állatok széles skáláján elvégzett kutatás bizonyítja ennek a másodlagos szervrendszernek a fontosságát, a reprodukcióban és a társas viselkedésekben. Léte és funkciója az emberi szervezetben vitatott, bár a legtöbb tanulmány egyetért abban hogy a VNO még magzati stádiumban visszafejlődik. Sok, a VNO megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen gén az állatokban megtalálható, de az emberben már nem működőképes.[2] Az emberek között létrejövő minimális kémiai kommunikáció ellenére sem állíthatjuk biztosan, hogy az emberek rendelkeznek VNO-val.

Felépítés[szerkesztés]

A VNO az orrüreg alatt, egy elkülönülő csont vagy porc tokban helyezkedik el. ami az orrüregbe nyílik. Két részre tagolódik amit az orrsövény választ el, ezek elnyúl c , vagy félhold alakú üregek. A VNO neuronjainak axonjai a járulékos szaglógumóba futnak. A receptor sejtek a félhold alakú üreg homorú felszínén ülnek. Az üreg domború felszínét érzéketlen csillós sejtek borítják, de itt találhatók bazális sejtek is. Az üreg falában mirigyes állomány található, amely feltölti az üreget folyadékkal. Az üreg mellett futó vérerek tágulása és összeszűkülése befolyásolja a szerv működését.

Funkció[szerkesztés]

Az emlősöknél a VNO a nem illékony kémiai anyagok felismerésére szolgál, de ehhez szükség van fizikai kontaktusra a szag forrásával. Megfigyelték, hogy bizonyos illat anyagok kémiai-információhordozóként (feromon) viselkednek egy állatfaj különböző egyedei között. Az elsődleges szaglórendszerrel ellentétben, ami a szaglógumókból a szaglókéregbe továbbítja az információt, a VNO-ból az információ a járulékos szaglógumóba, innen az amygdalába, BNST-be(Bed nucleus of the stria terminalis), majd legvégül a hipotalamuszba jut. Mivel a hipotalamusz egy jelentős neuroendokrin központ (valamint a vegetatív idegrendszer fontos része), ez magyarázhatja, hogy az illatok miért képesek befolyásolni az agressziót és a párzási viselkedést.

Állatok[szerkesztés]

Működőképes VNO-val sok állatfaj rendelkezik, beleértve az összes kígyó fajt, a gyíkokat, és jelentős számú emlőst, mint az egerek, patkányok, elefántok, szarvasmarhák, kutyák, macskák, kecskék és sertések.

  • Feltételezések szerint a szalamandrák az orruk ütögetésével aktiválják VNO-jukat
  • A kígyók a préda érzékelésére használják a VNO-t, kiöltik nyelvüket, összegyűjtik az illatanyagok, majd az VNO nyílásához érintik a nyelvüket amikor visszahúzzák a szájukba.
  • A VNO jól fejlett a lemúrok és makik fajainál,[3] különböző fejlettségi szinteken áll az újvilági majmok között, fejletlen az óvilági és emberszabású majmoknál.[4]
  • Az elefántok az ormányuk végét érintik az szájpadlásukhoz, ahol a VNo nyílása található, így érzékelik a kémiai jeleket.[5]
  • Az ékszerteknősök a VNO segítségével képesek szagokat érezni a víz alatt.[6]

Ember[szerkesztés]

Eddig számos vizsgálatot végeztek annak érdekében, hogy kiderítsék egy felnőtt ember szervezetében valóban megtalálható-e a VNO. Trotier és munkatársai.[7] által vizsgált személyek 92%-a, akiknek nem volt orrsövény műtéte, rendelkezik legalább egy VNO-val. Kjaer és Fisher Hansen[8] szerint a VNO még a magzati fejlődés alatt eltűnik, úgy mint néhány főemlősnél.[9] Azonban Smith and Bhatnagar[10] azt állítja hogy Kjaer és Fisher Hansen egyszerűen nem vették észre a szervet az idősebb magzatokban. Won, 22 halott pácienséből 13-ban (59,1%), és 78 élő betege közül 22-ben (28,2%) talált bizonyítékokat a VNO létezésére.[11] Ezekre az eredményekre alapozva a tudósok még mindig vitáznak a VNO meglétén felnőtt emberekben. A legtöbb kutató azonban a VNO nyílását, nem pedig csöves struktúráját kereste a vizsgálati személyeken.[12] Ezt figyelembe véve a makroszkópos technikával végzett vizsgálatok eredményeivel szemben szkeptikusak, mert könnyem lehetséges hogy elsiklottak a VNO fölött vagy tévesen azonosították be.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Ankel-Simons 2007: Ankel-Simons, F. (2007). "Chapter 9: Sense Organs and Viscera". Primate Anatomy (3rd ed.). Academic Press. pp. 392–514. ISBN 0-12-372576-3.
  • Bhatnagar & Smith 2001 III.: Bhatnagar KP, Smith TD (2001). "The human vomeronasal organ. III. Postnatal development from infancy to the ninth decade". Journal of Anatomy 199 (Pt 3): 289–302. doi:10.1046/j.1469-7580.2001.19930289.x. PMC 1468331. PMID 11554506.
  • Jacobson 1813: Jacobson, L. (1813). Anatomisk Beskrivelse over et nyt Organ i Huusdyrenes Nase. Veterinar=Selskapets Skrifter [in Danish] 2,209–246.
  • Won Johnny 2000: Won Johnny. The Vomeronasal Organ: An objective anatomic analysis of its prevalence. Ear, Nose & Throat Journal. 2000 Aug. [2]
  • Kjaer & Fischer 1996: Kjaer I, Fischer Hansen B (1996). "The human vomeronasal organ: prenatal developmental stages and distribution of luteinizing hormone-releasing hormone". Eur J Oral Sci. 104 (1): 34–40. doi:10.1111/j.1600-0722.1996.tb00043.x. PMID 8653495.
  • Smith & Bhatnagar 2000 II.: Smith TD, Bhatnagar KP (October 2000). "The human vomeronasal organ. Part II: prenatal development". Journal of Anatomy 197 Pt 3 (3): 421–36. doi:10.1046/j.1469-7580.2000.19730421.x. PMC 1468143. PMID 11117628.
  • Smith et al. 2001: Smith TD, Siegel MI, Bhatnagar KP (August 2001). "Reappraisal of the vomeronasal system of catarrhine primates: ontogeny, morphology, functionality, and persisting questions". The Anatomical Record 265 (4): 176–92. doi:10.1002/ar.1152. PMID 11519019.
  • Stowers et al. 2002: Stowers L, Holy TE, Meister M, Dulac C, Koentges G. Loss of sex discrimination and male-male aggression in mice deficient for TRP2. Science. 2002 295(5559):1493-500.
  • Tattersall 2006: Tattersall, I. (2006). "Chapter 1: Origin of the Malagasy Strepsirhine Primates". In Gould, L.; Sauther, M.L.. Lemurs: Ecology and Adaptation. Springer. pp. 3–18. ISBN 978-0387-34585-7.
  • Trotier et al. 2000: Trotier D et al. (2000). "The vomeronasal cavity in adult humans". Chemical Senses 25 (4): 369–80. doi:10.1093/chemse/25.4.369. PMID 10944499.
  • Verne 2010: Verne A. Simon, "Adaptations in the Animal Kingdom", Xlibris Corp. (2010), p 31.

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]