Hálózatalapú tanulás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hálózatalapú tanulás vagy konnektivizmus a fogalmi társadalom tanuláselmélete, melyet George Siemens [1] és Stephen Downes[2] nevei fémjeleznek. Három terület metszéspontján helyezkedik el: informatika, pedagógia és hálózatkutatás. A hálózatalapú tanulás tömören a hálózatelméletek pedagógiában való alkalmazását jelöli.

A tanulásban egyre nagyobb szerephez jut az elektronikus eszközökkel támogatott információ-csere egy informális hálózatba szervezve folyamatos, élethosszig tartó, más tevékenységekbe beágyazott, hálózatosodott tevékenységként. Az információszerzés és összefüggésbe helyezés motiváltsága is felerősödik, A keresés és értékelés egy, a témával foglalkozó hálózatban, virtuális közösségben motiváló hatású az információszerzésre és az információk összefüggésbe helyezésére. A tudásalkotás körforgásában a személyes tudások a hálózatba szerveződnek, s az így összeadott tudás ismét egyéni tudásforrássá válik („cycle of knowledge development”). Az együttműködő tevékenységek alkalmainak elterjedésével a „hogyan” és „mit” tanuljunk mellé a „hol tanuljunk” kérdése is felzárkózik.

Definíciók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulóközpontú, irregulárisan szerveződő tanulási forma, mely a tanuló autonómiáján és spontán tudáscserén alapulva már nem hierarchikus, hanem sokirányú, decentralizált és sokcsatornás; a kollaboratív tanulásra ösztönözve kibontakoztatja a tanulói kreativitást.[3]

’’Integráltan kell felfogni a konnektivizmust, tehát kutatni szükséges az Új MÉDIA rendszerek (iTV, mobil, PDA) eszközökkel történő hálózatos tanulást is az oktatás kulcsmozzanatai (kompetenciák, tartalom, motiválás, rugalmasság, tanulói teljesítmények értékelhetősége) szempontjából.’’(Forgó Sándor)

Egy olyan non-lineárisan szerveződő tanulási forma, amely elsősorban infromális keretek között valósul meg, és a tanulók saját maguk által szervezett tanulási tempóban, módszerrel sajátítjhatják el a tudásanyagot. Az információszerzésre a felfedezéses módszer a jellemző, olyan folyamat, ahol a tanár, mint segítő, és nem mint fő szervező van jelen.

Módszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konnektivista tanulás módszerei a Web 2.0 típusú alkalmazások használatára épülnek. Ezek az alkalmazások a következő tevékenységek megvalósítását segítik elő a tanulásban és a tanításban.[4]

  • közösségi terek használata
  • közösségi tartalomfejlesztés
  • fogalomtérképek
  • tartalom aggregálás
  • reflexió
  • inspiráció

A konnektivizmus kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konnektivizmust már több oldalról is érte kritika.

Pløn Verhagen meglátása szerint a konnektivizmus nem tanuláselmélet, csupán pedagógiai nézőpont a képzésre. Verhagen érvelése szerint a tanuláselméletek feladata az instruktiv szinttel való foglalkozás, tehát hogy milyen módon tanulnak az emberek, a konnektivizmus azonban azzal foglalkozik, hogy mit és miért tanulnak.[5]

A konnektivizmus egy másik kritikusa, Bill Kerr úgy látja, hogy bár a technológiának hatása van a tanulás körülményeire, de ami a tanuláselméletet illeti, nem hozott újat a már meglevő elméletekhez képest.[6]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Siemens, G., Connectivism: A learning theory for the digital age, International Journal of Instructional Technology and Distance Learning 2 (10), 2005.
  2. Basic Connectivism - Or Connectivism for Dummies ~ Stephen's Web ~ by Stephen Downes
  3. Forgó Sándor: Az új média és az elektronikus tanulás.Új Pedagógiai Szemle. 8-9. sz. 2009 94.
  4. Kulcsár Zsolt: Mi a konnektivizmus?
  5. Connectivism: a new learning theory?, Pløn Verhagen (University of Twente), November 2006
  6. which radical discontinuity?, Bill Kerr, Februar 2007

További információforrások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Connectivism - LTCWiki. Connectivism and Connective Knowledge Online Course 2009 support wiki. (Hozzáférés: 2010. március 2.)